Vagyóczky Károly: „Hobbiból megterveztem a magyar eurós sorozatot is....”

– Hogyan került a Pénzjegynyomdába rézmetszőnek?

– A Magyar Nemzeti Bank Pénzjegynyomdája 1926-ban jött létre, s szüleim már abban az évben ott dolgoztak. A képzőművészeti főiskolán két év festő szak után, harmadéves koromban átjelentkeztem a sokszorosító grafikai tanszékre, mert nagyon megfogott a műhelyek hangulata és a grafikai technikák szépsége. Nyomdász édesapám ajánlásával kerültem a Pénzjegynyomdába. Végzett grafikusművészként öt évig voltam rézmetszőtanuló, kiváló mesterektől lestem el a szakma fortélyait, majd következtek az alkotó évtizedek.

– Nagy türelem kell a rézmetszéshez?

– Tengernyi! És folyamatos koncentráció. Egy néhány négyzetcentiméteres rézlemez megmunkálása több hónapig tart. És el lehet rontani!

– A rendszerváltást követően felkérték arra, hogy tervezze meg a papírpénzeinket. Miért önnek szóltak?

– 1978-tól már a Pénzjegynyomda művészeti osztályának vezetője voltam. És 1981–82-ben megrajzoltam a Bartók Béla-portrés ezerforintost, amely nagyon népszerű pénz lett. Mindez szerepet játszott abban, hogy 1993-ban felkértek arra, tervezzem meg az új magyar forgalmi sort.

– Kapott ehhez valamiféle koncepciót? Például, hogy a pénzsor kiket ábrázoljon?

– A bankjegyek cseréje a politikai változások mellett azért is időszerű volt, mert az azonos színezésű pénzeket fénymásolóval is utánozni lehetett, megugrott a pénzhamisítások száma. Többszínű, másfajta védelmi eszközökkel, vízjellel, fémszállal ellátott bankókra volt szükség. Ezért én már a felkérés előtti években több külföldi tanulmányúton vettem részt, és a bankjegyvédelmi eljárásokat, technikai lehetőségeket kutattam. Ezzel párhuzamosan a Magyar Nemzeti Bankban létrejött egy bizottság, amely a pénzsoron ábrázolható személyek listáját vizsgálta. Én is a tagja voltam.

A mi ajánlásunkra elkészült egy királyokból, államférfiakból álló lista, valamint egy másik, tudósok, írók, költők, festők nevével. A bizottság a két hosszú névsort felterjesztette a Magyar Nemzeti Bank elnökéhez, és én úgy tudom, hogy Antall József akkori miniszterelnök véleményét is kikérték. Megjegyzem, hogy Antall nagy papírpénzgyűjtő és elismert numizmatikus volt, biztosan alaposan foglalkozott ezzel a kérdéssel. A bizottság és az illetékesek a történelmi személyek listájára szavaztak, abból válogattak. Miután kiderült, hogy kik lesznek az új pénzeken, a legapróbb részleteket is tisztázni kellett.

– Például mit?

– Tényleg mindent. A kétszáz forintoson Károly Róbert arcával például problémák adódtak. Nem volt hiteles ábrázolásunk róla. Három-négy verziót készítettem, de elégedetlen voltam velük. És akkor belépett hozzánk az egyik üzletfél, egy számítógépes dizájner szakember, akinek ránéztem az arcára, a fejére, és azt mondtam: ő lesz Károly Róbert modellje.

– Ez így hiteles?

– A róla készült portrémat hitelesítette Károly Róbertként a Magyar Nemzeti Bank azzal, hogy forgalomba hozta a pénzt. Úgyhogy ez nem kérdés. Nemrégiben avattak egy Károly Róbert-szobrot Temesváron. A televízióban néztem a híradást, és megállapítottam, hogy ez az én Károly Róbertem! A szobrász is rájöhetett, hogy csak ábrázolástöredékek vannak róla, és így a magyar bankjegyen található portrét vette alapul készülő művéhez. A „modellem”, Koltay Ferenc mesélte, hogy a mamája egyszer nézi, nézegeti a pénzt, és hirtelen felkiált: hát ez te vagy!

– A pénzek hátlapjáról ki döntött?

– Én döntöttem. Az esztergomi kútról, a diósgyőri várról, a nagycenki kastélyról, az Akadémia épületéről, a Munkácsy-szoborról.

– Az emberek a kilencvenes években könnyen elfogadták az új pénzeket?

