Embernek megmaradni

– Hat gyermeke van és tizenöt unokája. A családból akkor elég sokan gratulálhattak, hogy megkapta a Nemzet Művésze díjat.

– Boldogult Szabó István festőművész barátomtól megtanultam, hogy a kitüntetéseket nem szabad túlbecsülni. E mostaniban persze benne van, hogy az egész nemzetet képviselem. Ezt mindig igyekeztem megvalósítani, aztán vagy sikerült, vagy nem.

A családban mindenki nagyon örült ennek az elismerésnek, kiváltképpen Ágoston unokám, aki most második osztályos, és el is vittem a díjátadóra. Nagy örömmel sétált a gyönyörű Pesti Vigadó termeiben. Mondhatni, ő a legjobb barátom.

– Ön nemcsak író, publicista, hanem nyelvészettel is foglalkozik, és képzőművész is. Itt, az otthonában is vannak képzőművészeti alkotások. Mesélne róluk?

– Az ön háta mögött egy falmélyedésben áll például Az idő pénz című szobrom, egy homokórát ábrázol, amiben leperegtek a forintok. A falon egy olyan régi festmény van, amire játékfigurákat helyeztem el. A tájképen jéghokist raktam a folyópartra, egy kis repülőgépet az égre és nyuszit az erdő szélére. Ez is valahol az időről szól, de az régen rossz, ha egy képzőművészeti alkotást meg kell magyarázni.

– Ez játékosság vagy játék magával a művészettel?

– Inkább pajkosságnak nevezném.

– Húszévesen, 1963-ban megírta a Disznójáték és a Simon című színdarabot is. Mindkettőt betiltották. Miért?

– A Disznójáték szatíra a disznók forradalmáról. Sokáig nem játszhatták. Egyébként valóban marháskodás, de mi nem az? A Simon hőse egy fiú, akit megöl egy gyilkos banda. A szerelme azt javasolja neki, hogy meneküljenek el. Ő azonban azt mondja erre, hogy ez lehetetlen, mert csak „belül” lehet megmenekülni. Amíg belül nem tudsz szembe fordulni, és a félelmed uralkodik fölötted, addig mindig meg fognak tudni ölni. Ezt a darabot hétszer tiltották be. Volt olyan nap, amikor kétszer is.

– A téma veszélyes lehetett a számukra, hiszen akkor még ültek ötvenhatos politikai foglyok a börtönökben és végeztek ki embereket.

– Persze. A rendszernek volt egy saját messianisztikus küldetéstudata, ami persze inkább sátáni. Végigjártam a párt és a KISZ kultúrhivatalait, de soha nem tudtam meg, ki döntött így, mert egy elnyomó hatalom soha nem mer az ember szemébe nézni.

– Az első nyomtatásban megjelent novellája egy postáskisasszonyról szól, aki felbontja a szerelmesleveleket, és ettől boldog. Ez is érdekes jelentéssel bírhatott egy olyan rendszerben, amelyben ügynökök bontották fel bizonyos személyek leveleit.

– Sőt rendszeresen lehallgattak, megfigyeltek embereket. Amikor például a nagymarosi vízlépcső elleni tüntetést szerveztük, a telefonunkban néha háromnegyed óráig nem volt vonal. A feleségem egyszer elvesztette a türelmét és belekiabálta a kagylóba, hogy csak az anyukájával szeretne beszélni. Hamarosan kapott újra vonalat.

– Ha jól tudom, elbocsátották ön miatt az Ifjúsági Magazin főszerkesztőjét is.

– Gaál Ferit a Csomagok című elbeszélésem közlése miatt rúgták ki, azonnali hatállyal. A kis beszélyben egy fiú úgy érzi, nem jó itt az élete, összeszedi az összes holmiját és úgy dönt, elutazik máshová. A vonaton elgondolkodik, és arra jut, hogy nem visz magával semmit az eddigi életéből, és csomagok nélkül száll le.

– Mi volt ezzel a baj?

– A hatalom meggyőződése szerint a szocializmusban nem lehetnek ilyen megoldások az életre. De erről a betiltásról sem mondtak semmit. Nehéz is lett volna ezt megmagyarázni, mert a művészetet nem lehet megítélni a hatalom eszközeivel.

– Ön végzettségét tekintve jogász. Szüksége is lehetett erre a tudására, mert később olyan bátor fórumoknál, lapoknál dolgozott szerkesztőként, mint az Új Tükör vagy a Mozgó Világ. Akadtak konfliktusok?

– Ááá… dehogy! (nevet) Soha nem lehetett tudni, éppen mi üti ki a biztosítékot. Somogyi-Tóth Sándor, kitűnő író mondta nekem akkoriban, hogy ne is próbáljam megtudni, miért tiltottak be valamit, mert akkor az időm, az energiám rámegy arra, hogy ezzel gyötröm magam. Inkább dolgozzak.

– Az Eufémia hiteles története című regényében megírta például, hogy „ideiglenesen összeomlik” az egész rendszer – várható volt, hogy botrányt kavar, ahogy egyéb munkái is.

