Nem védik, megelőzik

– Odamegyek és bemosok neki egyet, az biztos. 

– Hagyd a gyereket, nem tehet semmiről! Kisfiam, maradj ott, ne mozdulj, érkezik a segítség! 

– Anya, szeretlek! 

– Nagyon egy követ fújtok anyáddal!

Családi dráma, indulatoktól túlfűtött perpatvar kellős közepébe csöppentünk Dunaújváros határában, a Szalki-szigeti kempingben, miután a környékre orkán erejű, pusztító vihar csapott le. A szigetet a hatalmas eső és áradás elzárta a külvilágtól, a szigetre vezető híd megrongálódott, mindenfelé túlélők, sérültek után kutatnak – a dunai holtágat katasztrófaelhárítók nemzetközi serege lepte el. A halálos áldozatok száma ismeretlen.

Ez a világ eddig csak a hírműsorokból volt ismerős számunkra. Karabinerek, vaskos kötelek kerültek a fákra, néhol ki is kellett vágni egy-egy fát ahhoz, hogy a mentőegységek a megfelelő technikával rögzíteni tudják a köteleket. Az idő sürgetett, az idegek feszültek, és talán a kapkodás miatt történt, de a kötél első nekifutásra laza lett: a beülővel, védősisakkal tetőtől talpig alpinistafelszerelésbe öltözött mentőnek nem sikerült átjutnia a túlpartra. Előkerült az okoskommunikáció. A külföldi vöröskeresztes a Google fordítóprogramja segítségével próbált szót érteni a vérben forgó szemű, dühödt apával, aki még az életveszélyben sem látta a fától az erdőt, a családi viszály felülírta a természeti csapást. A telefon hangszórója a menj a francba, te szemét dög, és ehhez hasonló, a családfő szájából elhangzó mondatokat dobott a külföldi segítségnyújtók felé. A válasz nem sokat késlekedett a fordítóprogramtól: „Kérem, őrizzék meg nyugalmukat, s rögzítse az úr a hevedereket.” Közben búvárok merültek a vízbe, a távolból drónok hangja zümmögött.

Vihar-sziget lakói szerencsére csak a Magyar Vöröskereszt katasztrófavédői képzeletének szülöttei. A Szomszéd segít először elnevezésű program résztvevői 30 órás gyakorlatra gyűltek össze az ipari létesítményei miatt stratégailag fontos magyar település határában, a Duna-parti kempingben. A mintegy 320 fő feladata a jégeső, eső és áradás sújtotta terület lakosainak kimenekítése, ellátása és segélyezése volt. Az eseményen a legnagyobb hazai humanitárius szervezet munkatársain és önkéntesein kívül a partnerszervezetek és a környező országok vöröskeresztesei is részt vettek. A résztvevők a gyakorlat alatt élethű katasztrófahelyzetben próbálhatták ki magukat, elsősorban elsősegélynyújtást, magasabb szintű egészségügyi ellátást, pszichoszociális segítségnyújtást, személykeresést, vízi és a műszaki mentést kellett végezniük. S ha a civakodó család nem lenne elegendő, a végeláthatatlan feladatok sorát még „módosult tudatállapotú fesztiválozók” kimentése is színesítette. A bajba jutottakat önkéntes imitátorok alakították: egytől egyig szimulált katasztrófahelyzet kárvallottjai ők, éppúgy, mint a veszekedő családtagok vagy a vízbe fulladt barátjukat zokogva sirató lányok, akiket motorcsónakkal hoztak át a túlpartról. Mindenki megrendítő hitelességgel, élethűen játszotta szerepét, a pataknyi vér és könnyáztatta szemfesték pedig a sminkmester munkáját dicséri.

– Ez az ötödik alkalom, hogy megrendeztük a katasztrófa-készenléti és válaszadási gyakorlatunkat. A nemzeti partnerszervezetek csapatai különböző kapacitásokkal érkeztek, mindenki azt hozta, amiben a legjobb. Ukrajnából kutyás egységgel érkeztek; a 20 fős szlovák csapat szintén kutyás mentőkkel és mentőhajóval, mentőjárművel; a szerb és bolgár vöröskeresztesek vízimentő-kapacitással; a horvátok egészségügyi és pszichoszociális egységgel érkeztek. A magyarok minden megyéből állítottak ki csapatot. Van, aki logisztikában, más egészségügyi területen erősebb. – Sáfár Brigitta, a Magyar Vöröskereszt országos katasztrófavédelmi szakmai vezetője elmeséli azt is, hogy ez a gyakorlat – ahogy a neve is mutatja – nem verseny. Van ugyan szintidő, de elsősorban arról szól, hogy okuljanak belőle. Kielemzik a mentési feladatokat, az akciókat visszajátsszák, majd közösen megbeszélik, mit lehetett volna jobban csinálni.

