Arad legendás halottai

Október 5-én az aradi osztrák várparancsnok felszólította az aradi minoritákat, hogy keressék fel az elítélteket. A vértanúk vigasztalói: Sujánszky Euszták, Bardócz Sándor, Pléva Balázs és Vinkler Brunó délután öt óráig lelki vigasztalást nyújtottak a tiszteknek. Másnap hajnali két órakor az atyák visszatértek a várba.

Meggyóntatták és megáldoztatták a tíz vallásos tábornokot, valamint a börtönben katolikus hitre tért Damjanich Jánost. A dátum nem volt véletlen: Julius Jacob von Haynau tudatosan a bécsi forradalom első évfordulójára időzítette végső diadalát.

Elsőként szürkületkor Kiss Ernőt, Schweidel Józsefet, Dessewffy Arisztidet és Lázár Vilmost a vár sáncárkában állították kivégzőosztag elé. A golyó általi kivégzés végrehajtására 16 lövészt jelöltek ki, közülük többen kényszersorozott bécsi forradalmárok voltak.

Ők négyen „méltányosságból” kapták a golyót: Dessewffy és Lázár azért, mert az osztrákok (és nem az oroszok) előtt tette le a fegyvert, Kiss és Schweidel pedig a kenyértörés után már nem volt harcoló csapatok parancsnoka. (A betegeskedő Schweidel legendásan emberségesen bánt a hadifoglyokkal, a hadbíróság kegyelemre javasolta, de Haynau halálra ítélte.)

A sortűz előtt Kiss Ernő így kiáltott fel: „Szegény hazám! Isten büntesse meg hóhérainkat!” A fegyverek eldördültek, de Kisst nem érte halálos lövés. Saját maga vezényelt újra tüzet.

Egy tiszt odalépett hozzá, és közvetlen közelről fejbe lőtte. Mindeközben kilenc társuk a cellájukban ült. Leiningen-Westerburg Károly ezeket a gondolatokat jegyezte fel: „Éppen most szenvedtek ki négyen közülünk, még visszhangzanak a lövések szívemben.”

Hamarosan őket is elővezették: feketében és fehér ingben, kivéve Leiningent, aki lefizette őreit, hogy honvéd tábornoki egyenruhájában léphessen a bitó alá. Akkoriban a kötél általi halállal csak a legaljasabb köztörvényes bűnözőket büntették – a honvédtiszteket az akasztással halálukban is meg akarták fosztani becsületüktől.

A kivégzéseket egy „neves szakember”, Franz Bott császári-királyi hóhér hajtotta végre. Pöltenberg Ernő, Török Ignác, Lahner György, Knezich Károly, Nagy-Sándor József, Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János, Vécsey Károly – ebben a sorrendben kellett az akasztófa alá lépniük.

Természetesen ez is üzenetet hordozott: ki mennyi vélt vagy valós kárt okozott az Osztrák Császárságnak vagy a teljhatalmú Haynaunak. Az utolsóknak halmazati büntetésül végig kellett nézniük bajtársaik halálát.

Az első, Pöltenberg Ernő minden társával kezet szorított és megcsókolta őket: „Szép deputáció megy Istenhez a magyarok ügyében reprezentálni!” – mondta az akasztófa alatt. Leiningen-Westerburg Károly utolsó szavai: „Isten veletek, bajtársak! Nemsokára más, igazabb bíró előtt fogunk állani!”

Aulich Lajosé: „Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam, és halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom, megértik ezt a szolgálatot.” Damjanich János korábban Haynau beosztottja volt Temesváron, rettenetesen összevesztek 1848 tavaszán épp a kibontakozó magyar önállóság kérdésén. Utolsó szavai legendává váltak: „Azt gondoltam, én leszek az utolsó, mert a csatában mindig az első voltam. Szegény Emíliám! Éljen a haza!”

A kivégzések sorrendje szerint a tábornoki kar főbűnösének Vécsey Károly számított. Ő foglalta el 1849 júniusában az aradi várat; s ezzel a szabadságharc egyetlen komoly erődostromának győztese, az egyik legnagyobb haditett birtokosa volt – ezért lett Arad a kivégzések helyszíne.

A lelki segítséget nyújtó papok halálukig a mártírokkal maradtak. Visszaemlékezéseik szerint a tábornokok utolsó óráikban hősies és másokért szolgáló lelkületről tanúskodnak: Kiss a fiatalokért való imádságra szólított fel; Leiningen maga vigasztalta a megrendült lelkiatyát; Schweidel pedig feszülettel a kezében halt meg, és arra kérte a papot, hogy a keresztet adja át fiának...

Rajta, vadászok! Batthyány Lajost a legmegalázóbb, kötél általi halálra ítélték. Ezt elkerülendő felesége egy kis tőrt csempészett a börtönbe, amit az egykori miniszterelnök a takaró alatt magába döfött. A gyenge penge eltört a bordáján, ezért a nyaki ütőereit vágta el, de őrei észrevették. Mivel Batthyány nem hagyta ellátni a sebeit, megkötözték, hogy biztosan életben tarthassák. Viszont így lehetetlenné vált a vérveszteségtől rogyadozó férfi akasztása, akit kivégzésekor ketten támogattak a pesti Újépület (hírhedt erőd- és laktanyaszerű katonai létesítmény) udvarának falához. A puskacsövek előtt féltérdre ereszkedett, és az „Éljen a haza!” kiáltása után maga vezényelt sortüzet: „Rajta, vadászok!” A mártírhalál színhelyén, a mai Báthory és Hold utca kereszteződésében a Batthyány-örökmécses őrzi emlékét.