Isztok valamit, fiúk?

De igen, itt van például az AIDS-tesztje… A problémám az ugyanis, hogy megpróbálnám kielégíteni olvasóink olthatatlan vágyát, amit a punkzene iránt minden bizonnyal éreznek, csak hát nehéz ebben a műfajban olyan szavakat találni, amelyek simulnak a Szabad Föld minden ízében alkoholmentes és erkölcsös világához...

Ezért is fordultam Sturm Laci barátomhoz, akinek nagyszerű munkásságáról méltatlanul hallgatnak a legnagyobb zenei szaklapok, s akinek a zenekarát, a már-már világhírű Faterkillert érthetetlen okokból még nem hívták meg a londoni Wembley Stadionba, sőt a New York-i Madison Square Garden színpada is tátong a hiányától. Ami a nevét illeti – bár semmilyen nyelven nem stimmel a kedélyes Apagyilkos –, nem ígér örömzenét, de azt legalább be is tartja. Sokáig nem értettem, mit keres a könnyűzenei kritikákban az a szakszó, hogy zúzás, de hallgatva a Faterkillert, igazolni látom a kifejezés helyességét. Amikor beindulnak a fiúk, az olyan, mint amikor elszabadul egy kőtörő gép, amely aztán eszeveszett gyilkolászásba kezd, ettől persze többen kiabálnak, hörögnek és sikoltoznak.

Ennyi hangulatjavító bevezetés után következzék Laci barátom, akivel tegeződni fogunk. Nemcsak a majdnem azonos évjárat, de a közös zenészmúlt okán is: ő ugyanis 57 évesen kezdett gitározni, én meg 57 évesen már abba is hagytam a húrok tépkedését.

– Miért rontott rád 57 évesen a szörnyű hiányérzet: mi lesz velem, hisz még gitározni sem tudok?! 

– Ez is úgy kezdődött, mint gondolom, mindenki másnál: 18 évesen már majdnem le tudtam játszani az Animals világhírű számát, a Felkelő nap házát. 

– A-moll, C-dúr, D-dúr, F-dúr – máig tudom. 

– Ilyesmivel én nem foglalkoztam. 

– Miért, más hangnemben játszod? 

– Ezt kikérem magamnak! 

– Vagyis nem ismered a kottát. 

– Biztosíthatlak, a zenéléshez nincs szükség elméleti munkásságra.

– Ami azt illeti, a szakirodalom szerint a punk kifejezés „a képzetlen gitár- és énekalapú rock and roll-együttesekre” utal. A hangsúly a képzetlenen van. Ez akkor stimmel? 

– Pontosan ez a helyzet. Talán tegyük hozzá, hogy a gitár és az ének mellett a ritmusszekciónk is szörnyű. 

– Szóval mintegy negyven év kihagyás után kezdtél ismét gitározni?

– A fiam beíratott egy gitáriskolába, de néhány óra után kiderült, ez nem fog menni. Ilyenkor az ember elmegy dobosnak vagy basszusgitárosnak. A dob nem érdekelt, a basszusgitár viszont ígéretes opció, ugyanis az akkordgitárhoz képest két húrral kevesebbje van. Gondoltam, négy dróton majd csak eltántorgok… Mert a nagy cél akkor már világosan kirajzolódott: férfiember a 60. születésnapját a saját punkzenekarával ünnepli. 

– És akkor te egy igazi férfiember lennél… 

– A legigazibb. Ugyanis egyszerre két zenekar is összejött. Feladtam egy hirdetést: „Tehetségtelen, idős basszusgitáros, előnytelen megjelenéssel keresi mind zeneileg, mind emberileg igénytelen társait.” Ki tud egy ilyen invitálásnak ellenállni? Annyian jöttek, hogy kettément a társaság: az egyik a főzenekarom, a Faterkiller, a másik pedig a Dani fiammal közös Pajkosurak lett. 

– A Pajkosurakat még csak-csak értem, de miből lett a Faterkiller? 

– Miből, miből, természetesen a Caterpillarből, ennyit igazán tudhatnál. 

– Pusztán csak azon olvasóink tájékoztatására, akik nem járatosak ennyire a punkzenében: a Caterpillar korántsem zenekar, hanem a világ legnagyobb építő-, bányász- és energetikai masináit gyártó vállalatóriása. Továbbá semmi közük a Faterkillerhez, amit valószínűleg naponta bánnak… Hát akkor eljutottunk a 60. születésnapi őrületes buliig. De mi történt addig? 

– A Kaffkába jártam, onnan szereztem máig tartó feleségemet: osztálytársak voltunk. Aztán, némi tétovázás után, beiratkoztam egy szakmunkásképzőbe. 

– Mit tanultál? 

– Fogalmam sincs, de egy valódi irányítástechnikai műszerészt tisztelhetsz bennem. Csak meg ne kérdezd, hogy az mit csinál... 

