
Ekl: Pesics-zsákmány Budapestnek; újabb pofon a szerb futballnak – sajtóvisszhang
nemzetisport.hu

„SZEGEDEN EGYSZER elmentem a Csillag börtön előtt. Ránéztem a bejáratra, és azt gondoltam: ilyen helyen szeretnék dolgozni! Milyen lehet egy cella? A rácsok? Félelmetes, nem? Hát ez vonzott.” Így indokolja egy kiskunhalasi hölgy, miért szeretne a jövőre megnyíló helyi börtönben dolgozni. A kisvárosban a büntetés-végrehajtó intézet lesz a második legnagyobb munkáltató.
Kép: Kiskunhalas, 2018. november 09. Toborzás az épülő kiskunhalasi női börtönbe. Stanev Fatime bv főhadnagy. Fotó: Ujvári Sándor
Előfordult, hogy ötvenen álltak sorba a kiskunhalasi toborzóiroda előtt, ahol a városban a volt laktanyák, majd őrzött menekültszállás helyén jövőre megnyíló börtönbe lehet jelentkezni. Noha az álláshelyek több mint 90 százalékára már találtak alkalmas jelentkezőt, ottjártunkkor is folyamatosan érkeztek az érdeklődők. Többségük dolgozik valahol, vagyis jelenlegi munkahelyükön még nem jelentették be, hogy váltani készülnek, ezért névvel senki sem vállalta a nyilatkozatot.
Név nélkül viszont őszintén beszéltek.
– Mindenkiben van egy kis félsz, hogy börtönben kell dolgozni, büntetésüket töltő emberekkel – mondta egyikük.
– De engem vonzott is, hogy vajon ennek meg tudnék-e felelni. Lényegét tekintve börtönőrnek lenni inkább férfimunka, nőként vajon el tudom-e látni?
– Mire jutott?
– Kereskedelmi szakközépiskolát végeztem. Dolgoztam boltban is, később vendéglátóztam, de mindenütt bizonytalanság volt. Felnőttként több más szakképesítést is szereztem. Most például a határátkeléshez kapcsolódó ügyintézésben dolgozom, egy pesti központú piaci cégnél, ha a beosztás úgy hozza, éjszaka is. Őszintén szólva, nem a pesti béreket, a fővárosban szokásos cafetériát kapjuk. Azt gondolják, ide, vidékre kevesebb is jó lesz, úgy sincs más lehetőségünk.
– Vállalkozni nem próbált?
– Amikor összekerültünk a mostani férjemmel, indítottunk egy vállalkozást, de megbuktunk vele. Nem volt elég tőkénk, sem a városban elég vásárlóerő. Ő aztán váltott, hivatásos állományba került, jól jött ki belőle. Nekem nem biztos a jövőm. Ha Szerbiát felveszik az Európai Unióba, megszűnik a munkám. Életemben nem voltam börtönben, ám őszintén szólva érdekel az egyenruha, az ottani szabályozott világ. Annak is van előnye, ha valaki megmondja, mit kell csinálni, és biztosan megkapom érte a fizetést. A fizikai, egészségi alkalmassági vizsgától nem félek, de a pszichológiai teszttől tartok egy kicsit. Az kihozhat olyasmit is, amiről még magam sem tudok.
Győri Levente bv-alezredes, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága osztályvezetője a toborzás irányítója. Maga is körletfelügyelőként, őrmesterként kezdte, pályája bizonyítja, milyen előrejutási lehetőségeket kínál ez a pálya azoknak, akik élni tudnak vele. Annak az újabban ismét megerősödött irányzatnak a meggyőződéses képviselője, amely a büntetés-végrehajtás legfőbb céljának azt tartja, hogy az elítéltek a büntetésük letöltése után képesek legyenek visszailleszkedni a törvénytisztelő társadalomba. Ehhez nemcsak a bv-intézetekben van szükség megfelelő bánásmódra, oktatásra, foglalkoztatásra, hanem a kinti társadalomnak is reálisabb képet kell kapnia a börtönök világáról.
Profiltisztítás zajlik a magyar büntetés-végrehajtásban, mert jelenleg a szigorúbb rendszerű fegyházas intézetekben is fogva tartanak enyhébb fokozatra ítélt embereket. Magyarországon a büntetés-végrehajtási intézetekben nagy a zsúfoltság: átlagosan 117 százalékos a telítettség. Néhol ez csak 100 százalék, másutt a 140-et is eléri. A kormány új fogvatartotti bv-intézeteket létesít. Több mint 40 település pályázott a lehetőségre. Kiskunhalason 2019 tavaszán adhatják át a 470 férőhelyes intézetet. Ide a kalocsai női fegyház és börtönből is érkeznek majd olyan elítéltek, akiket enyhébb fokozatra ítéltek, de jelenleg szigorúbb rendszerű intézetben élnek.