– Eufémiában, a fölépült szocializmusban mindenki kizárólag eufemizmusokban, megszépítő hazugságokban beszél. A könyv korabeli sajtóidézetekből áll, amelyek megszólalnak az egyes szereplők szájából. Ettől rendkívül mókás. Volt olyan ember, aki harminc darabot vett belőle egyszerre. Sokan mulattak rajta...

– Az egyik leghíresebb regénye a Megváltó. Emiatt is raportra kellett mennie Aczél György irodalmi helyetteséhez, Tóth Dezsőhöz, mert sokáig nem akarták kiadni. Aztán megkapta érte a József Attila-díjat. Ennyire nem tudta a rendszer, hogy hányadán álljon önnel?

– Tóth Dezső fantasztikus elemzést írt és mondott a regényről. Azt hittem, hogy nem fognak többé kiengedni a pártközpontból. Végül húzásokkal ugyan, de engedélyezték a kiadást – talán annak is köszönhetően, hogy Tóth korábban papnövendék volt, spirituális képzettséggel és gondolkodással bírt.

– Ennek a műnek és több regényének a középpontjában a Krisztus felé közeledő ember áll. A családból kapta ezt az „útravalót”?

– Kiskorunk óta jártunk templomba. A bátyám 1938-ban született, én 1942-ben. Apámat 1942-ben elvitték katonának, így nem volt otthon, amikor születtem, és utána már nem is jött haza. Nem is kaptunk semmilyen értesítést arról, mi történt vele, nem tudtuk, fogságba került-e vagy elesett a fronton.

Kiváló atlétaként jegyezték, elsősorban dobószámokban nyert sok érmet, levente­parancsnok is volt. Nagyon sokra becsültem őt, ahogyan Decsen, a szülőfalumban mindenki. Egyszer, tán tizenkét éves koromban kezet csókolt nekem egy férfi, amikor megtudta, hogy ki az apám.

Édesanyám halálosan szerelmes volt belé, és az utolsó szívdobbanásáig várta. Ebben nőttünk fel. Mindennap imádkoztunk, és az imáinkba foglaltuk apámat is. Kértük a Jóistentől, hogy hazajöjjön.

– A rendszerváltás után Antall József tanácsadója lett. Mi akkoriban, húszéves fejjel nagyon meglepődtünk, hogy egy kommunista, Szűrös Mátyás kiáltotta ki a köztársaságot.

– Szűrös volt a legnagyobb közjogi méltóság akkor, aki hajlandó volt ezt megtenni. Emlékezetes, hogy Antall később azt mondta a félresikerült rendszerváltás kapcsán: „tetszettek volna forradalmat csinálni”.

Ez viszont azért nem volt lehetséges, mert amikor a kommunisták látszólag eltávoztak, hogy mentsék a vagyont, sajnos nem volt a nemzeti oldalon egy olyan forradalmi erő, amely meg tudta volna ragadni a hatalmat. Egyes vélemények szerint az akkori pártok egyikében sem volt ötven százalék alatt a kommunista ügynökök száma.

– Tényleg mindenhová beépültek?

– Elmondok erről egy történetet. Amikor meghívott Antall József miniszterelnök a tanácsadó testületébe, már hetek óta vártam a parlamenti belépőkártyámra. Bementem az illetékes hölgyhöz érdeklődni. Egy asztalnál ült, és bicskával almát evett.

Megkérdeztem, mi van az igazolványommal, azt válaszolta, hogy nyugodjak meg, készül. Erre én leültem és azt feleltem, hogy akkor megvárom. Roppant zavarba jött, elkezdett telefonálgatni, majd egy idő után kinyitotta a páncélszekrényt, és odaadta az igazolványomat. Az új kormánynak nem engedelmeskedtek a régi tisztviselők.

– Konkrét besúgók is lebuktak a körükben?

– Hogyne, többen is. Az egyik követségi titkárról például kiderült, hogy rendszeresen jelentett a KGB-nek. Amikor a nagykövet megkérdezte, hogy miért tette, azt válaszolta, előbbre szeretne jutni. Az egészben az a legsúlyosabb, hogy a mai politikában is vannak olyan fiatalok, akik úgy gondolják, ezt így kell csinálni.

– A nagyközönség a televíziós műsora, a Beavatás révén ismerte meg igazán önt. Ezekben az adásokban úgy osztotta meg a gondolatait a nézőkkel, hogy közben tanított és mesélt is. Hogy érzi, mennyire sikerült „beavatni” az embereket?

– A Beavatás nézettsége messze meghaladta minden hasonló műsorét. Az egyik fontos alapgondolata: korunkban sok ember felhagyott azzal, hogy a szépség, a szeretet, a barátság, az igazság legyen fontos számára, és inkább a „megéri, nem éri meg” két partjára helyezkedett.

Eszerint kezdte értékelni emberi kapcsolatait is. Remélem, hogy a bukottak tanultak a kárukon, és megpróbálnak visszatérni embervoltukhoz. Én is igyekszem a magam módján. Elmondom, leírom, ameddig csak tudom, ameddig a Jóisten engedi.