Fahidi Éva: „Úgy élni, hogy rosszat szándékosan ne okozzunk...”

– Mennyire volt felkavaró végignézni a szörnyűséget megidéző operát?

– Megtisztelő, hogy meghívtak, és a jelenlétemmel támogathattam Dalmát. Számomra az emlékezés: terápia. Rögeszmém, hogy mindenkihez el kell jutnom, mert senki nem mondja el úgy a magyar holokausztot, mint én, és azért élek még 95 évesen, mert ez a dolgom.

Felkeltem az érdeklődést, és úgy tapasztalom, hogy sok hívet toborzok a gyűlölet kiirtásához a társadalomból.

– Mik a tapasztalatai, a virtuális világban ügyesen mozgó mai generáció tisztában van-e a történelemmel és a való világban zajló folyamatokkal?

– A fiataloknak nehéz helyzetük van: ugyan özönlik rájuk az információ, de hogyan döntsék el mind az igazságtartalmat, mind saját helyüket a létezésük előtti események megítélésében, ami meghatározza az életüket és a jövőjüket?!

Minden túlélő kötelessége, hogy meg­szólaljon – nem a hallgatóság könnyzacs­kói­ra apellálva, hanem elborzasztás céljából. Azért kell beszélni erről, hogy egy fiatal se akarjon felnőttkorában gyűlöletet kelteni, félelmet okozni, kegyetlen, hatalomra törő emberré válni, mert az embertelen.

– A darab fontos üzenete, hogy a reménytelenségben egyetlen remény van, a hit. Mi a személyes tapasztalata, a legsötétebb órán hogyan bukkan fel ez az éltető fénysugár?

– Nincs jobb mankó a hitnél: mindig lehet rá támaszkodni, és mindent megmagyaráz. De azért én megkérdeztem a zsidó Teremtőmet és a katolikus Krisztusomat: hol voltak, amikor az anyámat, apámat és a 11 éves húgomat, Gilikét fojtogatták a gázkamrában, miért hagyták, hogy oda kerüljenek? Az én mankómat az emberi közösség jelentette, az a kis családpótló egység, amely kifejlődött a lágerben.

A felismerés, hogy nagyon fontos vagyok, mert a mi saját kis külön egységünkben tizennyolc és fél évesen én vagyok a legöregebb, a többiek engem kérdeznek, mit csináljanak, és felelős vagyok azért, amit mondok, mert befolyásolom őket. De ők is nagyon fontosak nekem, mert melegséget, szeretetet kapok tőlük. Emberi érzések, szeretet és empátia nélkül nincs élet.

Éltető fénysugár az, ha tudom, hogy teszek valamit azért, ami nagyon fontos nekik, mondjuk az életben maradásuk. Ebből most és mindörökké érvényes annyi, hogy tudunk-e úgy élni, hogy szándékosan nem okozunk rosszat senkinek. Ugyanígy élve megnehezül az élet, de megéri, ajánlom is mindenkinek.

– A párjával érkezett. Ha jól tudom, 83 éves korában jött ez a szerelem. Mit javasol az egyedül élőknek, hogyan nyújtsák ki a kezünket a másik felé, hogy ne magányban teljenek a napok?

– Legyenek bátrak! A következő könyvemet arról szeretném írni, hogy az ember mindig saját maga: 20, 30 vagy 50 évesen, hibátlan testbe zárva, és akkor is, amikor ez a burok már nem bírja ki mindenütt a nappali világítást, és annál szebb, minél kevesebb látszik belőle. Bele kell nyugodnunk, el kell fogadnunk magunkat, nem lehetünk boldogtalanok attól, amin nem tudunk változtatni.

Mindig kell valaki, akinek fontosak vagyunk. Az, hogy valakik szerelemmel is összetartoznak, nem kelt csodálatot, ha fiatalok; tiszteletet ébreszt, ha középkorúak; miért ne lehetne ez természetes akkor is, ha megöregszenek?! Az embernek miért lenne kevesebb szüksége szerelemre öregen, mint fiatalon? Inkább fordítva van. Csak kellő fantázia, empátia és részvét kell hozzá, továbbá egy kis alázat.

Az egyedüllétnél semmi sem rosszabb. Mindent érdemes feladni, hogy ne így legyen! Érdemes alkalmazkodni azért a simogatásért, ami nélkül olyan nehéz élni. Ha őszinte és szívből jövő, akármikor kimondható, hogy „szeretlek”. Legfeljebb az történik, ami velem. Hosszú ideje udvaroltam már életem kiszemelt párjának, míg végre kimondtam a vallomásomat. Az illem és az irgalom alapvető szabályai értelmében ilyenkor annak kellene elhangzania, hogy „én is téged”.

Az én páromnak azonban mindenekelőtt az volt fontos, hogy őszinte ember, ezért azt válaszolta: „nagyon köszönöm”, mert ő ki nem mond olyat, ami nem igaz. Ez is benne van a pakliban. Kellő kitartás kell hozzá, hogy bekövetkezzék az áhított harmónia. Minden öreg társamnak javaslom, hogy próbálja ki.