Nagy falat ez a fal

Merthogy a dél felől érkező közép-amerikai menedékkérőkre úgy tekintenek, mint az Egyesült Államokat fenyegető veszélyre.

Egy titokzatos idegen közeledett Nogales nyüzsgő városában az Egyesült Államok és Mexikó határához 1918 augusztusának egyik forró délutánján. A két ország között húzódó határ akkor már évtizedek óta több volt a Sonora-sivatag homokjába rajzolt képzeletbeli vonalnál. A megzabolázhatatlanul virágzó csempészet, a mexikói forradalom és az I. világháború végérvényesen kettéosztotta a határ menti várost, félelmet és feszültséget táplálva a lelkekben. A férfi déli irányba tartott, amikor mexikói katonák leintették, majd egy amerikai vámos – azt gyanítva, hogy az idegen a számtalan csempészek egyike – hirtelen megálljt parancsolt és előrántotta fegyverét. Az egyik katona később azt mesélte, a férfit német kémnek nézte. Akkoriban sokféle náció sokféle szándékkal fordult meg e vidéken, s adott okot a rettegésre: kémek és mexikói forradalmárok, prostituáltak és poligámisták, kínai emigránsok és Texas-lázzal fertőzött szarvasmarhák. Azon a sorsdöntő augusztusi délutánon a mexikóiak is vállukra vették puskáikat. Amikor az első lövés eldörrent – arcon találva egy amerikai katonát –, a határ mindkét oldalán puskaropogás tört ki. A tűzpárbajban tizenkét ember halt meg, köztük Nogales polgármestere – olvasható Rachel St. John, a Kalifornia Egyetem történészprofeszszora Line in the Sand: A History of the Western U.S.-Mexico Border (Vonal a homokban: A Nyugat-Egyesült Államok és Mexikó határának története) című könyvében. Ez a kétórás lövöldözés jelentette a két ország közötti szabad átjárás időszakának végét. Az amerikai és mexikói tisztviselők pedig összedugták a fejüket, és szélsebesen egy a várost kettévágó, alig két méter magas kerítés felállításáról állapodtak meg. Ez a fal ma hat méter magas. Pengékkel megerősített acélgerendák sora.

„A Mexikó és az Egyesült Államok közötti határ nem csupán egy vonal a térképen. Az amerikai képzeletben az Egyesült Államok és az őt fenyegető külvilág szimbolikus mezsgyéjévé vált” – írta Douglas Massey amerikai szociológus 2016-os esszéjében. „Ez maga a Határ, amelynek megerősítése kulcsfontosságú fegyverré vált a politikai csatatéren, s ezzel a politikusok azt jelzik: aggódnak polgáraik és az egész nemzet biztonságáért egy őket körülvevő ellenséges világban.” Az eltúlzott jelentőség miatt azonban könnyen megfeledkeznek az amerikaiak arról a történelmi tényről, hogy a két ország között egészen 1821-ig – amikor is Mexikó függetlenné vált Spanyolországtól – nem létezett határvonal.

KIS HATÁRTÖRTÉNELEM

A texasiak 1836-ban fellázadtak Mexikó ellen, főképp azért, hogy megőrizzék a rabszolgaság intézményét. Amikor Texas 1845-ben csatlakozott az Amerikai Unióhoz, háború tört ki a két ország között, melynek végén az amerikaiak elfoglalták Mexikóvárost. Mexikó végül beleegyezett abba, hogy északi szomszédja 15 millió dollárért megvegye Arizona, Kalifornia, Nevada, Új-Mexikó, Utah és Colorado területeit. Öt évvel később, 1853-ban az Egyesült Államok újabb 30 ezer négyzetmérföldet vásárolt 10 millió dollárért, és ezzel megkezdődhetett a transzkontinentális vasút építése. Habár a két szerződés térképen rögzítette az országok közti határvonalat, a valóságban keveset tettek a helyzet tisztázására és egyértelműsítésére. Mire véget ért a XIX. század, a határvonal a feledés homályába merült. A jelölések eltűntek, azokat az idő és a vandalizmus semmisítette meg. Városok emelkedtek ki a Sonora-sivatag homokjából. Nogalesben, mint annyi más településen, a söntések jelölték ki a két ország közötti határvonalat, melynek egyik oldalán mexikói cigarettát, a másikon amerikai likőrt árultak – természetesen vámmentesen.

Az Egyesült Államok és Mexikó 1882-ben közös bizottságot hozott létre a határ újbóli feltérképezésére és kijelölésére. A vizsgálóbizottság megállapította, hogy a határsáv egy szakaszán, mintegy 160 kilométer hosszan egyetlen jel sem maradt. A hivatalnokok a határ mindkét oldalán megpróbáltak rendet teremteni – és persze adókat beszedni. Megkezdték a kocsmák, üzletek lerombolását vagy elköltöztetését, a szokatlan rend tíz éven belül egész Arizonára, Új-Mexikóra és Kaliforniára kiterjedt.

