Múltidéző Millenáris

A népszerűség kiépítette a biciklizés iparát és kereskedelmét: a népek hajlandók akár vagyonokat költeni kedvencükre. És hagyjuk az akár tízmillióba kerülő kerékpárcsodákat, amelyek az űrtechnika szülöttei, elég legyen annyi, hogy már kapható az ülés hátuljára függeszthető, herezacskó formájú, ringatózó bringalámpa is, amely, lássuk be, régi hiányt pótol… Van már bringás kávéház és különféle bringás szoftver: az egyikkel például látványos, a domborzati viszonyokat is rögzítő animált videót készíthetünk az edzéseinkről, van olyan, amelyik ügyel a naponta szükséges kalóriamennyiségünkre, van kerékpáros segélykérő, van tanácsadó a javításhoz, s persze olyan is, amely megjeleníti az adott térség pontos és részletes időjárását.

A bicikli – s ennek nem örül feltétlenül minden gyalogos, autós és buszos – tagadhatatlanul része lett a mindennapjainknak. És része lett a sportnak, mi több, az olimpiáknak is. Már az első újkori olimpián szerepelt – akkor az Athén–Marathón–Athén 87 kilométeres távon –, s azóta is, valamennyi nyári olimpia műsorán ott van valamelyik bringás szakág. Nézegetve a hazai kerékpárosok versenynaptárát – alig ezer igazolt kerékpáros van Magyarországon –, az évadnyitó versenyt a művészkerékpár-szakág tartja Tatabányán, egy általános iskolában. (Ez olyan, mint egy akrobatikus elemekkel dúsított cirkuszi mutatvány: előre-hátra mennek, állnak, ülnek a nyeregben vagy a kormányon.) Utánuk következik a cyclo-cross szakág tirpák cross versenye, amelyet dimbes-dombos tájakon, hóban, sárban rendeznek. Harmadikként az MTB XC szakág versenyzői szállnak nyeregbe, amiről tudható, hogy az MTB egy kerékpárfajtát jelöl (MTB, országúti, trekking, BMX), míg az XC egy kerékpáros szakágat (XC, DH, triál). A DH (downhill: lesiklás) szakágban például nagy sebességgel mennek le egy meredek, technikás pályán, míg az XC esetén mérsékelt lejtők és emelkedők tarkítják a pályát. Ember, de legalábbis MTB-s (azaz mountain bike-os) legyen a talpán, aki érti ezt…

Amiért mindezt elsoroltam, annak oka, hogy végignézve a versenynaptárt, mindenfélét találok, legyen az országúti verseny vagy kerékpárlabda, de pályaversenyt a jó félszáz viadal között alig kettőt. Idén július 31-e és augusztus 2-a között rendezik meg a Millenárison a Pályakerékpár Országos Bajnokságot, valamint augusztus 18-án, a tamási velodromban lesz a Pályakerékpáros Utánpótlás Országos Bajnokság. Holott – ellentétben az országúti versenyekkel – valamikor tömegeket érdekelt ez a látványos sportág, itt ugyanis végig látható a küzdelem, a lelkes néző nemcsak egy nyögve elsuhanó hordát lát, hanem folyamatosan izgulhat starttól a célig.

Úgy tűnik mégis: hosszú évekre sikerült kivégezni a magyar pályakerékpársportot. Mert akinek vagy aminek elvették a nevét, az ugyebár meghalt. Márpedig Millenárison legtöbben már a Budán lévő kulturális tömböt értik, holott az igazi Millenáris, a Mili, 1896-ban – 123 éve – épült, a Magyarország ezeréves fennállását ünneplő, millenniumi rendezvénysorozat sportprogramjainak helyszíneként. (Egyébként tényleg: hogy történhetett meg ez a névelorozás?!) A Millenáris volt Budapest SZÜCS GÁBOR RIPORTJA első kifejezetten versenycélra szánt létesítménye. Nem időzve hosszan a történetén, itt rendezték a magyar futballválogatott első mérkőzéseit – ahogy a korabeli tudósítók írták: Puskás Öcsi itt stírölte a csajokat –, atlétikai és tornaversenyt, boksz- és jégkorongmeccset, sőt még autós rodeót is láthatott a nagyérdemű.

