Tolvajok járják az erdőt

Havas tájon, fagyott talajon járunk a Baranya megyei Pellérd határában. Az út mentén magas fák, a közelben nemrég elkészült kerékpárút.

– Hol lopják itt a fát? – nézek Kardos Lajosra.

– Menjünk kicsit beljebb – mutat az idős férfi egy csapást –, meglátja. Igaza van, nem kell sokat gyalogolnunk, hogy elénk táruljon a pusztítás: az erdőben mintha tornádó tarolt volna. A fák törzse jókora területen térd- vagy derékmagasságban elvágva. A maradványokból is látszik, hogy némelyik fát két ember karjai sem ölelhették volna körbe. A törzsek többi része sehol, ám a róluk levágott tekintélyes méretű ágak – némelyik más fákra akadva himbálódzik – már nem érték el a tolvajok ingerküszöbét, azokat hátrahagyták. Arrébb két fiatalember, kezükben fűrész. Talán fatolvajokat értünk tetten, vélem első pillantásra.

– Ők az én embereim, figyelőszolgálatot látnak el. Cserébe megengedem, hogy az itt hagyott fát összeszedjék. Ismerem őket jól, az egyiküket tanítottam is. A két fiatalember, Fenyvesi Krisztián és Pilgermajer Nándor már távolról csóválja a fejét.

– Az éjszaka is kinn voltak – lépnek Kardos Lajoshoz.

– Honnan tudjátok?

– A fát, amit tegnap összehordtunk, reggelre elvitték. Ráadásul egy újabbat is kidöntöttek. A földön fekvő fa lehet vagy tizenöt méteres.

– Hiába ül most éppen az egyikük rács mögött, nem lehet őket megállítani – legyint elkeseredetten az idős férfi, majd elszántan hozzáteszi –, de nem adom fel.

Kardos Lajos aktív korában matematika–fizika szakos tanár volt. Nyugdíjas éveit legfőképpen a földjeivel való törődés tölti ki. Nem tagadja, hogy a számos tagban lévő, 38 hektárnyi földjéhez egykor összesen 120 ezer forintért jutott, hasznosításukból ma évente egymillió a tiszta jövedelme. Ezért azonban tesz is – ellentétben sok más tulajdonossal, akik közül nem egy azt sem tudja, hol a birtoka.

Pécsi otthonából a közeli, pellérdi erdeihez igen gyakran kerékpárral jár ki. Télen is. Így vette észre most már idestova egy éve, hogy ismeretlenek vágják az erdőt. Nem az övét, bár – ahogy mondja – most már abba is belekaptak.

Természetesen értesítette az önkormányzatot, a mezőőrt, a rendőrséget, a természetvédőket, mindenkit, akit csak tudott. A falopás azonban rendületlenül folytatódik, ezt magunk is tapasztaljuk.

– A polgármester urat keressük – mondom a végül elénk érkező hölgynek a község hivatalának aulájában. – Sajnos nincs itt.

Nem tudom, miért nem csodálkozom… A faluvezetőt még az előző héten hívtam fel, mondtam, hogy keresni fogom fatolvajlás ügyében. Különös párbeszéd kezdődött ekkor közöttünk. Ember még nem igyekezett ilyen intenzitással lebeszélni egy témáról, mint akkor ő engem. Végül sikerült meggyőznöm, hogy legalább néhány percig álljon a rendelkezésünkre. Hittem én ezt akkor… Abban maradtunk, hogy a következő hét elején keresem, melyik nap lenne alkalmas számára. Na, ettől kezdve vált elérhetetlenné.

– Amit a falopásról mondani tudna, az ebben a levélben olvasható – kapok a kezembe a hölgytől egy pecsétes levelet. Eszerint:

„A Pellérd–Pécs kerékpárútról keleti irányba fekvő többhektáros, magántulajdonban lévő, elerdősödött legelőn zajló favágásról először 2018. július végén érkezett bejelentés hivatalunkba telefonon. Ekkor a mezőőrünk ellenőrizte a favágókat és felszólította őket, hogy a rendelkezésükre álló iratokat mutassák be hivatalunkban. Az iratok ellenőrzése során megállapítást nyert, hogy egyik irat sem jogosítja fel a favágókat a fa letermelésére. Haladéktalanul felvettük a kapcsolatot az erdőfelügyelőséggel, ahol azonnal leállították a jogosulatlan favágást. Néhány nap múlva ismételten bejelentés érkezett, hogy továbbra is zajlik a favágás a területen. Tájékoztattuk a bejelentőt, hogy ha ilyet észlel, szíveskedjék a rendőrséget is hívni. A mezőőr helyszínre történő kiérkezésekor a favágók már nem voltak ott. Az ügyben rendőrségi nyomozás is folyik, velük is tartja a kapcsolatot hivatalunk. A mezőőrünk rendszeresen tart ellenőrzést a kérdéses területen, azonban miután több száz hektárnyi terület tartozik hozzá, a folyamatos őrzés nem megvalósítható. A tegnapi napon ilyen ellenőrzés során ismét favágáson kapott a mezőőrünk egy személyt, de mire a rendőrök kiértek a helyszínre, a tetten ért favágó elmenekült.

