Mi lesz az erdőkkel, fa nélkül?

Szamaras szekérrel indult két férfi fát vágni Fony határában, az Aggteleki Nemzeti Park területére, ahogy sokan mások is tették ezt arrafelé a nagy hidegben. Nem volt idejük kimelegedni, mert a motoros fűrész messzire elhallatszó éles hangjára felfigyelt két szolgálatban lévő természetvédelmi őr, kiknél önvédelmi fegyver is volt.

Tetten érték a fatolvajokat, ám hiába szólították fel őket többször is, nem hagyták abba az illegális fakitermelést. Amikor a fiatalabb férfi baltával szaladt az őrök felé, egyikük figyelmeztető lövést adott le, ennek ellenére a támadás tovább folytatódott, ezért kollégája, miután úgy látta, hogy életük veszélyben van, rálőtt a 39 éves baltásra, aki a helyszínen belehalt a sérülésébe.

Hosszú vizsgálat következett, amelynek végén megállapították, hogy a természetvédelmi őrök jogos önvédelemből adták le a lövéseket.

Ha falopásokról beszélünk, akkor minden bizonnyal ezt a sok évvel ezelőtti esetet nevezhetjük a legdrámaibb módon végződő történetnek.

Amíg korábban országos viszonylatban jelentős számú bűnesetet jegyeztek fel a témában, felbecsülhetetlen hektárnyi tűzifának valót tüntettek el a zsiványok, addig az utóbbi évtizedben az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló törvényi változások, illetve az erdőgazdálkodók helyzetének javítását célzó módosítások következtében megcsappant a falopások száma.

– Egy törvényváltoztatásnak köszönhetően 2012 óta valamennyi erdészeti és hivatásos vadász szakszemélyzeti szakembert megfelelő képzés és vizsga letétele után rendészeti jogokkal ruháztak fel – mondja lapunknak Antal Zoltán, a Bács-Kiskun megye területén 60 ezer hektár erdőt kezelő KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. erdőőrzési felügyelője.

– Valamennyi rendészeti képzésen áteső kollégánk a törvény erejénél fogva erdőterületen jogosult az ott észlelt jogellenes cselekedet, például falopás esetén az elkövetőt igazoltatni, a rendőrség kiérkezéséig eszközeit, gépjárművét visszatartani, átkutatni, lefoglalni.

Az összes erdőnket érintő, törvénybe ütköző magatartás miatt kivétel nélkül minden esetben rendőrségi feljelentést teszünk, az engedély nélküli fakitermelést pedig az erdészeti hatósággal is közöljük, amiért köbméterenként 30 ezer forint bírság szabható ki. Az elkövető tehát két helyről várhatja a jogos büntetését.

S bár ez jelentős visszatartó erő, ennek dacára a fatolvajok kockáztatnak. A KEFAG Zrt.-nek például évente mintegy 1,8 millió forint kárt okoznak. Tavaly élőfából csak akácot vágtak ki, értéke mintegy 800 ezer forintra rúgott. Az a mennyiség pedig több mint egymillió forintot tett ki, amit rakodón lévő erdei választékokból vittek el, főleg tűzifát és tüzelésre alkalmas faanyagot.

Ha valahol értékesítésre váró, kitermelt rönkök a rakodón várnak sorsukra, az a fatolvajok számára valóságos paradicsom. A kerekegyházi erdőben éppen egy tarvágáson szemlézünk. Munkások vágják a fenyőt hűvös halomba, szabályos formában magasodnak az egymásra rakott fatörzsek. Attól nem tartanak, hogy reggelre lába kél a készletnek, mert a területre vezető utakat éjszakára vaskos faoszlopokkal torlaszolják el, azokat emberi erővel meg sem lehet moz­dítani.

Mindezt Csikós András kerületvezető erdésztől halljuk, akivel korábbi „tetthelyek” felkutatására indulunk. Terepjárójával zötykölődünk a Papszék-dűlőbe. A fiatalember tíz éve, 22 évesen kezdte pályáját a kisvárosban. Sok borsot tört az orra alá az a csibész banda, amelynek tagjai közül páran még nála is fiatalabbak voltak. Nagy küzdelmek árán vívta ki magának a tekintélyt, és ma már azokkal is jó viszonyt ápol, akikről tudja, hogy néha a tilosban járnak.

