Elismerés a kibicnek

Mióta csak világ a világ, az embereket izgatja, hogy mi folyik a színfalak mögött – legyen szó színdarabról, mozifilmről vagy csak egy (nem is annyira) egyszerű reklámfilmről. Maradjunk ez utóbbi kategóriánál! Érdekel minket, hogyan vágtat át az éjfekete paripa a kórház folyosóján?! Miként száguldozhat egy alagútban egyszerre ennyi mesefigura és filmhős, az aszfalton és a levegőben egyaránt?! Hogy lehet szélvész módjára futni egy száguldó vonat tetején?! És egyáltalán hogyan zajlik egy sokmilliós forgatás?!

Kollégánk tudja a válaszokat. Bronzérmes sorozata a kívülállóknak is enged némi bekukucskálást.

– Öt éve dolgozom külföldi reklámfilmek magyarországi forgatásain a Pioneer gyártó cég megbízásából. Werkfotókat készítek, vagyis végigdokumentálom a gyártás folyamatát. Ezt a képes naplót aztán ajándékba kapja a megrendelő, vagy a cég referenciának használja új ügyfelek meggyőzésekor. Végül is ez egyfajta büszkélkedés: tessék nézni, így reklámozunk mi! Parfümöt és divatmárkát, ételt és sört, autót és telefont... Mintegy húsz reklámforgatást fotóztam végig. Ezek 2–5 napig tartottak, naponta 12–16 órát töltöttem a stábbal. Egy nagyobb produkció mintegy 200 embert foglalkoztat, a legkülönbözőbb szakterületek képviselőit. Olyan az egész, mint egy katonai szervezet, ahol mindennek flottul egymásra épülve kell működnie. Itt mindent meg kell oldani, és mindent azonnal. Kegyetlen, emberpróbáló munka, amit nyilván megfizetnek. Egy fotós számára egyrészt rendkívül inspiráló ez az olajozottan működő, professzionális gépezet – például amikor én tökéletesnek láttam egy jelenetet, az Oscardíjas rendező megismételtette az egészet, mert szerinte a morzsa nem az elképzelései szerint esett ki a szereplő szájából a hamburgerreklámban. Másrészt hálátlan a feladatom, mert kibicként én is ott akarok lenni mindig az események sűrűjében, de ebből következően mindig útban vagyok. Mondjuk valakinek az a feladata, hogy „beműhavazzon” egy kocsit a következő jelenethez, erre én fotózás közben összejárkálom a környezetet, ezért szerintük miattam nem tapad meg úgy a hó, vagy ne adj’ isten meglátszik a hóban a lábnyomom. A legmagasabb státus, amit elérhetek werkfotózás közben, hogy csendben megtűrnek.

Kállai Marci a sorozat képeinek összeválogatásakor több szempontot próbált ötvözni. Igyekezett a forgatás során dolgozókat (a díszlettervezőtől az operatőrön át a rendezőig mindenkit) megmutatni munka közben, próbált játszani a fénnyel, nem triviális nézőpontokat mutatni, hanem szándékosan a jelenet mögé menni.

Utólag beismeri, hogy amikor felkérték, sablonos fotósmunkának képzelte a werkfotózást: biztosan készen kapott beállításokban kattintgat majd rutinból, ahol a szereplők legkisebb mimikáját is előre megtervezték. Hát, semmi sem az volt, mint amit várt. Sokkal több!

KÁLLAI MÁRTON FELVÉTELEI