– Csak a Szent Istvánt ábrázoló pénzemet fogadták el nehezen, mert megdöbbentek azon, hogy nem a Szent Korona, hanem egy abroncskorona van a fején. A Magyar Nemzeti Bank kikötése az volt, hogy a tízezer forintos címletre egy hiteles Szent István-portrét rajzoljak. Ha viszont tájékozódik az ember, kiderül, hogy hiteles Szent István-portré sincsen, azt tudjuk egy szerzetes két évszázaddal későbbi leírásából, hogy alacsony, szigorú tekintetű ember volt. Sok professzorral beszéltem, köztük László Gyulával, aki azt mondta: mindegy, hogy néz ki, legyen rendezett a ruházata. A koronát illetően viszont a történészek között is óriási a vita.

Egy művészettörténeti tanulmányban olvastam a kalocsai királyfejről, amely a Nemzeti Múzeumban található. Az biztos, hogy III. Béla uralkodása alatt készült, és a régi kalocsai dóm egyik gyámköve volt. Az alapján metszettem meg a portréját, de rendesen szét is szedtek érte. A forgalomba kerülést követő három-négy hónap olyan volt számomra, mint egy bokszmeccs. Akkor tanultam meg, hogy alaposan fel kell készülnöm, ha a televízió stúdiójába bemegyek. De úgy gondolom, a művészi szabadság ezt megengedte.

– A történelmi személyek hiteles ábrázolása általános probléma?

– Azt hiszem, gyakori probléma. Munkácsynak a Honfoglalás című festményén ott van az egész akkori közélet Jókaival kezdve... De az inflációs magyar bankjegyeken is a nyomdai dolgozók vannak megformálva. Horváth Endre grafikus pengőbankjegyein nógrádi menyecskék szerepelnek, talán nem is véletlen, hogy neki Balassagyarmaton van emlékmúzeuma.

– Milyen körülmények között készítették a pénzek nyomóformáit?

– A grafikus szerszámarzenálja különféle nagyítókból és rézmetsző vésőkből áll. Nagyon hosszú idő addig vésegetni, amíg a pontokból, vonalakból ki nem bontakozik Kossuth Lajos arca. Az eredeti nyomóforma felbecsülhetetlen értékű. Páncélajtók mögött ülve dolgoztunk, a rézlemezeket pedig trezorokban tárolták, és a műszak végén szigorúan el kellett számolniuk mindegyikkel.

– Mit tervezett még?

– Száz bélyeget, például József Attiláról, Kisfaludy Károlyról, Széchenyi Istvánról, blokkot Kodályról, Deák Ferencről, II. János Pál pápa magyarországi látogatásáról, részvényeket, útlevelet, számos illetékbélyeget. Meg selyemre nyomott szegfűs és harangvirágos dísztáviratokat a Magyar Postának.

– Sokan már bankkártyával fizetnek, a bélyeg is kiveszőben van, mert ma már nem küldenek húsvétra, névnapra, karácsonyra képeslapot, és a kevés levélre is inkább értéket jelentő pecsétet nyomnak. A távirat pedig egyenesen megszűnt. Nem fájdalmas ez a folyamat a tervezőjüknek?

– Egy szép korban volt szükség a munkámra. Tizenkét kitűnő embernek lehettem a főnöke. Igaz, hogy sok technikai dolog elavult. Elfogadom a világ változásait.

– Már régóta nyugdíjas. Alkot még?

– Jutalomjáték volt számomra egy helyi pénz, a balatoni korona tervezése, nyolc évvel ezelőtt kaptam rá felkérést. Az előkészítő munka során több polgármestert fel kellett keresnem, s bevallom, kitűnő éttermeket is megismertem. Amikor a húszezrest csinálod, érdemes elmenni Korzenszky Richárd tihanyi perjelhez, ajánlották akkor a figyelmembe. A korona hátlapján a tihanyi apátság látható; ő adott tanácsot, honnan fényképezzem le az épületet. Gizella királynét pedig a lányomról mintáztam.

– Ennyi év távlatából elmondhatja: a szíve szerint kit látna szívesen a magyar pénzeken?

– Amikor új bankjegyeket bocsátanak ki, akkor az éppen aktuális társadalmi ideálokat kell rátenniük azokra. A magyar bankjegyeken Rákóczi, Kossuth és Szent István mindig rajta van. Időnként apróbb részletekben változtatnak a bankjegyen, de az etalon metszetek megmaradnak. Nem tiszteletlenség a történelmi nagyokkal szemben, de szerintem lehetnének más lehetőségek is. Ha ekképpen lenne új magyar bankjegysor, én Tolnay Klárit, Márai Sándort, Kondor Bélát is el tudnám képzelni rajta. Egyébként hobbiból megterveztem, megmetszettem a magyar eurós sorozatot is…