És persze kerékpárversenyeket. Az 1950–60-as években még rengeteg futamot rendeztek itt, az érdeklődés azonban később megcsappant, és a pályaszakág hanyatlásával a Millenáris is egyre romosabb állapotba került. A beton ma már annyira töredezett, hogy biztonságos versenyt nem is lehet odavinni. (Hogy miképpen akarják augusztusban mégis itt megrendezni az országos viadalt – erre vontakozóan egyelőre hiába vártuk a választ, pedig írásban is, szóban is próbálkoztunk, nem jutottunk előrébb. A Nemzeti Sportközpontok számát hívva, sokadszorra adtak egy férfihangot, aki kissé méltatlankodott, hogy miért őt kapcsolták, neki ugyanis fogalma sincs erről, mi több, sem telefonszámot, sem nevet sem tud adni ahhoz, aki a velodrommal foglalkozna.)

Ugyan volt arról szó, hogy teljesen felújítják a Milit, de ezt az ötletét a kormány 2017-ben visszavonta. Helyette megjelentek a jövendő gigantikus tervei: nemhogy egy, de legalább három, sőt legyen inkább négy velodrom! Ebből a legnagyobbnak, az Óbudai Gázgyár helyére tervezett, akár olimpiai futamokra is alkalmasnak a tervei is elkészültek. Hogy ebből mikor lesz valóság? Próbálják kiszámolni: az ott talált csaknem 200 ezer tonnányi cianiddal, arzénnal szennyezett talaj rekultivációjára 100 hónapos időtartamra szóló pályázatot írtak ki, vagyis, ha minden jól megy, akkor majdnem tíz évig tart csak a talajcsere… (Ehhez képest a tamási pálya, köszöni szépen, jól van.)

Nem esett még szó arról a szakágról, amiért egykor tízezrek rajongtak: ez volt a motorvezetéses kerékpárverseny. Van szerencsém bemutatni az olvasónak Filutás Árpádot: e sportág minden bizonnyal utolsó mohikánját. Ugyanabban az óbudai panelben él – kis túlzással –, ahol megszületett. Kis túlzás 1: nem ide, hanem Debrecenbe született, kisgyerek korában költöztek ide. Kis túlzás 2: ma már nem él itt, viszont itt van a bringás szervize; nem szakadt el sem a háztól, sem a szenvedélyétől.

– A papám BKV-s volt, így kapott itt, a Kerék utcában egy lakást, a IV. emeleten.

– S a liften hoztad-vitted a bringát?

– Nem volt nekem biciklim, de az osztálytársaimnak se. A hatvanas évek vége felé járunk, ugyebár a környéken mindenütt nagy építkezések, mindenütt lomok, na, azokból építettünk bringákat. Egyszer aztán a Hujber Feri talált egy francia biciklisszaklapot, hát az nagyon megtetszett. Elmentünk a BVSC-be, hogy csókolom, bringázni szeretnénk. Van biciklitek?

– kérdezte Pataki Józsi bácsi –, mondtuk, nincs. Akkor gyertek, ha lesz – volt a válasz, mi meg elmentünk. Négyen voltunk, abból később hárman kaptak egy-egy Favoritot – nagy szám volt, ötsebességes –, erre visszamentünk. Aztán valahogy négyünkből én ragadtam ott.

– Miért? Olyan tehetséges voltál?

– Nem mondanám. Sőt, alkatilag nem is vagyok ideális bringás. Azok ugyanis inkább magasak, de mindenesetre hosszú a lábuk – nagyobb erőkar, jobban lehet nyomni. Én viszont alacsony vagyok, vagyis nekem a kitartás és a szorgalom maradt…

– Honnan lehet tudni, hogy ki az igazi tehetség?

– Elég ránézni, ahogy ráül, minden kiderül… Tizenöt évesen már a serdülőkkel hajtottam, persze sereghajtóként, vagyis nézed a feneküket. Egy évre rá már kezdett elsülni a lábam, bajnokságokat nyertem, aztán jött az ifi válogatott. Olykor külföldi versenyekre is kijutottunk, ahol épp hogy éhen nem haltunk. Ugyanis a kerékpár a világon mindenütt profi sportnak számított, már akkor is sok pénzzel, a magyar OTSH elvtársai viszont úgy gondolták, hogy a magyar bringás ne keressen sok pénzt. E gondolat jegyében aztán minden kint kapott schillinget, márkát vagy lírát szépen zsebre vágtak, még az egyéni nyereményeinket is elszedték.

– Hogy lett ebből motorvezetéses versenyzés?

– Amióta van motor és van bringa, mindig próbálták összeházasítani ezeket. Amikor aztán létrejött ez a furcsa páros, hát igazi show lett belőle. A háború előtt előfordult, hogy a verseny végén lovas rendőrök oszlatták a tömeget. A háborúban a tizenvalahány magyar velodrom tönkrement, s nem a pályák újjáépítése volt a legsürgetőbb feladat… Végül 1982-ben a kerékpáros-szövetség vásárolt hat speciális motort, hogy újraindítsák a motorvezetéses versenyt.

– Hogy működik ez a tandem?

– Ami a motorost illeti, vastag bőrkabátban inkább áll, mint ül a gépen, hogy minél jobban elfogja a szelet. Valószínűleg ezért hívják ezt a sportot stéherezésnek, ez a stehen – állni – igéből jöhetett. A bringás egészen szorosan mögé bújva teker a szélárnyékban. S mindez történik úgy 70-80 kilométeres sebességgel.

– Kicsit részletesebben. Hogyan startoltok?

– A velodrom ugyebár egy kör alakú teknő, aminek a közepe lapos, viszont a széle felé egyre jobban emelkedik. A biciklisek a lapos körön állnak, s mivel olyan nagy az áttétel a hátsó keréken, hogy egyedül elindulni sem tudnának, mindegyiküket betolják a segítőik. Közben a motorosok már fent köröznek a teknő tetején. Amikor aztán a bringások elérik a megfelelő sebességet, akkor a motorosok „lecsapnak” rájuk, eléjük állnak, s tulajdonképpen ekkor kezdődik a verseny.

– Hogy kommunikáltok egymással? Honnan tudja a motoros, hogy előzni akarsz, vagy hogy egyáltalán bírsz-e még előzni?

– Egyrészt, mert ismerjük egymást, összeszoktunk a rengeteg edzésen. Másrészt a motoros sisakján, a fülénél, egy hátrafelé nyitott kagyló van, így meghallja, ha a kerékpáros ordibál neki. Azt hiszem, egész jól ment a stéherezés, vagy tíz éven át odafigyeltek, ha én is elindultam valamelyik európai futamon. Van viszont egy világcsúcs, amit 60 éven át senki nem tudott megdönteni, és ami nekem sikerült.

– Éspedig?

– Ez az 500 kilométeres futam, aminek világcsúcsát 1932-ben állította be egy ausztrál miniszter: Sir Hubert Ferdinand Opperman. „Oppy” egészen 90 éves koráig kerékpározott, halála is stílusosan alakult: edzés közben egy kerékpár nyergében halt meg. (Bár egyesek szerint egy cápa falta fel.) Nos, az ő világcsúcsának veselkedtem neki 1992 júniusában. Két motorosom óránként váltotta egymást, hiszen sem ők, sem a motorok nem bírták volna végig az 500 kilométert. Én természetesen nem állhattam le, s így 1100 kör és 8 és fél óra után megdöntöttem Oppy csúcsát; az új rekordot azóta sem sikerült senkinek utolérnie. Egy évvel később abbahagytam a versenyzést. Valenciába lett volna a verseny, az még hagyján, hogy kocsiban alvás, zsömle és parizer várt ránk, de még a nevezésünket is elrontották. Elegem lett.

– Levezetésként maradt a bringabolt…

– Szerencsére egyre több a biciklis, és biztos, hogy ma is tekereg itt valahol négy gyerek, akik egyszer majd találnak egy francia biciklis szaklapot… Magam is bringázok még: van egy fakerekes(!) stéher biciklim, akad egy országúti is, de igazán büszke a fiamra vagyok, aki már versenyez, és nagy tehetség.

– Honnan tudod?

– Nem mondtam? Elég ránézni, már ahogy ráül, abból minden kiderül…

FOTÓ: FILUTÁS ÁRPÁD ARCHÍVUMÁBÓL, FOTÓ: MÁTHÉ ZOLTÁN, MTI, FOTÓ: KOVÁCS MÁRTON ERNŐ, FORTEPAN, NÉMETH ANDRÁS PÉTER FELVÉTELE