– Előfordult, hogy egy hétvégén 23 köbméter fa tűnt el az akácerdőből – meséli kalauzunk. – Egy testvérpár műve volt, falopásból éltek. Évekig harcoltam velük, többször megfenyegettek. Menetrendszerűen jártunk a rendőrségre, a bíróságra. Aztán változtak az idők, felhagytak a tolvajlással. Jól fizető munkahelyük lett, ma már nincsenek rászorulva az illegális fakereskedésre.

Gondolhatnánk, akit sikerül rajtakapni a falopáson, könnyebb ellene a bizonyítási eljárás. Ám Csikós ­András története éppen ennek az ellenkezőjét igazolja. Tavalyelőtt kollégáinak sikerült tetten érniük egy ózdi vendégmunkás társaságot, ő is azonnal odasietett. Az elkövetők alkalmi lakóhelyén rendőrök jelenlétében megtalálták a kivágott fatörzset, amit azon melegében visszavittek a helyszínre, hogy összeillesszék a földből kiálló csonkkal.

Mindenki láthatta: a vágási felületek tökéletesen passzolnak. De hogy az erdész biztosra menjen, DNS-mintát vett a fa két részéből – s az ­eredmények teljes azonosságot mutattak. Három évig ­húzódott az ügy, nemrég zárták le a rendőrségi ­vizs­gálatot, bizonyíték hiányában mellőzték a felje­lentést.

Tatárszentgyörgyön a községháza előtt találkozunk Körömi Imrével, aki harminc éve költözött ide Matyóföldről. Gépkocsivezető volt, két esztendeje pedig mezőőr. Elkísér bennünket a cigánytelepre.

Útközben arról beszél, hogy itt régebben nagyipari üzemben tarolták le az erdőket, több mint tízhektárnyi fát loptak el a tolvajok, de ez a tempó attól kezdve kissé mérséklődött, hogy felvette a szolgálatot, hiszen állandóan a nyakukban van és a legváratlanabb pillanatokban tűnik fel.

Van úgy, hogy a körzeti megbízottal és az erdésszel közösen portyáznak. Hárman hallgatólagosan megegyeztek abban is, ha száraz gallyakat, letört ágakat gyűjtenek az ott lakók, afölött szemet hunynak, de ha akárcsak egyetlen élő fa kifűrészelésének nyomát is meglátják, akkor feljelentést tesznek.

Megállunk az út menti akácos mellett. Alig szállunk ki a kocsiból, szembetűnik egy friss vágás. A szeméttel teleszórt susnyásban egy fiatal, növésben lévő fácska ágait kaszabolta le valaki, kicsit arrébb több csonkot is felfedezünk. Nyilvánvaló, hogy tolvaj járt itt, nem is olyan régen. Arrébb mintha lomha mozgást látnánk...

Kérdezzük a mezőőrt, kinek a tulajdonában van az erdőterület. Szólni kellene neki, hogy mi történik a birtokán. Körömi Imre már hívja is az illetőt, majd átadja a készüléket.

– Nem tesz feljelentést? – kérdezzük az illetékest.

– Negyvenszer már megtettem.

– Nem kellene negyvenegyedszerre is?

– Minek? Hiábavaló a tolvajok elleni harc! A káromat különben sem lehet behajtani az elkövetőkön!

Aztán a budapesti Sárdi László belemegy a rész­letekbe:

– A szeméttelep mögött lévő erdőmet teljesen letarolták, máshol is tönkretettek többhektárnyi területemet. Tizenöt-húsz centiméter vastagságú fákat vágtak ki. Természetesen minden esetben feljelentést tettem a rendőrségen. És tudja, mi történt?

A végén még engem bírságoltak meg, mert tulajdonosként nekem kötelességem megvédeni a vagyonomat, és ezt a hatóságok szerint elmulasztottam. Arra köteleztek, hogy végezzem el a letarolt erdőterületeim újratelepítését. Csakhogy ez több millió forintba kerülne! Ebben ki nyújt nekem segítséget?

Itt nem szimpla falopásról van már szó, hanem természetkárosításról! Olyan mélyben gyökerező társadalmi probléma ez, amit ideje lenne orvosolni.

Nézelődünk a Bethlen Gábor utca sarkán, az egyik ház homokos portáját gereblyézi egy fiatalasszony. Azt kérdezzük tőle, honnan szerzik be a téli tüzelőt, a válaszadás lehetőségét azonban átadja inkább az édesanyjának. Pék Jolán rávágja:

– Vásároljuk! Nem lehet innen hozni – mutat az útszéli fás-bokros területre –, mert jönnének a rendőrök és lelőnének. Olvastam a neten ilyen esetről, kiment egy fiatal fiú az erdőbe, és lelőtték.

