Több évszázados rejtélyek nyomában

Pontosabban akár sokszor tízig, százig, ezerig. Mígnem eljutunk az időben több ezer évig, visszafelé, és a válasz máris ott van az orrunk előtt. Merthogy az írásbeliség elterjedése, a dokumentációs technika fejlődése nem is olyan régi az emberiség történetében.

Bár maga az írás nem éppen új keletű, a közép-amerikai olmék civilizáció tagjai mintegy 2500 évvel ezelőttről is hagytak írásos emlékeket; két évvel ezelőtt pedig a Novinite bolgár portál írt arról, hogy Nova Zagorában egy 8 ezer éves, írásjeleket rejtő cserépdarabot találtak – de még ha így van is, ezek a maradványok aligha alkalmasak arra, hogy pontos képet adjanak a múltról. Sem arról, milyen volt akkor az élet, mit ettek az emberek, mivel töltötték napjaikat.

S hogy érthetővé váljon, miért nem egyszerű feltárni a múlt titkait, a Húsvét-sziget moainak nevezett szobrai – van belőlük mintegy kilencszáz – ráadásul nem is olyan régiek: a XII. és a XVII. század közötti időkben faraghatták a polinéziai őslakosok.

Ekkor már a világ több országában ismerték és használták a dokumentációt, a reneszánsz óta könyveket is nyomtattak, ám mindez nem sokat segített a kőszobrok titkának megfejtésében.

Az ok egyszerű: amikor bizonyos Jakob Roggeveen holland tengerész 1722-ben, húsvét napján a hajójával kikötött az őslakosok által „A világ köldökének” nevezett óceá­niai szigeten, a szobrok már álltak, és semmiféle leírás nem volt hozzájuk.

A vulkanikus kőzetből faragott többtonnás, olykor tízméteres fejek és törzsek hol a földbe ásva álltak (és állnak ma is), hol pedig kőtalapzaton.

Számos elmélet született arra, vajon mit szimbolizálnak: elhunyt törzsfők portréi; termékenység hirdetői; vízlelőhelyeket jelölő kövek – most pedig, legújabban a megművelhető területek védelmezőit láttatják bennük.

Bár a szobrok egyformának látszanak (egykor fehér korallból készített szemük is volt), mégis különböznek, némelyik még kőkoronát is kapott, mintha uralkodó volna.

A legmerészebb elképzelések szerint a kőarcok az érkező és távozó lelkeket bámulják, egy idegen civilizáció képviselőit várják vissza, de valójában még arra sem tudjuk a választ, hogy a kőszobrokat miért ásták a földbe. Erre az egyik legészszerűbb magyarázat, hogy különben eldőltek volna. A mozgatásukhoz külön rönkökön gördülő szánokat használtak, ám talpra állítva – kötelekkel átkötve – és billegtetve is arrébb vihetők.

Ehhez azonban sok emberre volt szükség, ahogyan a szobrok megmunkálásán is százak dolgozhattak egyszerre. A kőarcok titkának megfejtése azért sem egyszerű, mert bár a sziget felfedezésekor mintegy tíz-tizenötezren éltek ott, a nyugati civilizáció hódítói rabszolgáknak, szolgáknak adták el az őslakosokat. A XIX. század végére mintegy százan maradtak csupán.

Vagyis a szobrok eredetéről elegendő lett volna megkérdezni az őslakosokat, hiszen az ottani civilizáció nem rejtélyes módon tűnt el, mint számos másik az évezredek során.

Kőszobrokból, monolitokból amúgy jócskán akad látnivaló szerte a világon. Itt van mindjárt az egyik leghíresebb, az angol Stonehenge. No, erről még kevesebbet lehet tudni, hiszen a formáció mintegy 4,5 ezer éves.

Kőoszlopainak kör alakú elhelyezése nem csupán vallási rítusokra, törzsi szövetségekre enged következtetni, de csillagászati szerepük is egészen pontosan értelmezhető.

Az ősi építmények tájolásának ténye máshol is tetten érhető, például az angol kőoszlopoknál is jóval idősebb, 10-12 ezer éves Göbekli Tepe (Pocakos Hegy) körtemplománál. A Törökország délkeleti részén található romtemplomról azt is feltételezik, hogy valójában lakóépület is volt, nem csupán szakrális hely.

Hasonlóan keveset tudni a tízezer évesnél is idősebb Nabta Playáról, a Núbiai-sivatag körben álló kőoszlopairól, amikről szintén feltételezik, hogy csillagászati igazodási pontokat jelölnek. Csupán feltételezések vannak arról, mi célt szolgáltathatott a világ egyik legnagyobb (23 méter magas) menhire (lásd: keretes írásunkat), amelyik a feltételezések szerint mintegy 7 ezer évvel ezelőtt még a talpán állhatott a mai francia Bretagne területén.

A Men-en-Grah nevű gránit kőfaragványt számos ma már olvashatatlan véset díszíti, funkcióját tekintve pedig lehetett akár egyfajta jelzőoszlop a tenger hajósainak, vagy éppen egy hatalmas síremlék fő motívuma. De erről sem tudni sokat, ahogyan a Húsvét-sziget szobrairól sem.

Innen nézve pedig a legtöbb magyarázat csupán a tudós elmék szüleménye, valamint kutatói koncepciók eredménye lehet. Mert az ember már csak olyan, hogyha valamit nem ért, valamiről fogalma sincs, akkor vagy hagyja az egészet a csudába, vagy beleáll a csodába, és elméleteket gyárt hozzá.

Logikusnak, hihetőnek, eladhatónak tűnő történeteket – mert a múlt, minél misztikusabb, annál nagyobb üzlet.