Az ügy okán folyamatosan tartjuk az erdőfelügyelettel és a rendőrséggel a kapcsolatot. Lehetőségeinkhez mérten ellenőrizzük is a területet. A kamerával való megfigyelés nem megoldható, ugyanis a terület nincs ellátva közművekkel, és a legközelebbi csatlakozási lehetőség is több kilométerre van.

Sajnálatos a természetnek az ilyen formában történő károsítása, azonban hatáskörünk hiányában csupán rendelkezésünkre álló minimális lehetőséggel tudunk gátat szabni e káros tevékenységnek.

Az üggyel kapcsolatosan többet elmondani nem tudunk.

Pellérd, 2018. december 17.

Tisztelettel: Tajti Zoltán polgármester”

Később elektronikus levélben még annyi kiegészítés érkezett, hogy az említett tegnapi nap valójában szeptemberi. Ennyi.

Forgatom a levelet, és még kevésbé értem, miért vált elérhetetlenné a faluvezető a nyilvánosság számára. Így azonban az ellentmondás is feloldatlan marad, miszerint Kardos Lajos már márciusban értesítette a hivatalt a falopásokról, miközben a levélben júliusi bejelentés olvasható. Egyébként pedig különösen az tűnik fel, hogy a polgármester még csak véletlenül sem használja a lopás szót, mindig csak favágókról ír.

Felhívom még Dömse László mezőőrt, hogy kérdezzem a tapasztalatairól, ő azonban az önkormányzathoz irányít. Ez a kör tehát bezárult.

Akkor talán a rendőrség? Az ügyben a Pécsi Rendőrkapitányság nyomoz, információért a megyei rendőrfőkapitánysághoz kell fordulnom, ezért náluk érdeklődöm a kár nagysága, illetve a nyomozás állása felől.

A rendőrség válaszában erre nem tér ki, azt viszont megtudhatom, hogy az ügyben „öt büntetőeljárás van folyamatban, természetkárosítás, környezetkárosítás, valamint lopás miatt. Több ügynek van már gyanúsítottja, azonban a sértetti kör feltérképezése, valamint a szakértői vélemények beszerzése még folyamatban van. A nyomozás érdekeire tekintettel bővebb tájékoztatást nem kívánunk adni.”

A falopások megelőzése érdekében pedig a rendőrség – lehetőleg változó időpontokban – gyakori területbejárásokat tanácsol a tulajdonosoknak. Ha pedig gyanús személyeket látnak a területen, a személyleírás érdekében jegyezzenek meg minél több részletet az illetőről, valamint a járművéről. Tanácsolják még a vadkamera felszerelését, amúgy pedig értesítsék haladéktalanul a rendőrséget.

– Hányszor megtettem! – említi Kardos Lajos, miközben a területről visszafelé autózunk. – Mire kijöttek, már bottal üthették a fatolvajok nyomát… Ha pedig mégis ott voltak, akkor mutatták azt a papírt, ami csupán egy el nem bírált engedélykérés volt, csak hát a rendőrök nem olvasták végig. Sokáig így verték át őket.

Na, igen, ez az a momentum, amire rákérdeztem ugyan, de a rendőrség átsiklott a válasz felett…

A terület egyébként Natura 2000-es bejegyzésű. Hogy miért, az számomra nem derül ki. Mocsárnak, lápnak, amit Kardos Lajos említ, nyomát sem látom. A terület értékét talán a madarak számára alkalmas fészkelőhely jelentheti, s hogy a pécsiek ivóvizének egy része alóla származik. De nem akarom én ezt magamtól kitalálni, a területileg illetékes Ádám Zsolt természetvédőt keresem bővebb magyarázatért. Ő a helyszínen tudná bemutatni, milyen kár érte a természetet a fanyűvők ténykedése által.

Bizonyára tudná, de nem teszi. Megkeresésemre a munkaadójához, a megyei kormányhivatalhoz utal, amelynek engedélye nélkül nem állhat szóba velem. Ezen ne múljék, az engedélyt megkérem, mint ahogy arról is érdeklődöm, milyen mértékben károsodott a természet, helyreállítása mennyi időt vesz igénybe, mikorra várható az eredeti állapot helyreállítása – ha egyáltalán –, illetve mit lehet tenni a hasonló esetek megelőzése érdekében.

