Hihetetlen, de már harminc év telt el Nagy Imre és társai újratemetése óta

Pénteket írtunk. A kora hajnali óráktól gyülekeztek a gyászolók Budapesten, a Hősök terén, hogy megkésve, 31 évvel Nagy Imre és sorstársainak kivégzése után megadják a méltó végtisztességet a mártíroknak. Az egykori miniszterelnököt 1958. június 16-án végezték ki hazaárulás és ellenforradalmi tevékenység vádjával. A Műcsarnok lépcsőjén ravatalozták fel a Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál és Szilágyi József földi maradványait magukba foglaló koporsókat, valamint egy hatodik, üres koporsót az ismeretlen forradalmárokért.

A kegyeleti aktus díszletét Bachmann Gábor és ifj. Rajk László tervezte. A gyászszertartás 9 órakor kezdődött, addigra a téren több mint százezer ember zsúfolódott össze. Végtelennek tűnő sorokban araszoltak az emberek a koporsók előtt, elhelyezve a kegyelet koszorúit és virágait. A koporsók fölött kifeszített lyukas drapéria azt a nemzeti lobogót jelképezte, amelyből 1956-ban a szovjet mintára készült állami címert kivágták.

Tíz órakor Sinkovits Imre Kossuth-díjas színész felolvasta a hozzátartozók, a Történelmi Igazságtétel Bizottság, a Politikai Foglyok Szövetsége, valamint más ellenzéki szervezetek nyilatkozatát. A magyarokhoz szóló felhívás tartalmazta, hogy 1989. június 16-a a nemzeti gyász és megemlékezés napja, amelyen kegyelettel adózunk mindazok emléke előtt, akik 1956-ban életüket áldozták.

A rendszer mély válsága és átalakulása, valamennyi ellenzéki erő nyomatékos követelése és nemzetközi nyomás hatására a hatóságok elvégezték az öt kivégzett vezető holttestének exhumálását és azonosítását, nyilvánosságra hozták a többi kivégzett névsorát, és ígéretet tettek arra, hogy a közeljövőben hozzátartozóik őket is azonosíthatják és méltóan eltemethetik. Elhangzott annak a 235 kivégzettnek a neve, akik a megtorlásoknak estek áldozatul. A koszorúzások után a magyarországi egyházak és felekezetek képviselői hajtottak fejet a ravatalnál.

Pontosan 12 óra 30 perckor a lélekharang megkondulása adta hírül az ország népének a gyászszertartás kezdetét. Erre az időre mindenhol leállt a közlekedés, megszólaltak az autódudák és a gyárak szirénái. Az emberek – eleget téve a hozzátartozók kérésének – egyperces némasággal emlékeztek. A csendet a Himnusz váltotta fel, majd magnószalagról Nagy Imre hangja, az 1956. október 30-án mondott szavai hallatszottak: „Magyar testvéreim! Hazafiak! Hazánk hű polgárai! Őrizzétek meg a forradalom vívmányait, minden erővel biztosítsátok a rendet, állítsátok helyre a nyugalmat! Ne folyjon testvérvér hazánkban!”

A gyászbeszédek következtek, sorban: Vásárhelyi Miklós, Rácz Sándor, Mécs Imre, Zimányi Tibor, Király Béla és Orbán Viktor lépett a mikrofonhoz. A mintegy ötórás szertartáson kb. 250 ezer ember rótta le kegyeletét.

Ezután a koporsókat és a mérhetetlen mennyiségű virágot autókra rakták, és a gyászoló menet elindult a Rákoskeresztúri új köztemető felé. A 301-es parcellában szűk körben hantolták el a mártírok földi maradványait.

A felállított kopjafák tövében, az egyes síroknál a családok által felkért személyek mondtak búcsúbeszédet. Gimes Miklós újságíró sírhantjánál az egykori kolléga, barát, az Irodalmi Újság 1956 előtti szerkesztője. Losonczy Gézától, Nagy Imre kormányának egykori államminiszterétől a család és a régi barátok nevében Gyenes Antal búcsúzott. Maléter Pál vezérőrnagyot, honvédelmi minisztert a család kérésének megfelelően evangélikus egyházi szertartás mellett helyezték végső nyughelyére. A forradalmár jogász Szilágyi József koporsójánál Lőcsei Pál újságíró mondott beszédet. Nagy Imrétől egykori barátja, Méray Tibor és Kopácsi Sándor búcsúzott.

Újra elhangzott a mártírok névsora: minden név után egy-egy kioltott fáklya is jelképezte a tragikusan véget ért életet. Az ismeretlen mártírok koporsóját közvetlenül a miniszterelnök mellé temették; itt mondott búcsúbeszédet Forgách Ferenc és Fónay Jenő. A végtisztesség ceremóniája az ökumenikus istentisztelet után a Szózat hangjaival fejeződött be.