Nekem ő Artúr bácsi

– Most jelent meg a Görgey: Görgey című könyve. Teljesítette régi adósságát. Megkönnyebbült? 

– Igen. Úgy érzem, Görgey-ügyben leszármazottként és íróként mindent megtettem. Híres-hírhedt ősömről, dédapám testvéréről pályám során sokat írtam, polemizáltam. Születésének kétszázadik évében különleges emlékkönyvvel rukkoltam elő: régebbi írásaim és a róla szóló drámám szövege mellett a Görgey-hagyaték relikviái és dokumentumai is helyet kaptak benne. Minthogy nekem mindig is a színház volt a mindenem, legkedvesebb műfajom a dráma. Amikor 2012 nyarán a feleségem (Iván Ildikó operaénekes – A szerk.) a doktori disszertációjával foglalkozott, két szobával arrébb én is leültem a számítógép elé, ugyanis nyolcvanon túl rádöbbentem, nem halhatok meg úgy, hogy ne írjam meg a magam Görgey Artúr-drámáját. A darabot Egerben és szlovák Komáromban nagy sikerrel mutatták be 2015-ben. Egyébként eredetileg én is Görgey Artúr vagyok. Amikor első verseimet 18 éves koromban közölte a Vigília, Sík Sándor főszerkesztő javasolta, ha író lesz belőlem – márpedig nagyon úgy nézett ki –, válasszak másik keresztnevet, hisz nem szerencsés a már „foglalt” történelmi néven publikálni. Akkor választottam a Gábort. 

– Mindazonáltal büszke a névazonosságra? 

– Abszolút! Legjobban az bosszant: néha még ma is azt feltételezik egyesek, hogy politikai okokból változtattam nevet. Ha ez motivált volna, nem az Artúrt módosítom, hanem a Görgeyt. 

– Visszatérve a Görgey-drámához: az idős tábornok elbeszélget az asztráltestben megjelenő történelmi szereplőkkel, de nem nyugszik meg háborgó lelke. 

– Az aggastyán, 96 éves Görgey Artúr visegrádi otthonában éjszakai vívódásai, álmai során találkozik az édesanyjával, Perczel Mórral, Andrássy Norberttel, Széchenyi Istvánnal és Kossuth Lajossal. Leginkább a régen halott Kossuthot várja, aki életében egyetlenegyszer sem élt azzal a lehetőséggel, hogy történelmi bűnét, személyes gaztettét szemtől szembe tisztázza. Tudvalévő: ő nevezte először Görgeyt árulónak a híres vidini levelében, amit az országból elmenekülve, Bulgária felé tartva írt és publikált. A dráma utolsó jelenetében a tábornok szobájában megjelenik a kormányzó-elnök szelleme, de ezúttal sem szolgáltat neki igazságot, rendkívül gyáván viselkedik. Görgey a végén azt mondja: „Megint elmenekülsz? Áruló! Te vagy az áruló!”

– Görgey Artúrt ma már a politika és a hivatalos történetírás sem tartja nemzetárulónak. 

– Ez evidencia lett. Valamirevaló történész nem írja le, hogy Görgey áruló volt, és nem is megy bele ilyesfajta vitákba. Tudniillik Kossuth átadta neki a teljhatalmat, azért, hogy levezényelje a világosi fegyverletételt. Görgeynek a cári túlerővel szemben nem volt más választása, ha nem akart látni több véráldozatot. Egyébként Kedves Artúr bácsi! címmel az új könyvemben benne van az a személyes hangú, 1993-ban publikált levelem, melyben közlöm vele, hogy a rágalom halott, nyugodjon békében. 

– A tábornokról hajmeresztő feltételezések is szárnyra kaptak: fiatal korában megmérgezték és egy osztrák kémet küldtek helyette, azért következhetett be a fegyverletétel. Hallotta ezt? 

– Ez is a képtelen agyszülemények egyike. Megkerestek az ügyben. Soha nem akartam a történelmi perből családi ügyet csinálni, számomra vállalhatatlan helyzetekbe kerülni. Semmilyen „felfedezés” nem tudott lázba hozni. Azért az sem volt véletlen, hogy ilyen sokat vártam a Görgey-drámával. El kellett jönnie annak az időnek, amikor nemcsak a történettudomány képviseli az igazságot, hanem a társadalmi köztudatba is leszivárog és szélesebb körben elterjed. 

– Otthonában több Görgey-relikviát, festményt őriz. Hogyan kerültek önhöz? 