– Na, de itt?

– Ki tudja… Feljelentene a rendőr, az tuti. Én veszem a fát. Amikor egyszer hozattam egy fuvart, behívattak az őrsre. Azt mondta a rendőr, hogy lopott fa volt, ezért akár börtön is jár. Mondom neki: hát engem akarsz börtönbe küldeni…?

– Ha valaki nem tudja megfizetni a tüzelőt, honnan szerzi be?

– Mindenki megoldja valahogy. Ha valakinek nincs pénze, elmegy és lop magának tűzrevalót. Ahol gyerekek vannak, ott fűteni kell. Nekem is van három unokám.

Aztán a hideg elől behúzódunk a kis házba, egy ideig még elbeszélgetünk az életükről. Jó meleg van odabenn. A kályha mellett glédában áll a nemrég felvágott tűzifa. Egy ideig még kitart.

Innen átmegyünk a szomszédos faluba, Kunbaracsra. Szabó István, a település közbiztonságáért áldozatos munkát végző polgárőr vár ránk, szolgálati terepjárójával bevetjük magunkat a határban elterülő erdők sűrűjébe. Több helyen térfigyelő kamerát látunk.

– Az önkormányzathoz és a rendőrségre vannak bekötve – árulja el a Kunbaracsi Polgárőr Egyesület elnöke. – Amikor telepítettük, a határban találkoztunk egy tatárszentgyörgyi cigány asszonnyal. Megkérdezte, mit csinálunk, mi meg mondtuk neki, hogy kamerákat szerelünk fel, az ő biztonságát is szavatolni fogják.

Hadd ne mondjam, milyen cifra megjegyzést tett ránk. A megfigyelőrendszernek köszönhetően szinte teljesen visszaszorult nálunk a falopás. A rendőrséggel közös járőrözéseket szoktunk szervezni, és jó az együttműködésünk a mezőőrrel is. Nyáron még sárkányrepülőt is bevetünk.

Szabó István felidézi egyik legnagyobb „fogását”, aminek letartóztatás lett a vége, mert egy keresett bűnözőt sikerült lefülelnie. Mire a sztori végére ér, befutunk egy eldugott helyre, ahol nem mindennapi látvány tárul elénk.

Az erdészet depóján hatalmas mennyiségben felhalmozott fenyőárut és akácrakást pillantunk meg. Tavaly ősz óta érintetlenül állnak itt. Senki nem nyúlt hozzájuk, egy szálat sem loptak el belőle, pedig a dűlőútról is lehet látni.

– Ezt komolyan mondja? – csodálkozunk.

– Tudom, hogy ez hihetetlen, de a faanyagot egyszerűen nem merik meglovasítani, mert bármelyik irányba indulnak el, mindenhol ott a kamera, és rögzíti az eseményeket. Amúgy pedig a nap folyamán rendszeresen felbukkan erre valaki, rajtam kívül az erdész, a mezőőr, a vadász, a tanyagondnok járja a határt.

Visszanézünk az érintetlen rakodótérre, és csak ámulunk. Tényleg ritkán látni egy kupacban ennyi értéket, ami tálcán kínálja magát, csábítja a zsiványokat, mégis hiánytalanul várja a szállítást.

Azért azt is tudni kell, hogy a tolvajok mára dörzsöltebbek lettek: nagyon ügyelnek például arra, hogy az ellopott fa értéke ne érje el az 50 ezer forintot, mert így a Btk. szerint „csak” szabálysértési eljárás indul ellenük, ellenkező esetben pedig bűncselekménynek számít a tettük, akár két év börtön is járhat érte.

Azzal is ki tudják játszani a hatóságokat, hogy egyikük kivágja a fát és hátrahagyja, majd másikuk elszállítja a területről, s így nem bizonyítható rájuk a lopás.

Kifinomult módszereik vannak a nyomok eltüntetésére is: a friss vágás felületét földdel fedik be, hogy ne „világítson” messziről, a láncfűrész hangját pedig azzal próbálják meg tompítani, hogy az autó akkumulátoráról működtetik. A lebukástól tartva mobilkapcsolatban vannak egymással, azonnal jelzik, ha feltűnik a láthatáron a hatóság embere.