– Azért bizonyára jól jött, hiszen, ha nem is áramot, de zenekart végül is vezetsz…

– Erre eddig nem gondoltam. De vajon mit köszönhetek a későbbi állásomnak, a fénymásoló-javításnak? Ne is válaszolj, tudom már: megtanultuk az új gazdasági mechanizmust, és hogy megy az okosba is… Dolgoztam egy bíróságon, a fejesek Svájcba jártak másológépért, amit hoztak, persze használhatatlan volt. A működőért Lipcsébe kellett volna menni, de hát Lipcse, pechére, ugyebár az NDK-ban volt, míg Svájc a valutás övezetben… Aztán a rendszerváltás után bejött a világ egyik legnagyobb elektronikai vállalata. Mi nem tudtunk számlát adni, ők így nem tudtak fizetni. De félretették a pénzt, s amikor összegyűlt egymillió, csináltunk egy céget. Hatan voltunk, okos magyarok, mindjárt ki is neveztük magunkat igazgatóknak, márpedig a hat igazgató úrnak ugyebár jár hat gyönyörű szolgálati kocsi… Később otthagytam őket, azóta kiadványokat szerkesztek, betűket nyomtatok mindenre, akár pólóra is. Akarsz egy „Örömfaterkiller” pólót? Vagy inkább egy „Nem szeretem a Faterkiller”-est?

– Következzen ismét egy szakcikk: „A punknál fontosak az egyszerű zenei szerkezetek és megoldások. Egy korai angol punkmagazin, a Sniffin’ Glue 1977-ben megjelentetett néhány ábrát, amely három akkordot ábrázolt, az alábbi kísérő szöveggel: »Ez egy akkord, ez egy másik, ez egy harmadik. Most alakíts együttest!« A  rövid számok szintén a stílus alapjaihoz tartoznak. A dalok hossza általában két és fél perc, de néha kevesebb, mint fél perc.”

– Van egy számunk, amiben összesen csak négy hang van. Kicsit untam már, s szóltam a fiúknak, mi lenne, ha beletennénk még két hangot? Mire rám förmedtek: Mi vagyunk mi? A Pink Floyd? Egyébként talán 20-25 számunk van, de ezt húsz percnél tovább hallgatni tényleg erős kihívás…

– Csupán csak megint egy kis segítség azon keveseknek, akik a punkzenén kívül képzelik el további életüket: a Sniffin’ Glue-ból a glue ragasztót jelent, s a név egy Ramones (amerikai punkbanda) dalából származik, miszerint „Most akarok lenyelni némi ragasztót”. És ki ne hagyjuk a Sex Pistols angol punkegyüttest, minden hasonszőrű példaképét. Amikor a tagokat be akarták iktatni a rock and roll halhatatlanjai közé, a meghívást – a múzeumot „húgyfoltnak” nevezve – elutasították. Ilyen a punk. És egy utolsó szakirodalmi idézet: „A basszusszekció – ez volnál ugyebár te – általában a gitáros(ok) által játszott akkord néhány alaphangjegyét szólaltatja meg.” De ha nem tudod, milyen az az akkord?!

– Már megint a szolfézzsal jössz? Hiszen a szólógitárosunk is összesen csak a felső két húron szokott játszani… 

– Milyen számaitok vannak, és milyen nyelven énekeltek? 

– Mi az, hogy milyen nyelven? Természetesen magyarul, és a saját számainkat játsszuk. 

– Nem akarlak megbántani, de akár törökül is üvöltözhetnétek, mert egyetlen szót sem lehet érteni… 

– Azt hiszem, jobb is így... Lehoczki Dávid barátom – gitár/ének – érző lelkű, a világra nyitott, lírai dalszerző. Segítségével fülbemászó dallamaink a világ problémáit jelenítik meg, költői megfogalmazásban. Dalainkban foglalkozunk a szerelemmel (inkább a testi részével), a környezetvédelemmel, a felelős kisállattartással, a Művész-Múzsa örök párviadalával… 

– Megnéztem a költészet napjára írt Múzsa című ódátokat. Az, hogy lírai, nem jutott eszembe… Áruld el inkább, hogy mikor lehet titeket hallani? 

– Évente nagyjából tíz fellépésünk van, s mivel 2014-ben indultunk, hamarosan elérkezünk a jubileumi 50. koncertünkhöz. 

– Mit gondolsz a sikerről?

– Egyszer kaptam 1500 forintot, azt hittem, az enyém, de aki adta, hármunknak szánta… Ja, és volt egy verbális elismerésünk is 2016-ban. Valaki felszólt a színpadra: „Isztok valamit, fiúk?” Azt hiszem, a közönségünket, azt a 4-5 őrültet névről ismerjük. Ha a dobosunk, Kádár Tomi elhozza a testvéreit, telt házunk van. 

– Olvastam önkritikus ajánlásokat: „Faterkiller – Sexy, Trendy Punkzene & Chippendale Show! Minőségi zene – minősíthetetlen előadók!” Végül is, milyen a zenétek? 

– Rettenetes. 

– De akkor mégis, miért? 

– Mit csináljak? Szeretem.

KÁLLAI MÁRTON FELVÉTELEI