Ahogy a határ földi valójában kezdett új formát ölteni, a hivatalnokok is egyre szigorúbban ellenőrizték, ki és miért kel át rajta, igaz, az amerikai Kongresszus 1909-ben elfogadta a nem gyógyászati célú ópium behozatalának és felhasználásának tiltására vonatkozó törvényt, ami egyúttal elindította a kábítószer üzletszerű csempészetét is. Ugyanebben az évben húzták fel az első szövetségi kerítést is Bajában, hogy megálljt parancsoljanak a kullancs által terjesztett, az amerikai szarvasmarhákat is veszélyeztető Texas-láz nevű – Mexikóban terjedő – járványnak.

A vámtisztviselők ez idő tájt kezdték el akadályozni bizonyos emberek belépését az Egyesült Államokba. Az amerikai törvényhozás még 1875-ben fogadta el az első – főképp elítéltek és prostituáltak – bevándorlását korlátozó törvényt. Az új, 1910-es jogszabály mindezt kiterjesztette a kínai bevándorlókra, elmebetegekre, poligámistákra és anarchistákra is, valamint arra, akinek köztartozása volt, szerződéses munkásként érkezett vagy egyszerűen csak nem kívánatos személynek tekintették. Ezzel a jogszabállyal egy csapásra ártatlan emberekből illegális bevándorlók lettek. Megalakult a Bevándorlási Hivatal is, alkalmazottait a kortársak az elcsípett kínaiak nagy száma miatt kínai inspektoroknak is hívták. Ezzel párhuzamosan jól szervezett csempészhálózat épült ki a határ mentén, beleértve a betegségek nyomainak eltávolítására szakosodott orvosokat, a korrupt hivatalnokokat és a kínai bevándorlókkal tömött vasúti szerelvények üzemeltetőit.

CSELSZÖVÉS ÉS INTRIKA

A XX. század elejére a határ már szemmel is jól láthatóvá vált – még ha az átkelés továbbra sem ütközött leküzdhetetlen akadályokba. A paradicsomi állapot a mexikói forradalom 1910-es kitörésével kezdett megváltozni, amelynek kitervelői épp a határon fekvő amerikai hotelekben szőtték világmegváltó terveiket. Bár az Egyesült Államok próbált semleges maradni, a csaták végül a határokon is átíveltek, az összetűzéseknek pedig számos határőr esett áldozatául, a vérontás elől menekülők pedig elárasztották Észak-Amerikát.

Ahogy az Egyesült Államok az első világháború belépése felé sodródott, úgy nőtt az amerikaiak félelme a szomszédos országban zajló forradalom miatt. A határ mentén hemzsegtek a német kémek, 1917-ben egy feltört táviratból kiderült: a német külügyminiszter támogatásáról biztosította Mexikót az amerikai féllel szemben, ígéretet téve korábbi területei visszafoglalására.

Ebben a félelmekkel, cselszövésekkel és árulásokkal teli légkörben bukkant fel 1918 augusztusában az az ismeretlen férfi Nogalesben, akiről máig nem sikerült kideríteni, ki is volt valójában. Egy évvel később – mielőtt elkezdték volna felhúzni a kerítést – két amerikai katona lőtt le egy mexikóit a Calexico és Mexicali közötti sávban. Az 1920- as évek elejére azonban már felépültek az első, kormányzati pénzből finanszírozott állandó kerítések, fő határátlépő pontokkal.

EZ MÁR EGY MÁSIK KERÍTÉS

A XX. században ezeket a fa- és drótkerítéseket egyre áthatolhatatlanabb vasfüggönyökre cserélték – számos elemük a II. világháborús japán internálótáborokból került e térségbe –, mígnem az 1990-es években George H. W. Bush, majd Bill Clinton elnöksége alatt azokból a 3,6 méter magas fémlemezekből kezdték kiépíteni a határzárat, amelyeket korábban a vietnami háborúban használtak helikopter-leszállónak. Noha az intézkedések rendszeresen helyi tiltakozásokat váltottak ki, az USA fővárosában, Washington DC-ben élvezték a republikánusok és a demokraták széles körű támogatását is. Amikor a republikánus George W. Bush 2006-ban aláírta a Biztonságos kerítésekről szóló törvényt, engedélyezve egy újabb, csaknem 1000 kilométer hosszú új kerítés építését, 80 szenátor támogatta – köztük a demokrata Hillary Clinton és Barack Obama.

Rachel St. John történészprofesszor mégis óva int attól, hogy egyenlőségjelet tegyünk az egy évszázaddal ezelőtti kerítésépítés és Donald Trump elnök jelenlegi falépítési követelése közé, merthogy „Amikor a mexikói forradalom idején építették a kerítést Nogalesben, az a határ menti eseményekre adott válasz volt. Ami most történik, nem ugyanaz. A fal megépítésének követelése egy felülről érkező igény, mely köszönő viszonyban sincs a valósággal, azzal, ami a határ mentén valójában történik.”

FOTÓ: GUILLERMO ARIAS, AFP, US ARMY, MANDEL NGAN, AFP, GUILLERMO ARIAS, AFP