Megélni, megérteni, hinni

Ezek mindent felzabálnak. Mármint a sáskák. Megjelennek, felhőként közelednek, elhomályosítják az eget, és kilométer hosszan és szélesen annyi eleséget pusztítanak el, amennyi Vác vagy Cegléd összes lakójának egy évre elegendő volna. Vagyis a sáskajárás veszélyes.

Miközben ez a földi lény is csak túlélni akar. Megszületik, és élni akar. A sáskajárás okára nem nagyon találtak még magyarázatot, de a tudósok megfigyelték, hogyha a rovar nem talál magának elegendő élelmiszert, akár a társát is képes felfalni. Vagyis a sáska önmagára is veszélyes.

Nem véletlen, hogy a sáskajárást még az Ószövetség is a legpusztítóbb csapások között emlegeti. Igaz, ha a Bibliát vennénk alapul, már csak két csapás várna az emberiségre: a sötétség és az elsőszülöttek halála. De vajon van-e alapja a tíz csapásnak?

A tudósok szerint nagyon is. Ennek oka egyrészt az a felismerés, hogy az ember nem tud olyat kitalálni, aminek ne volna valóságalapja. A fantázia ugyanis bármennyire szárnyaljon is szabadon, és bármennyire legyen jövőbe látó, minden gondolat magja megtörtént eseményekhez tapad.

Ennek igazolásához bárki próbáljon olyan dolgot kitalálni, ami nem köthető már meglévő és megszerzett ismeretekhez. A tíz csapás amúgy nem szól másról, mint a félelemről és a túlélésről. Mert az ember földi léte, bármennyire nem is egyszerű ezt belátni, nagyon hasonlít ahhoz, ahogyan a sáskák is csak túl akarnak élni.

A bibliai tíz csapás megértéséhez egy manapság ismert kifejezést kell előhívni: klímaváltozás. Ha valami ugyanis megbolygatja a természetet, átalakítja a mindennapok rendjét, az évszakok szerint tapasztalt jelenségeket, akkor – ha nem a Teremtőbe vetett hitet, ha­nem csupán a tudományos alapon megközelíthető elemző verziót vesszük alapul – a bibliai múltba vesző időkben is a változásokban találjuk meg a kérdéseinkre feltett válaszokat.

A víz vérré válik. Az Antarktiszon nem is olyan régen piros lett a hó a Vernadszkij Kutatóbázison. A jelenségre az a magyarázat, hogy egy mikroszkopikus méretű zöld alga (Chlamydomonas nivalis) a felmelegedés miatt kiolvadt a jégből, s vízhez, valamint napfényhez jutva kivirágzott: zöld színű rétege vörösre változott.

A Bibliában a Nílus vizében egy bur­gundivörös (oscillatoria rubescens) nevű alga szaporodhatott el, erre számos régészeti lelet utal, s mivel ez a lény mérgező, a halak elpusztultak.

Békák lepik el a szárazföldet. Nem bonyolult belátni, hogy a mérgező hatású vízben még a varangyok sem érzik jól magukat, ezért menekülnek onnan. Ilyenkor joggal merül fel a kérdés: a vízilovak és a krokodilok vajon miért nem jöttek ki, vagy ha kijöttek, miért nem írtak róluk is?

Férgek mindenütt. Az elhullott tetemeket sokféle élőlény bontja elemi részecskévé, köztük a férgek is.

Rovarok mindenütt. A posványos vízben, párás éghajlaton, a tetemeken gyorsan kikelnek a lárvák. Ezt a jelenséget egy permetezés nélküli szezonban a Tiszánál is könnyen megtapasztalhatja bárki szúnyoginvázió idején. A legyek meg olyan gyorsan születnek, hogy olykor hajlamosak vagyunk azt hinni, örökké élnek. Miközben csak addig, amíg a Hold egyszer megfordul a tengelye körül. Mégis folyton sok van belőlük.

Dögvész. Innentől már érezni lehet, hogy a tíz csapás között meglehetősen erős összefüggést lehet felfedezni. Persze lehet még hinni azt, hogy isteni erők munkálkodása mind, de az egyik csapás mintha logikusan következne a másikból, és a legyek is előszeretettel repülnek elhullott állatok tetemére. Ennek megfigyeléséhez sem kell visszarepülnünk az időben.

Fekélyek. A dögökben nem csak férgek vannak, azokra nem csupán legyek szállnak, de szá­mos kórokozó, baktérium is nyüzsög. Nem csoda, ha különféle kórság ér el embert és állatot.

Jégeső. S ha a fentiek nem lettek volna elegendőek, az újabb csapás az égből érkezett. Ennek megértéséhez egy kis légkörfizikai ismeret elsajátítására van szükség.

A meleg levegő súlya könnyebb, mint a hidegé. Ezért feláramlik. Nagy melegben, mint például egy nyári, kánikulai napon meglehetősen gyorsan teszi ezt, és a magasba érve lehűl, akár olyan hamar is, hogy a légkörben lévő porszemek körül a víz megfagy.

Az pedig már súlyánál fogva – és köszönhetően a gravitációnak – visszahull a földre. Ha a jégeső intenzitása és a jégszemek mérete jelentős, odalent minden tönkremegy, amit az ember és állat ehetne.

Sáskajárás. És máris megérkeztünk az éhező sáskákhoz, akik élelem után rajzanak viharfelhőként, mert ha nem találnak táplálékot, még az is lehet, egymást zabálnák fel.

Sötétség. Kétségtelen, a sáskajárás is képes elhomályosítani a Napot, de a tudósok inkább egy vulkán, a Szantorini (Thera) 3,5 ezer évvel ezelőtti kitörését látják e jelenség mögött. A robbanás ereje olyan pusztító volt, hogy a légkörbe kerülő hamu okozhatott nappali félhomályt.

A visszahulló horzsa- vagy habkövek pedig ennek következtében juthattak el akár Egyiptom földjére is. A vulkánkitörés pusztító hatása olyan nagy volt, hogy a minószi kultúrát is magával ragadta.

Elsőszülöttek halála. Mindezeket, ha egymást követően kapja egy nép, egy társadalom, nem könnyű úgy túlélni, hogy az ne járjon áldozatokkal. Az éhínség ma is számos helyen szedi áldozatait, olyan helyeken is, ahol még csak csapások sem érték a térséget. Különösen úgy, ha a gabonában egy gyorsan ölő gomba is van – ahogyan egykor lehetett.

Összegezve tehát: mindenki válassza ki magának a megfelelő ideát, feltételezést vagy magyarázatot. A bibliai csapások példája mindenesetre segít abban, hogy végiggondoljuk életünk mindennapjait, és azt is: lehet, a földi és égi létben minden mindennel összefügg.

De az is lehet, ami mindig is volt és lesz: vannak dolgok, amiket megélünk, és vannak, amikben hiszünk.