Ember az űrben

Az élet olyan, mint egy kuka: azt vehetjük ki belőle, amit beleteszünk. Elég súlyos tanács volt ez a tizenéves Tim Peake számára egyik tanárától, de az élete igazolta: a kemény munka, a türelem és az elhivatottság egészen a Nemzetközi Űrállomásig (International Space Station) repítette az akkor 43 éves asztronautát.

Miért olyan „nagy dolog” az ISS? Ez a legfejlettebb építmény, amilyet eddig ember készített. Tizenöt országot képviselve öt űrügynökség közösen építette 1998 novemberétől: a NASA, az Orosz Szövetségi, az Európai, a Kanadai és a Japán Űrügynökség. Becslések szerint több mint 100 milliárd dollárba került összesen. Az űrállomás két részre van osztva: az orosz és az amerikai orbitális részlegre (ez utóbbin osztozik Európa, Kanada és Japán is).

Az ISS-t hatalmas mérete és súlya miatt a világűrben rakták össze, a modulok nagy része apránként, legószerűen állt egybe 12 év alatt, több mint 1200 órányi űrséta alkalmával. Egyébként 2000 novembere óta lakják folyamatosan, jelenleg hattagú legénységgel, és szüntelenül fejlesztik. Az ISS a kilencedik, embereknek otthont adó űrállomás, amely már a leghosszabb folyamatos emberi tartózkodással büszkélkedhet, túlszárnyalva a Mir korábbi, 9 év és 357 napos rekordját.

Több mint 400 tonnát nyom, területre akkora, mint egy futballpálya, és nagyjából 400 kilométer magasságban kering a Föld körül, 27 600 km/órás sebességgel. Ez azt jelenti, hogy 90 percenként kerüli meg bolygónkat; azaz naponta 16-szor.

Hogy mi történik 400 kilométer magasságban? Még mindig lebeg ide-oda pár gázmolekula, azonban ez a „levegő” annyira ritka, hogy egy molekulának körülbelül egy kilométert kéne utaznia ahhoz, hogy beleütközzön egy másikba. (Összevetésképpen: nagyjából 3 × 1022 levegőmolekula van a tüdőnkben.) De még ez a gyér atmoszféra is elég ahhoz, hogy visszahúzza az ISS-t, és havi átlag 2 kilométert lefaragjon a keringési pályájából – ezért kell időnként újra lendületet adni az űrállomásnak, hogy megemelje a pályáját, és ne hulljon vissza a Földre.

Körülbelül 7 tonnányi ellátmányra van szükség egy háromtagú legénységnek fél évre az ISS-en. Vagyis amit csak tudnak, helyben újrahasznosítanak. Például az űrállomás vizének mintegy 70-80 százaléka újrahasznosított – Tim Peake a napokban megjelent, Csillagközi kérdezz-felelek című könyvében megerősíti, hogy a hír igaz: az űrhajósok a vizeletük mellett megisszák a reciklált izzadságukat és a kilélegzett nedvességet is. De sietve hozzáteszi, hogy a tisztítószerkezetek olyan ivóvizet állítanak elő, ami tisztább annál, amit mi legtöbben a Földön iszunk. A személyes hangú kötet erénye, hogy a kíváncsi laikusok hétköznapi kérdéseire is válaszokkal szolgál (nem véletlenül választották 2017-ben Nagy-Britanniában az Év könyvének ismeretterjesztő kategóriában). Tim alváskor egy hálózsákba cipzározta magát – karjait összefonva a mellkasán, hogy a zsák szűkössége helyben tartsa azokat –, a „csomagot” a falon lévő kampókhoz rögzítette, és hagyta magát súlytalanságban lebegni.

Az űrállomás munkatársai napi 12 órát dolgoznak, reggel 7-től este 7-ig a tudományos kísérletektől a karbantartási műveletekig sokféle tevékenységet végeznek. A brit asztronauta sok kérdést kapott arról, hogy milyen hasznuk van az űrben végzett kutatásoknak – és számtalan példával szolgál arról, milyen áttöréseket értek el az oltóanyagok kifejlesztésétől az öregedési folyamatok tanulmányozásán keresztül a plazmák alkalmazásáig a rák ellen...

Bocsánatos bűn, ha valaki nem ismeri „név szerint” a plazmát, elvégre ritkán fordul elő a Földön. Ez a szilárd, a folyékony és a gáznemű mellett a negyedik alapvető halmazállapot. A kicsit a villámhoz hasonlatos plazma egy elektromosan töltött gáz – a világűrben a látható anyag 99 százaléka ilyen állapotú.

A brit űrhajóst az lepte meg először a legjobban, hogy napközben mennyire feketének tűnt a világűr. Ez a legfeketébb fekete túlszárnyalta minden képzeletét. Szinte félelmetes volt az űrséta során érezni a sötét mélységet. Mintha nem lenne elég megpróbáltatás, hogy mondjuk a hőmérséklet plusz 200 és mínusz 200 Celsius-fok között változhat a napfény és árnyék szerint. Tim 4 óra 43 percet töltött kint társával, egy hibás szekvenciális sönt egységet cseréltek ki. Minden idők legtapasztaltabb „űrsétálója” Anatolij Szolovjov, aki 16 alkalommal összesen 82 óra 22 percet tevékenykedett a világűr vákuumában.

Maradjunk a kézzel fogható anyagoknál, mégpedig a feleslegeseknél: az ISS szemetét az egyik készletfeltöltő űrhajóba pakolják, amely a küldetése végén leválik az űrállomásról, majd elég a Föld légkörében. Érdekes módon a szemét nagy része az a csomagolóanyag (habszivacs, buborékfólia), amivel a küldeményeket védik a rakétakilövés és az utazás viszontagságaitól. Az űrszemét napjainkban hatalmas probléma. Amellett, hogy vannak természetesen előforduló mikrometeoritok is, az emberek 60 év és több mint 7000 kilövés óta szemetelnek a keringési pályákra, gyorsítórakétáktól a már nem működő műholdak apró darabkáin át a festékpöttyökig mindenfélével. Becslések szerint 150 millió, 1 milliméternél nagyobb űrszemét létezik, amelyek mind a bolygónk felszínétől néhány ezer kilométerre rekedtek meg.

Így űrutazunk mi.

FOTÓ: NASA, KIRILL KUDRYAVTSEV, AFP