A katasztrófavédelem a Magyar Vöröskereszt egyik alaptevékenysége, de a humanitárius szervezet békeidőben közjót szolgáló feladatokat is végez, például szociális munkát, elsősegély-nyújtást vagy akár pszichoszociális segítségnyújtást. „Katasztrófa idején ugyanezeket a feladatokat végezzük, csak hatványozottabban, és nagyon szerencsések vagyunk, hogy olyan kollégáink vannak, akik ebben járatosak” – mesél a szervezet életéről Sáfár Brigitta. A Magyar Vöröskereszt állandó munkatársai mellett önkéntesek segítik a szervezet munkáját:

„30-70 százalék a munkatársak és az önkéntesek aránya, katasztrófahelyzetben rendszerint megugrik a spontán önkéntesek száma. Hétköznapi helyzetekben is foglalkoztatunk önkénteseket, főképp szociális munkában, segélyezésben. Tréningeket, programokat szervezünk nekik, képzéseket szervezünk. A felkészültségben hiszünk – ez szlogenünk is. Amikor bekövetkezik a katasztrófa, már késő, ezért is fontos, hogy évente egyszer megszervezzük ezt a gyakorlatot, ilyenkor a munkatársaink, önkénteseink, partner-és társszervezeteink együtt tudják gyakorolni, hogyan képesek együttműködni krízisben.”

S ha már szóba került a katasztrófavédelem: a legellentmondásosabb magyar kifejezések egyikének talán méltán, talán méltatlanul félremagyarázott értelmét dr. Tóth Ferenc tűzoltó dandártábornok, országos polgári védelmi főfelügyelő teszi helyre. Elmeséli, hogy az 1990-es években Grétsy László nyelvész a Mai Napban vezetett rovatában magyarázta el, miért helyes valójában ez a szóösszetétel. Az egykor a Szabad Föld hasábjain is publikáló nyelvőr az egyszerűsítés szabályával magyarázta a kifejezés korrektségét. A katasztrófavédelem ennek alapján nem a katasztrófa védelmét jelenti, a szó csupán a katasztrófa elleni védelemnek rövidebb, egyszerűbb megfogalmazása. S hogy mit gondol a polgári védelem vezetője a közelmúlt egyik legnagyobb nemzetközi visszhangját kiváltó katasztrófájáról, a thaiföldi barlangban rekedt gyerekfocisták esetéről? Azt, amit minden józanul és felelősen gondolkodó ember: a katasztrófavédelem a megelőzéssel kezdődik.

A mostani gyakorlat helyszínén elsőként az irányítótörzs alakult meg, mely információval látta el a felvonult segítőket – a szakemberek ezt nevezik koordinált feladatellátásnak. Ebben a magyar szervezet munkatársain és önkéntesein kívül bolgár, szlovák, ukrán, bosnyák, szerb és horvát vöröskeresztesek is részt vettek. Az irányítótörzs felállítása után magyarok és külföldiek vegyesen, csapatokba rendeződve láttak neki a munkának. Kitelepítést, befogadóhelyek üzemeltetését, élelmezést, kárfelmérést kellett meg oldaniuk az életszerű helyzetekben, valamint segélyszállítmányok extrém terepviszonyok közötti helyszínre juttatását, vízi mentést, élőláncos személykeresést, drónos felderítést és mentőkutyás keresést, és nem utolsósorban elsősegély-nyújtási és pszichoszociális segítségnyújtási feladatokat. Az imitátorokkal eljátszatott sérülteket nemcsak a helyszínen kellett ellátniuk, hanem biztonságban el kellett juttatniuk őket egy távolabbi településen felállított mobilkórházba. Még a kutyás mentő is akcióba lépett – és a legnagyobb meglepetést talán Füge, a border collie mentőkutya okozta. Egyfelől azért, mert kiderült, hogy a kutyás mentés nem kutya segítségével zajló mentést jelent – magát a bajba jutott ebet kellett kimenekíteni motorcsónakkal az elárasztott területről, majd szakszerűen el kellett látni. Talán nem véletlen, hogy az egyik leghitelesebb alakítás is Füge nevéhez kötődik: ázottan, elesetten feküdt a kutyahordágyon, még azt is hagyta, hogy kutyacsizmát húzzanak a lábára. „Aláírta az egészségügyi nyilatkozatot? Beleegyezett az ellátásba?” – ugratták az önkéntesek szegény ebet, aki nem dőlt be a vásári poénoknak: higgadtan, a feladat komolyságához mérten nyújtózott a biztonságos hordágyon, a jól megérdemelt gumicsont biztos tudatában. Látszott, nem először szimulál.

NÉMETH ANDRÁS PÉTER FELVÉTELEI