Családok országa

Nehéz egységes, mindenki által elfogadható definíciót adni arról, mi számít manapság családnak. Különösen egy olyan időszakban, amikor bizonyos országokban akár két azonos nemű ember is házasságot köthet. Ma már, ha családi közösségről beszélünk, nemcsak a klasszikus, sokszor sztereotipikusan ábrázolt családra – apa, anya, egy fiú- és egy lánygyermek – gondolunk, a koncepció ennél jóval változatosabb. 

A család leginkább az adott társadalmi elvárások által formált, állandóan változó fogalom. Érzelmi, ideológiai, gazdasági és érdekközösség, melyet egymással rokonsági vagy szerelmi kapcsolatban álló emberek alkotnak. A Magyarországon államilag nem elfogadott, egyneműek által alkotott családmodellen túl nálunk gyakori a gyermekét egyedül nevelő szülő vagy a többgenerációs – a 40–50-es éveiben járó szendvicsgenerációt is magában foglaló, utódjainak és a szülőknek egyszerre gondját viselő család. Nagy Beáta, a Dilemmák és stratégiák a család és munka összehangolásában című könyv egyik szerkesztője szerint (szerkesztőtársak: Géring Zsuzsanna és Király Gábor) olyan közösségről van szó, amely tagjainak együtt kell megoldaniuk az úgynevezett reprodukcióval kapcsolatos feladatokat: az utódok nemzésétől és nevelésétől kezdve a háztartásin át a gazdasági reprodukcióig. Hogy mennyire van jelentősége ebben az érzelemnek, vagy inkább gazdasági érdekek a meghatározók, az társadalmi rétegenként különbözhet.

Az emberiség történelme számtalan példát mutat a változatosságra. Száz évvel ezelőtt a család elsősorban gazdasági egység volt, tagjainak közösen kellett az anyagi megélhetést biztosítaniuk, illetve családi bevételre szert tenniük. De előtérbe kerülhettek a romantikus kapcsolatok is, a pozitív érzelmek, a szeretet. Az érzelmek azonban változnak, a szerelmek elmúlnak, a gazdasági nehézségek bárkit utolérnek. Ennek köszönhetően a családok összetartó ereje is sérülékenyen. Annak ellenére, hogy számos kutatás szerint a magyar emberek számára a család az egyik legfontosabb dolog az életben, mégis gyakori a válás, és gyakori a családon belüli bántalmazás. A hétköznapi gyakorlat tehát igencsak szembemegy az ideológiával, a boldog családi modell ideájával.

A lakosság nyugatias („modern”) viselkedése – gyakori például a házasság nélküli együttélés és gyerekvállalás – keleties („konzervatív”) attitűdökkel párosul. Ennek okait Nagy Beáta – Dupcsik Csaba és Tóth Olga publikációi nyomán – az úgynevezett familializmussal magyarázza, amelynek kulcsmotívuma a bizalom, pontosabban a társadalmi intézményekbe vetett bizalom hiánya. Magyarországon az emberek leginkább a családban bíznak, kevésbé vannak stabil barátságaink, és kevéssé gondoljuk, hogy a minket körülvevő közösségben, a társadalom intézményeiben megbízhatunk. Nyugat-Európában sokkal inkább bíznak az emberek a szűkebb és tágabb közösségekben, mint nálunk.

Bár hajlamosak vagyunk azt feltételezni, hogy a vidéken élő családok kötelékei erősebbek, ez nem feltétlenül van így. A gazdasági környezet nagyban meghatározza, hogy mennyire szorosan működnek együtt a családok. Nagy Beáta így fogalmaz: „Kutatásunkban nem tapasztaltuk, hogy vidéken, faluban mást mondanának, mint a nagyvárosban. Az élet nyugodtabbnak tűnt, de a közhelyszerű megállapításon kívül nem találtunk egyéb különbséget. Sok múlik azon, hogy egy család az ország melyik részében él. Van-e munka- és továbblépési lehetőség? Ahol ez hiányzik, onnan a fiatalok elköltöznek. Sokszor a fiatal nők, ha tehetik, elköltöznek, a fiatal férfiak pedig a helyi mezőgazdaságban helyezkednek el. Sokan közülük ezért nem találnak megfelelő párt.”

