Mit kell tudni a szánhúzó négylábúakról?

Amikor 1823-ban először jelent meg az amerikai Clement Moore verses meséje Szent Miklós látogatása címmel – amelyben a legendás püspök nyolc rénszarvas húzta szánkóján érkezik, hogy az éj leple alatt az otthonokba csempéssze az ajándékait –, aligha gondolta bárki, hogy egy új, nagy Mikulás-kultusz veszi kezdetét. Ez nőttön-nő, különösen, amióta (1927-ben) Joulupukki, a finn Télapó színre lépett.

Nézzük most közelebbről Mikulás szánhúzóit, amelyek valóban különleges állatok, noha repülni nem tudnak. A rénszarvas az Északi-sarkvidék szülötte, és mindmáig nagy áldás az ott élő népeknek: kitartó és megbízható igavonó, húst és zsírban gazdag tejet ad, prémjéből felöltő készül, csontjai és inai szerszámok alapanyagai. (Megpróbálták meghonosítani a Déli-sarkon is, de sikertelenül.)

Számos változata létezik, melyek szőrzetük színében és méretükben különböznek egymástól, akadnak köztük 60, de 300 kilós testsúlyúak is. (Észak-Amerikában karibu a nevük.) A sarkkör tundrái és tajgái az életterük, csordákban járnak, nyaranta az északabbra fekvő területekre vonulnak.

Úgyszólván mindent megesznek, ami elébük kerül: füvet, lombot, rügyet, erdei gyümölcsöt, gombát, zuzmót, madártojást. Csülkeik jellegzetes képződmények: szélesek és laposak, hogy ne süppedjenek bele a hóba vagy a mocsárba, futás közben az ízületeik jól hallhatóan kattognak.

Életrevalóságuk a születésükkor megmutatkozik: az újszülött kis borjú már egy óra múlva lábra áll, néhány nap múltán pedig csaknem olyan gyorsan fut, mint a szülei. A felnőtt állatok kiválóan úsznak a jeges vízben is, emellett kitartó futók, egyes fajaik nagy vándorok: évente akár ötezer kilométert is megtesznek.

Egyedülállóak abban is, hogy nemcsak a bikák, hanem a tehenek is viselnek agancsot. S vajon ki vezeti a tél közeledtével északra induló csapatot? Bizony, gyakran egy tapasztalt, idős rénszarvashölgy.

Joulupukki, a Fülhegy lakója

Legelőször a finn gyerekek szerezhettek tudomást arról, hol lakik a (finn) Mikulás (az 1927-ben elhangzott rádióműsor útján). Azóta már tudja a világ, hogy Joulupukki a Lappföldön, egészen pontosan a Korvatunturin nevű településen (ami Fülhegynek fordítható) él a feleségével és a segítő manóival, s innen indul ajándékosztó világ körüli útjára minden évben Mikulás napja előestéjén. És minthogy Joulupukkinak jó a marketingje, ha valaki találkozni akar vele, nem kell olyan messzire utaznia, mert Helsinkiben is összefuthatnak. Márpedig nagyon sok gyerek vágyik erre a találkozásra, a Mikulás-turizmus évről évre növekszik, a gyermekes családok (főleg angolok) sűrűn landoló repülőgépeken érkeznek a finn fővárosba. Az utcákat (Joulupukkit helyettesítő) Mikulások járják már december elejétől rénszarvasfogatú szánjaikkal, a gyerekek megsimogathatják a pazarul feldíszített állatokat, a kisebbek felülhetnek a hátára. De Joulupukki sokat utazik a világban, hozzánk is rendszeresen ellátogat. Itt járt az idén is, a magyar gyerekek sokféle program keretében Budapesten és Székesfehérváron találkozhattak vele.

A kutatók húsz éve figyelik fokozottabban a világ rénszarvasállományát, és nem véletlenül, mert kiderült: e két évtized alatt 2,6 millióval csökkent a népessége. Az Északi-sarkvidék Földünknek azon része, ahol különösen gyorsan és erőteljesen mutatkozik a globális felmelegedés hatása.

Az ezzel együtt járó hosszabb és melegebb nyarak következtében a tundrák, tajgák vidékén is megjelent és kiterjedtebbé vált az aszály, felszaporodtak a paraziták és a fertőzéseket terjesztő legyek, s mindezeken túl a szokatlanul nagy meleg stresszeli az állatokat, amitől érzékenyebbé válnak a betegségekre.

(Norvégiában megesett már, hogy a nyári, 22 Celsius-fok feletti, rekordnak számító meleg ellen egy vándorló rénszarvascsorda a forgalmas autópálya alagútjának hűsében keresett enyhülést.) Nagy kérdés, vajon a sarkvidéken élő állatok (köztük a rénszarvas is) tudnak-e alkalmazkodni a megváltozott viszonyokhoz, és mikor?