Az igazi bátorság

Kikalkulálták, hogy a néző mit érezhet, amikor patakokban folyik a könny és nyál? Mert például a celebférfi zokogva kér bocsánatot celebasszonyától, amiért felgyújtotta? A nézőknek vajon hány százaléka izgul szeretett hőséért (annak anyukáján kívül), hány százalék röhög, mert kamunak tartja az egészet, s hányan csóválják a fejüket azon, hogy ezek mit meg nem tesznek mérhetetlen pénzvágyukban és önmutogatási kényszerüktől hajtva? Meglehet pedig, hogy nem is elsősorban a tízmillió motiválja őket, hiszen akadnak közöttük, akiknek ez csak zsebpénz. Hanem a már befutottakat az hajtja, hogy továbbra is állandóan jelen legyenek a képernyőn, a kevéssé ismerteket pedig ennek a megcélozása.

És mindehhez járul persze a bulvársajtó kísérő kórusa: megtudhatjuk például, hogy „Rubint Réka hat órán keresztül ordítva sírt”. És hogy Pintér Tenya 90-10 százalékban osztozna a nyereményen fiatal nőjével. Úgy kell nekik, mondhatnánk, ha nem lennénk – velük ellentétben – mértéktartóak. A csatorna, mint mindig, most is a nagy riválissal mérkőzik, ez esetben az RTL Klub néhány hete leadott Nyerő páros című műsorával. Az sokkal könnyedebb, szellemesebb vetélkedés volt, nem beszélve arról, hogy mennyit megspórolhattak a pirotechnikusok bérén.

És hogy mi értelme van az efféle műsoroknak, mit ad hozzá az emberiség fejlődéséhez A legbátrabb páros? Például, hogy megtudhatjuk: a sima modorú, kellemes úri fiúként ismert színész valójában egy kőkemény törtető? Hogy a nővére farvizén evezni igyekvő kislány két értelmes mondatot nem tud kinyögni? Hogy az egykor szegény fitneszguru nem szeretne újra szegény lenni? Nos, ezekért az információkért kár volt feltalálni a televíziót.

Aztán, amikor már végleg elsorvadni érezzük az agyunkat, a véletlen a Life életmód-csatornára vezeti a távkapcsolónkat. Egy dokumentumfilmre, Sheri csodálatos élete címmel. A dél-afrikai Sheriről szól, egy 31 éves fiatal nőről, aki Down-szindrómás és főiskolai diplomát szerzett. Egyike azoknak a világszerte talán kéttucatnyi fiatalnak, akik le tudták küzdeni hatalmas hátrányukat. Mérhetetlen erőfeszítés, kitartás és bátorság árán, támogató család és iskola, valamint türelmes társadalom segítségével. Igaz, ők – van köztük író, színész, polgármester, szociális munkás – nyilván a Down-szindróma legenyhébb fokán állnak, de a fent felsoroltak nélkül ők sem érték volna el mindezt.

Sheri csinos nő. Első pillantásra nem, de másodikra már látszanak a jellegzetes külső tulajdonságok: a mandulavágású szem, a tömpe orr, az alacsony, zömök termet, és hallható a beszédhiba. Járja az országot, előadást tart a hasonló cipőben járó családoknak: fel a fejjel, minden fogyatékos gyerek fejleszthető. Nem hangzik el a filmben, hogy neki mennyi az IQ-ja, de minden bizonnyal valamivel az átlag alatt van. És mégis messzire eljutott. Részt vesz tudományos kutatásban is, ugyanis nemrégiben arra a következtetésre jutottak a kutatók, hogy a Down-szindróma és az Alzheimer-kór között kapcsolat van. Így megnyílik a lehetőség az utóbbi betegség kialakulásának korai felismerésére is.

Sheri útja persze nem minden érintett gyermek számára követhető. De ez a film is segít abban, hogy megértsük: ez nem betegség, hanem állapot, és a Down-szindrómások éppen olyan hasznos tagjai lehetnek a társadalomnak, mint bármelyikünk. S ha a dokumentumfilm közelebb vitt ennek felismeréséhez, már megérte feltalálni a televíziót.