Eszünk az angyallal

Amit én a legnagyobb sajnálatomra nem örököltem. Bár valami azért pislákolhat bennem is, mert 12 éves Ambrus unokám karácsonyra verset írt hozzám, amiben nem kis teret kapott a húslevesem és a tejfölös husim iránti elismerése. Ő persze már nem részesülhetett ükanyja apró, férfihüvelykujjnyi méretű töltött káposztájából, sem mennyei zserbójából, amiket, ha megfeszülök, akkor sem tudok hűen rekonstruálni.

Igazából a mai, modern és divatos, elsősorban a francia gasztronómián alapuló ételek sem tudják felcsigázni magyar gyomromat. (Nem tagadom, meg is látszik rajtam.) Úgyhogy ha időnként mégis főzőműsort nézek, akkor a Gasztroangyal a választásom a Duna Tévén. És nem mellesleg azért, amit a receptek mellé kapunk ettől a műsortól: a vidék világát, szép tájakat, egészséges életszemléletet, barátságos, vendégszerető embereket. Nem bánom, ha patetikusan hangzik, de hozzáteszem: hazát.

Borbás Marcsinál kevesen értik jobban a vidéket. Az évek során a modellszépségű bemondónőből érett, csinos, nevetős asszony lett és biztos kezű műsorvezető. Sokféle műsort készített – máig emlékszem kedvencemre, a Családmesékre a Hír Tévén –, de úgy vélem, ez a műfaj áll neki a legjobban. Ahogyan az emberekkel beszél, legyen az híres séf vagy Juliska néni a faluból, ahogyan velük nevet. Ahogyan a kezében áll a fakanál, ahogyan minden mozdulata a gyakorlott háziasszonyt mutatja. Otthon van.

Igen, vannak szegény vidékek, nagyon szegény emberek. Vannak, akik még főzni sem igen tudnak, s nem csak azért, mert nincs miből, hanem azért is, mert senki nem tanította meg őket. Vannak olyanok is, mint a másik nagyanyám, Annus, aki női felmenőitől azt tanulta, hogy szigorú beosztással és ügyességgel élve a szegény asszony is jóllakathatja a családját. Még akkor is ez vezette, amikor már megengedhette volna magának a lazaságot. A kevésből is nagyon jókat tudott alkotni: akár a rántott levesből és krumplistésztából álló menüje is kielégített minden igényt. De nála aztán nem volt kidobott étel vagy a hűtő hátsó zugában felejtett maradék, mint az unokájánál.

És igen, vannak jómódú falvak, sikeres gazdálkodók. Számos fiatalember találta ki, hogyan lehet megélni élelem termeléséből, feldolgozásából, forgalmazásából. Megújult és még további megújulásra vár a bortermelés. Ez az ágazat még alig heverte ki a több évtizedes kollektivizálás hátrányait, szerencsére már vannak remek magyar borok. Ezeket a Gasztroangyal is szívesen és gyakran mutatja be. Mint ahogyan a jó borokhoz illő vagy éppen velük készült ételeket is. S vele az alkotni, jobbítani akaró, kreatív embereket.

Felsorolni is lehetetlen, hogy a hét év alatt hányfelé utazott a műsor stábja, határon belül és azon túl. Hány idős néni és fiatalasszony mutatta be a náluk őshonos ételeket. Hány idős férfi, borász vagy szakács évődött a nevetős Marcsival. Hány szép táj és ízes tájszó ragadta meg a nézőket. S miközben felelevenednek a hagyományok, a legkevésbé sem múltba néző, régies ízlésű e műsor, nagyon is napjaink világát idézi. Nem tagadható, hogy annak a szép oldalát, de ez is a valóság. Aki nézi, ugyanígy gondolja. Ők pedig nagyon sokan vannak: ez a Duna Tévé egyik legnézettebb műsora.