Engedély – vagyis hogy Ádám Zsolttal együtt járhassuk be a károsult természetkárosult területet – és a kérdéseinkre adott válasz helyett csupán egy rövid visszautasítást kapunk, mivel a kormányhivatal „a pellérdi jogellenes fakitermelés ügyében jelenleg is eljárást folytat”. Az már nem szerepel a levélben, hogy ezt a kérdéseimre adandó válaszok miképpen akadályozták volna, de az bizonyos, hogy ha a természet értékeinek megóvása még hagy is kívánnivalót maga után, a sajtóelhárítás kitűnően működik.

És mit szólnak a tulajdonosok? A falopások által leginkább érintett rész négy tulajdonos birtokában van, tudom meg Kardos Lajostól. Egyikük egy fővárosi ügyvéd – csupán a lánya révén kötődik Pécshez –, Kardos Lajos azonban abban sem biztos, hogy tudja egyáltalán, hol lehet a területe. A másik három tulajdonos viszont pécsi.

Régi bérházas övezetben járunk, idős asszony, Kárpáti Jánosné nyit ajtót. Az erdő a férje nevén van, de egészségi állapota miatt inkább a felesége beszélget velünk a konyhában egy fiatalember, talán az unokája társaságában.

– Jött ez az ember – említi a nevét –, hogy megtisztítaná a területünket. Mert valójában rétként van bejegyezve a földhivatalban, csak hát teljesen beerdősült. És annak nem szabad ám így kinéznie. Kérdeztük, mennyit kér érte. Elvégzi ő azt ingyen, még a fát is elviszi.

– Írásba is foglalták a megállapodásukat?

– Hogyne. Egyszer aztán tértivevényes levelet kaptunk a rendőrségtől. Sose volt dolgunk velük, gondol hatja, hogy meglepődtünk. Azt akarták, hogy menjen be a férjem, mert nem tudják, tőle származik-e az aláírás, vagy aláhamisították. Ő ugyan nem tud bemenni, de egyébként is felesleges lenne, mert ő írta alá. Végül bementem én. A rendőrök nagyon rendesek voltak, kijöttek értem meg vissza is hoztak. Elmondtam, hogy történt, mint történt. Ön esetleg tud még valamit az ügyről?

Bartis Antalnál, egy másik károsult erdőtulajdonosnál járunk a meredek mecseki utcák egyikén. Kardos Lajossal régi ismerősként üdvözlik egymást, a szintén idős férfi készségesen mondja, amit az ügyben tud. A fiókból dokumentumot kotor elő, a kormányhivataltól kapott levelet: határozat az egyik fatolvajra kirótt 490 ezer forintos természetvédelmi bírságról.

– Egyébként hogyan jutott az erdőhöz?

– Kárpótlásként. Bonyhádról származunk, a családunk gazdálkodásból élt, amíg a kommunisták el nem vették a földünket. A rendszerváltás után a család kárpótlási jegyeket kapott, de mi akkor már Pécsen laktunk, a nővérem is meg én is, ezért Pellérd határában licitáltunk arra az erdőre. A nővérem foglalkozott vele, ő járt ki. De már neki is nagyon elege van az egészből. Különösen a mostani hercehurcák miatt.

Mielőtt búcsúznánk, még egy fényképet készítenénk, de elhárítja:

– Nem szeretném… Igen, én vagyok a károsult, de akkor sem. Félek ezektől az emberektől, ezt meg kell érteniük. Egyszerűen félek.

Pécs, belváros, régi polgári negyed. A társasház kapuja zárva, mellette csengő, Nyárfás Csabánét keresem.

– Igen, telefonált az öcsém, hogy keresni fognak – szól le az idős asszony.

– Ne haragudjanak rám érte, de én nem akarok az erdőnkkel foglalkozni. Csak a baj van vele. Teljesen kivagyok már idegileg.

– És akkor mi lesz az erdővel?

– Felajánlom az államnak. Vegyék vissza, legyen az övék megint. Haszon amúgy sincs belőle, hiszen természetvédelmi terület. Én már tudni sem szeretnék róla.

Pécs, kertvárosi övezet. A kerítés magas, tömör, csupán egy kapucsengő által lehet kapcsolatot teremteni a bentiekkel. Középkorú asszony húzza el a kaput. Mondom, hogy kit keresünk.

– Nincs itthon a fiam. Milyen ügyben keresik?

– Faügyben.

– Adja meg az elérhetőségét. Vissza fogja hívni.

– Ön volt az, aki zaklatta a családomat? Nem szeretném, ha még egyszer előfordulna. Amúgy miért keresett?

– Szó sincs a családja zaklatásáról, ezt visszautasítom. A pellérdi falopások ügyében írok riportot, erről szeretném kérdezni.

A vonal megszakad.

NÉMETH ANDRÁS PÉTER FELVÉTELEI