Elmaradt a gázsi
Egy szabadúszó színészt a színházigazgató felkért három szerepre az évad elején. Decemberben, még a próbák előtt az egyik szerepet indoklás nélkül elvette tőle, ami a színészt felháborította, mert a szerep miatt elutasított egy jól fizető szinkronmunkát.
Ezután a színész betegsége miatt az utolsó pillanatban elmaradt egy előadás. Bár vitt a betegségről orvosi igazolást, a színházigazgató elvette tőle a maradék két szerepet is. A színész pert indított az elmaradt jövedelméért.
A kereset jogalapja egyrészt biztatási kár volt: a színész elmaradt haszonként kérte annak a díjnak a megfizetését, amelyet a szinkronmunkáért kapott volna, amit azért nem kaphatott meg, mert a színházigazgató utólag kútba esett munkaajánlatát elfogadta. A másik két szerep esetében a jogalap szerződésszegés volt: a színész szerint a színházigazgató a szerződésszerűen felajánlott teljesítését nem fogadta el.
A színházigazgató alapvetően azzal érvelt, hogy a színésznek nem jár kártérítés, mert az adott időszakban dolgozott, csak feketén, másrészt, ha nem dolgozott, az is az ő hibája, mert kereshetett volna magának munkát. Vagyis azzal, hogy a színész nem az ő színházában dolgozott, hanem másutt, nem esett ki jövedelme, hiszen így is, úgy is csak egy helyen dolgozhatott volna az adott időszakban.
A bíróság azt mondta, hogy a szerződések felmondása egyértelműen jogellenes volt. Ha a színész azokon a napokon, amikor az eredeti szerződés szerint előadása lett volna, dolgozott, akkor ezekre a napokra eső díjazását le lehet vonni a kártérítésből, csakhogy ezt a színháznak kell bizonyítania. Erre azonban a színházigazgató nem volt képes. Kérte a bíróságtól, hogy kötelezze azokat a filmstúdiókat, ahol tudomása szerint a színész szinkronmunkákat végzett, hogy adják ki, mikor mit dolgozott náluk. Azonban a polgári bíróságon a saját érvelést alátámasztó bizonyítékokat a feleknek kell beszerezniük, ezt a munkát a bíróság nem végzi el helyettük.
Megállt azonban az igazgató másik érvelése: a bíróság úgy látta, hogy a színész nem tett eleget a kárenyhítési kötelezettségének, amikor a lemondott előadások idejére, illetve később nem vállalt kereső tevékenységet, ezért 70-30 százalékos kármegosztást alkalmazott. Ez azt jelentette, hogy kárként ugyan megállapította a teljes elmaradt díjazást, de a színháznak ezen összegnek csak a 70 százalékát kellett végül kártérítésként kifizetnie.