– Részben örököltem, részben mágnesként vonzottam őket. Némelyikhez csodás módon jutottam hozzá. Ismeretlen emberek találtak meg. Például László Fülöp Görgeyről készült festménye kapcsán egyszer csak telefonált egy hölgy, hogy mielőtt árverésre bocsátaná az eredeti képet, felajánlja nekem kikiáltási áron. Később kölcsönadtam a londoni Magyar Magic rendezvénysorozat László Fülöp-életmű-kiállítására. Nem sokkal utána, a nyaralásunk alatt kifosztották a házunkat, minden mozdítható értékünket elvitték, ám a kép a londoni „kiruccanásának” köszönhetően megmenekült. Ugyancsak megkeresett egy kedves úr, akinek birtokában volt Görgey Artúr pipája, Kornél fiának kézírásos igazolásával – ez is a kincseim közé tartozik. Féltve őrzöm Artúr bácsi aradi kinevezését, végrendeletét, leveleit, rajzait, dagerrotípiáját és arany pecsétgyűrűjét is.

– Hajdanán egymás után mutatták be a színházak az ön műveit. Most is elhalmozzák felkérésekkel? 

– Az a világ elmúlt, hogy felhívnak és új művet kérnek tőlem. Cseres Tibor író kollégám annak idején úgy fogalmazott: az öregedő író meszesgödörbe kerül, kiváltképp egy kultúrát kevésbé becsülő korszakban. November 22-én leszek 89 éves, de egyelőre nem érzem a meszesgödör közelségét. Boldog lehetek, hiszen írok, és játsszák a darabjaimat. A Komámasszony, hol a stukker? itthon és külföldön is sikeres, ötven év alatt több mint száz produkció született belőle. 

– Ez a színműve a hatalom birtoklásának komédiája. Manapság is aktuális, erősen áthallásos az üzenete. 

– Először 1968-ban mutatta be Kazimír Károly a Thália Színházban. A következő évadban politikai kifogások miatt levették a műsorról. A darabban egy zárt helyiségben a társadalom öt reprezentánsának lélektani játéka során azé a pillanatnyi hatalom, akinél a stukker van. Az éber cenzor ezt a szituációt összehozta Csehszlovákia 1968-as megszállásával, ott is öt baráti szocialista állam vett részt a Prágai Tavasz elnyomásában. Ezt a baromságot! Remélem, idáig nem jutunk el. De tény, a jelenlegi kurzusban is aktuális a hatalom birtoklásának technikája, a machiavellizmus kérdése. Ennek ábrázolására legjobb a komédia műfaja; hol nevetünk, hol sírunk a látottakon. 

– Bátorság volt 1966-ban megírni egy ilyen darabot. Ma is bátrak az írók? 

– Írás közben az ember nem gondol arra, hogy bátor legyen. Én sosem fogtam be a számat. Szerzőként hízelgő, hogy a Komámasszony még mindig sikerdarab, világpolgárként viszont elkeserít, hogy nem kopik az aktualitása. 

– Elégedett az életével, az életművével? 

– Nagy túlélő vagyok. Az életem változatos volt, mély gödrökkel teli. Elég, ha csak a kitelepítést vagy a kényszermunkát említem. Három rákból másztam ki, jórészt az élni akarásomnak és a Gondviselésnek köszönhetően. Amikor Esterházy Péter a nyilvánosság előtt beszélt a betegségéről, írtam neki egy nyílt levelet. Fontos a hasonló poklokat megjárt kollégák tapasztalata, hiszen az lelkileg segíthet. Egy író számára azonban legfőbb gyógyítóerőt a munka jelenti, ahogyan Esterházy is megírta a Hasnyálmirigynaplót. Ami pedig az életművemet illeti: nincs panaszra okom. Közéleti terepen is mozogtam, voltam például a nemzeti kulturális örökség minisztere. Dolgoztam színházban dramaturgként, rendezőként, szerzőként. Írtam verseket, novellákat, regényciklust, publicisztikát. És még nincs vége! Sok mondanivalóm van. Bár nem a legjobb a látásom, azért kétévente jelentkezem új könyvvel. Egyébként csendesen élek, élvezem a vidéki létet. Nem nagyon szeretek kimozdulni az otthonomból, szerencsére házhoz jönnek a barátaim. 

– És remélhetőleg az elismerés is – Prima Primissima-díjra jelölték. 

– Ez annál is inkább megtisztelő, mert nem állami elismerés. Amikor az 1990-es évek elején kezdett kivonulni az állam a mecenatúrából, megfogalmaztam: az lesz az igazi magyar újjászületés, ha az új burzsoázia rájön arra, hogy a profit nemcsak monetárisan mérhető, hanem kulturális presztízzsel is. A Prima Primissima-díjat alapító Demján Sándor ebben élenjáró volt. Velem is megosztotta az elképzeléseit, kérte a tanácsomat. Sok részletet megbeszéltünk, hangsúlyos javaslatom az volt, hogy a díjnak nemzetközileg is érthető latin neve legyen. Ennyi év után engem is megtalált e szép latin kifejezés.

NÉMETH ANDRÁS PÉTER FELVÉTELE