Ami pedig a munka és a család összehangolását illeti, az élet e két területén a közös nevező megtalálása mindig is gondot jelentett. Kutatás szerint azokban a fejlett országokban születik több gyerek, ahol több nő dolgozik, és ahol a szülők tudják, hogy nem fognak anyagilag „belepusztulni” a gyerekvállalásba. A tisztes fizetés biztosítása mellett a munkáltatóknak arra is érdemes lenne figyelniük, hogy rugalmasabbá tegyék a munkavégzést. A legfontosabb dilemmák ugyanis az időhiányból, a stresszből és a különböző magatartásformák átviteléből adódnak. Ha valaki például vezető beosztásban dolgozik a munkahelyén, könnyen hozzászokik ahhoz, hogy a családtagokat, illetve a velük való törődést alárendelje saját munkájának. E két terület egymásmellettisége azonban pozitív dolgokat is hozhat, hiszen egy dolgozó embernek nemcsak konfliktusai vannak. Nagyobb az önbecsülése és az önállósága, így a munka, a magánélet és a család gazdagíthatja egymást. Ha az egyik terület jól megy, segíthet a másik területen jelentkező problémák megoldásához – állítja Nagy Beáta. Az úgynevezett átszivárgás elmélete éppen ezt támasztja alá. Az élet egyik területéről a pozitív és negatív érzések, mintázatok átkerülnek a másikra. E tekintetben ugyanakkor rendkívül különbözők a magyar nők és férfiak. A kutatások szerint a nők kevésbé érzik jól magukat a férfiakhoz képest. A Tárki felméréséből az derült ki, hogy a nők többsége számára sokkal rugalmatlanabbak a munkavégzés körülményei, mint a férfiaknak. A rugalmasság hiánya pedig jelentősen csökkenti az emberek szubjektív jóllétét, vagyis az elégedettség- és boldogságérzetét. A munka-magánélet egyensúlya esetében ez fontos, hiszen kihat mindez az egyén környezetére. Például, ha egy szülőnek konfliktusai adódnak a munkahelyén, annak közvetett hatása lehet az is, hogy a gyerek rossz jegyet kap az iskolában.

A másik fontos kérdés a munka és a magánélet megfelelő összehangolása. Nagy Beáta szerint, amíg mindezt csakis női problémának tekintjük, nem látjuk jól a lényeget. Ha azt szeretnénk, hogy a gyerekek az apjukat is lássák, olyan rendszereket kell kiépíteni, ahol mind a két szülő gondoskodhat a gyerekről, és valódi választás lehet a gyermekgondozási szabadság idejéből való apai vállalás.

PARANCSSZÓRA NEM MEGY

Dupcsik Csaba szociológus szerint régi mítosz, hogy régen sok gyerek született. Amióta a Központi Statisztikai Hivatal méréseket végez – az 1870-es évektől –, azóta jól látszik, hogyan alakultak Magyarországon mind a születési, mind a halálozási mutatók. Ebből pedig egyértelműen kiderül, hogy az elmúlt 140 évben folyamatosan csökkent a születések száma. A szociológus szerint ha a 140 évvel ezelőtti adatot 100 százaléknak vesszük, akkor a Horthy-korszak végén, 1941-ben ez már csak 40 százalék. És azóta is folyamatosan esik a születésszám. Viszont fontos látni azt is, hogy ezzel párhuzamosan a halálozások száma is csökken. Bizonyos mértékben a születésszám csökkenése alkalmazkodott a kedvezőbb halálozási mutatókhoz. A XIX. század végéig a gyerekek mintegy negyede nem élte meg az első születésnapját, csaknem fele nem töltötte be a 18. születésnapját.

Vagyis a gyermekvállalási hajlandóságot sokkal inkább a demográfiai mutatók befolyásolják, mintsem a sokat emlegetett értékek – például a női munkavállalás, ami egyébként 1940 előtt is elég magas volt –, vagy a kormány családtámogatási beavatkozásai. Hatása elsősorban azoknál a fiataloknál érződik, akik már egyébként is gondolkodnak gyerekvállaláson, elsősorban őket ösztönzi, hogy előbbre hozzák a családalapítást, ám ezektől az intézkedésektől még nem születik kiugróan sok gyermek. Nem kivétel ez alól a sokat citált Ratkó-korszak sem (lásd keretes írásunkat) vagy a gyermekgondozási segély és a családi pótlék bevezetése. Az 1967-ben bevezetett gyes esetében is kétes a siker, hiszen a Ratkó-korszak gyerekei akkor kerültek szülőképes korszakba, ráadásul – az 1970-es évek elején, rövid időszakra – sokkal korábban szültek a nők. Napjainkban Dupcsik Csaba szerint a csok, vagyis az otthonteremtési támogatás is hasonló módon befolyásolhatja a reprodukciós hajlandóságot.

Amit viszont sosem szabad összetéveszteni egy kormányzati döntés megítélésénél, hogy mit kommunikálnak hivatalosan, és mi a tényleges üzenet. A kommunizmus például családellenes rendszer hírében állt – a felnőttek nagy többsége mégis házasságban élt azokban az évtizedekben, többen, mint előtte, és többen, mint utána. Vagyis szólhatnak a hírek arról, hogy a hatalom azt szeretné, minél több nő szüljön – ha ennek ellenére az általa bevezetett családtámogatási rendszer csak a magas jövedelműeket, a felső középosztályt és az elitet premizálja, ösztönzi a gyermekvállalásra. Azt ugyanis senki nem gondolhatja komolyan, hogy egy átlagos jövedelmű családban – ha az egyik fél tartósan elmegy gyesre, és kiesik a jövedelme – olyan boldogan, tervezhető módon meg tudnának élni, ahogyan azt a kormányzati kommunikáció sugallja.

A családok szerkezetében sokrétű, gyors változás ment végbe az elmúlt évtizedekben. A családszerkezeti változások egyik lényeges vetülete, hogy 1990 óta csökkent a párkapcsolaton alapuló – és nőtt az egyszülős családok – száma. S bár 2010 óta egyre többen kötnek házasságot, ez nem jelent garanciát a több gyermek vállalására, sem arra, hogy a családok egyben maradnak.

FOTÓ: BOTÁR GERGELY, KORMANY.HU, KOSZEGI ANNA, FORTEPAN, BARTAL FERENC