A halasi toborzóirodán egy fiatal nőt szólítottunk meg. Börtönpszichológusnak jelentkezett, de még nem döntött véglegesen. Kérdései voltak a leendő munkáról, és arról is, hogy a fegyintézet tud-e alkalmazkodni a mostani munkahelye sajátosságaihoz. Az is érdekelte, hogy a börtönpszichológusi munka mellett fenntarthatja-e magánvállalkozását.
– Kevés a pszichológus Kiskunhalason. Aki innen ment el tanulni, az sem biztos, hogy visszajön, mert alig van ilyen állás. Engem szakmailag is érdekel a börtön világa, nagyon újszerű és izgalmas területnek tartom.
Stanev Fatime bv-főhadnagy, aki a toborzóirodán fogadta a jelentkezőket, korábban Borsod megyében végzett hasonló munkát. Azt mondta, egészen mások a kiskunhalasi jelentkezők.
– Itt nagyon kedvesek, motiváltak az emberek. Együttműködők, nem az akadályokat, problémákat emelik ki. Rendelkeznek középiskolai érettségivel, büntetlen előéletű magyar állampolgárok. Viszont bátortalannak tűnnek. Talán, mert a városban és a környéken kevés a munkalehetőség.
– Nem taszítja őket a szigorú hierarchia, a sok kötöttség?
– El szoktam mondani, hogy ezen a pályán biztonság van, számos pluszjogosultság – de ezért néhány alapvető jogunkat is fel kell áldozni, mert ez a világ így működik.
A pszichológiai vizsgálaton is megkérdeztünk néhány jelentkezőt.
– Tíz éve is van már, hogy Szegeden egyszer elmentem a Csillag börtön előtt. Ránéztem a bejáratra, és azt gondoltam: ilyen helyen szeretnék dolgozni! Milyen lehet egy cella? A rácsok? Félelmetes, nem? Hát ez vonzott. A gyilkosok. Mi késztette arra őket, hogy öljenek? Szerettem volna pszichológusnak tanulni, de lusta voltam – mesélte egyikük.
– Nekem most két munkahelyem van, mert csak így tudok annyit keresni, hogy megéljek – osztotta meg velünk egy másik hölgy. – Ez nagyon megterhelő. A bizonytalanságot és a túlterheltséget szeretném lecserélni. Igaz, hogy a piaci szférában is vannak főnökeim, de szerintem ott mégis nagyobb a szabadság, mint a börtönben. Kicsit félek, hogy majd nagyon sokan parancsolnak, saját gondolatom sem lehet. Attól is tartok, hogy ahol sok nő van együtt, ott kikezdik az embert. Viszont ez biztonságos, és hosszú távon több lehet a fizetés.
Gazsó Magdolna szakpszichológus, bv-százados szerint a jelentkezőknek nemcsak az anyagi biztonság a fontos, hanem az is, hogy kiszámítható legyen a rendszer, amelyben dolgoznak. Ha látják, ki hová és mi hová tartozik, ha nincs állandó változás, az lélektanilag sokkal magabiztosabb pozíciót ad nekik a munkájukban.
– Vidéken más a hagyománya, a kultúrája a munkához való viszonynak. Jól érezhető, hogy ebben a körben van presztízse a szabályok betartásának – magyarázta a pszichológusnő.
– A Levi Strauss gyár 2009-es távozása óta ilyen létszámú foglalkoztató nem érkezett a városba – válaszolta kérdésünkre Fülöp Róbert, Kiskunhalas polgármestere. – Komoly kitörési lehetőség Kiskunhalas és környéke számára, hogy csaknem 250 új munkahely létesül. A helyi gazdaságra is jótékony hatása lesz, mert az intézményben létesül egy varroda, termelése után iparűzési adót fizetnek. Oktatási központunkban rendészeti képzés is folyik, újabb ágazattal bővülhet a szakirányú oktatás, és mivel lesz helyben munkalehetőség, több fiatal marad a városban. Nem utolsó szempont, hogy az egykor hátrahagyott, kihasználatlan, romló állagú orosz és magyar katonai épületek megújulnak.
UJVÁRI SÁNDOR FELVÉTELEI
nemzetisport.hu
borsonline.hu
origo.hu
vg.hu
heol.hu
origo.hu
nemzetisport.hu
origo.hu
nemzetisport.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu