Eszter balladája

Az a dátum sokaknak valóban a felszabadulást jelentette, mert életben maradhattak. Másoknak azonban – több százezer nőnek és családjaiknak – gyalázatot, egész további életükre kiható bánatot hozott. És takargatnivaló szégyent. Ők szégyellték magukat meggyalázóik helyett.

A köztudatba akkor került újra ez a tragédia, amikor Polcz Alaine pszichológus-író 1991-ben megjelentette önéletrajzi könyvét Asszony a fronton címmel. Ebben addig soha nem látott nyíltsággal elmondta, hogy többtucatnyian erőszakolták meg, s nemcsak őt, a szép fiatalasszonyt, hanem öreg anyósát is. Még olvasni is elviselhetetlen volt, átélni bizonyára sokszorosan az…

A kommunizmus áldozatainak napján a Duna Tévé megrázóan szép filmet mutatott be. A sátán fattya című alkotást Nagy Zoltán Mihály könyve alapján Balogh Géza (lapunk főmunkatársa) és Zsigmond Dezső írta. A rendező Zsigmond Dezső és az operatőr Halász Gábor sötét, balladai világot teremtettek a jórészt fekete-fehérben, vagy néha fakó színekben ábrázolt képekben.

Tóth Eszter, a kis kárpátaljai faluban élő csinos parasztlány 18 éves koráig boldogan élt: sokat kellett dolgoznia, de szerető családja, szerelmes vőlegénye volt. Aztán ’44 decemberében a szovjetek elhurcolták málenkij robotra a falu férfijait, köztük az édesapját. Néhány óráról volt szó, de már hetek is elteltek, hogy semmi hírt nem kaptak róluk. Az asszonyok megindulnak a gyűjtőláger felé, ennivalót, ruhát vittek embereiknek. A katonák azonban elzavarják őket. A temperamentumos Eszter hangosan tiltakozik, be akar törni a területre. Akkor elkapják, bevonszolják egy raktárba, legalább tucatnyian megerőszakolják, majd kidobják a hóra. Szörnyű állapotban valahogyan hazakeveredik. Lassan kezdi magát összeszedni, amikor felfedezi, hogy terhes. Gyűlöli a sátán fattyát, aki örökké emlékeztetni fogja arra, hogy mi történt. Aztán valahogyan mégis elfogadja az ártatlan gyermeket, felébrednek anyai ösztönei. De az egykori cserfes, vidám lány összeszorított szájú, komor árny lett. Közben édesapja hazatér a fogságból, s amikor megtudja, mi történt, keményen elveri a lányát. Minden keserűségét, dühét rajta veri le. Bocsánatot utána nem kér, de a lánya mellé áll, az édesanya pedig kezdettől támogatja. Aztán hazatér Eszter szerelme is. Nagy vívódások után megkéri a lány kezét, mert szereti és tudja, hogy nem „katonakurva”, ahogy az anyja nevezi. De aztán még sincs ereje megbirkózni az anyja és a falu előítéletével. És a történet már rohan a tragikus végkifejlet felé.

A film egyik erőssége, hogy őszintén ábrázolja a falu kíméletlen ítélkezését. Ezeket a parasztasszonyokat megkeményítették a háborús évek, férjeik elveszítése, a rájuk szakadt temérdek munka s még a plébános is uszítja őket. Nincs sem női szolidaritás, sem részvét, sem kegyelem. Egy szűk látókörű, hideg erkölcs nevében kiközösítik azt, aki áldozatként éppenhogy vigaszra szorulna.

A színészek rendkívül jók, még a legkisebb szerepekben is, mindenki. Szűcs Nelli és Trill Zsolt szülőpárja egész sorsokat hordoz, nagyszerű alakítások. A főszereplő beregszászi színésznő, Tarpai Viktória megrendítő szépségű alakításában minden pillanatban fogva tartja a nézőt: tekintetétől nehéz szabadulni.

Mindenkinek ajánlom ezt a filmet, s azoknak különösen, akik nosztalgiázva gondolnak vissza a kommunizmus szép éveire.