Mi lesz a sorsod, erdélyi kopó?

A „kutyatenyésztés Trianonja” jött el – mondják félig tréfásan, félig komolyan azok a szakemberek, akik az erdélyi kopó sorsával foglalkoznak. A legfrissebb kutatások szerint ugyanis ma Magyarországon a legnépszerűbb kutyafajta a francia buldog, miközben például az erdélyi kopóból mindössze hét-nyolc száz lehet hazánkban.

Ahhoz képest persze jó ez az arány, hogy volt idő, amikor a kihalás fenyegette ezt a fajtát, mert a kommunista idők Romániájában, 1947-től rendelettel nyilvánították a vadállományra káros dúvadnak az erdélyi kopót a magyar agárral együtt, és a kiirtását írták elő. Nem véletlen, hogy a rezsim üldözte a magyar kutyafajtákat.

A magyarellenesség mellett ebben szerepet játszott az is, hogy az ősi kutyafajtákat hagyományosan a főúri vadászatokra használták. És hogy miként maradhatott meg mégis az erdélyi kopó? Kevés olyan kutyafajta van a világon, amelynek ilyen régi és kalandos a története.

Az Erdélyi Kopó Klub tájékoztatása szerint régészeti leletek bizonyítják, hogy már a népvándorlás korában is éltek kopótípusú kutyák a Kárpát-medencében. Ezek fennmaradt példányaival keveredtek a honfoglaló magyarokkal érkező kopók. Így alakult ki a pannon kopó, az erdélyi kopó közvetlen őse a XI–XII. században.

Kopókat még a Képes Krónika miniatúráin is ábrázoltak, első írásos említésük 1237-ből származik. Az Erdélybe került példányok a sajátos vadászati viszonyok miatt fokozottan szívós és bátor kutyává fejlődtek. Az Erdélyben kialakult kopót először serlegeket díszítő domborműveken ábrázolták az 1600-as években.

Eredetileg két változatban tenyésztették a fajtát. A hosszú lábú erdélyi kopót erdei vadászatokhoz, nagyvad (régebben bölény, majd medve, vaddisznó, hiúz), a rövid lábút fedett területeken apróvad (róka, nyúl, valamint sziklás terepen zerge) vadászatára használták.

A XIX. században az erdélyi kopó meglehetősen elterjedt volt mind Magyarországon, mind Erdélyben. Aztán a már említett irtási rendelet bevezetésétől kezdve 1969-ig egyetlen almot sem jelentettek be. Ennek eredményeként az FCI (Ebtenyésztők Nemzetközi Szövetsége) nyilvántartásában már az szerepelt, hogy ez a fajta teljesen kihalt.

Erdélyben azonban titokban tovább tenyésztették, sőt vadászatra is használták ezeket a kutyákat. A „titkok szigete” Máramarossziget volt, ahol még tiszta vérben tenyésztett kopókat tartottak, elrejtve a hatóságok elől. Az erdélyi kopó megmentése ezeknek a tenyésztőknek és az 1971-es, magyarországi vadászati és erdészeti világkiállításnak köszönhető.

– A hatvanas évek végén kezdték el szervezni ezt a kiállítást, és itt természetesen szerették volna bemutatni a magyar vadászkutyafajtákat is – meséli Berényi Kozma Katalin, az Erdélyi Kopó Klub elnökségi tagja, akivel az otthonában beszélgetünk, ahol ő erdélyi kopókat is tenyészt.

– A vizslákkal könnyű dolguk volt a szervezőknek, de az erdélyi kopóval és a magyar agárral bajban voltak, akkoriban nem lehetett Magyarországon törzskönyvezve ilyen fajtákat találni. A világkiállítás szervezői ezért felkérték a Fővárosi Állat- és Növénykert osztályvezetőjét, hogy keressenek ilyen kutyákat.

Két szakember ki is ment Erdélybe egy tenyésztőhöz, Nyisztor Péterhez. Tőle hoztak el két kölyökkutyát. A határon azonban nem akarták átengedni az ebeket. A két szakember egy hirtelen ötlettől ve­zé­rel­ve azt hazudta, a két kutyakölyök Nikolae Ceauşescu ajándéka Kádár Jánosnak, hogy a magyar pártfőtitkár a vadászkutyái között használhassa őket.

A hatóság emberei berezeltek a nagy nevek hallatán, és átengedték a „beszerzőket”. Így kezdődött el a visszatenyésztés.

Berényi Kozma Katalin még gyerekként találkozott a kutyafajtával. A kilencvenes évek elején jártak egy kiállításon, és első látásra beleszerettek egy erdélyi kopóba.

– Amikor családom lett, és kertes házunk, az volt az első a beköltözés után egy órával, hogy itt volt egy kis kopó. Gyerekkori szerelem ez, nem is tudnám más kutyával elképzelni az életet – mondja, miközben kiengedi a kennelből Rákos-parti Hajtó Csipszit, Rákos-parti Hajtó Cseppet és az anyjukat, Vadász Nimród Ankát.

– A három nőstény kutya csak addig van bezárva, amíg belépünk a kapun, mert az idegeneket nagyon megugatják, igen jó házőrzők – magyarázza vendéglátónk. Az erdélyi kopó makacs, de hálás jószág – fűzi hozzá. – Ez a génjeiből ered, ősidők óta vadászatra használták, erre tenyésztették.

Nem olyan kutya, aki a vezető parancsát várja, hanem önállóan kell megkeresnie, felhajtania a vadat és jelezni ezt a hangjával. Ennek köszönhető, hogy jellegzetes hajtóhangja van, ha apróbb vadat talál, akkor magas hangon, ha nagyobbat, mélyebb hangon jelez.

Katalin gyerekként csak kiállításokra járt a kopójával, felnőttkorában azonban úgy döntött, hogy komolyabban veszi a kutyatartást. A kiállításokon tudta meg, hogy az erdélyi kopókat el lehet vinni munkaversenyekre és képességvizsgákra is. A legkedveltebb a vaddisznóhajtó munkaverseny.

Katalin egy zárt, egyhektáros területre szokta vinni a kutyáit, ahol szabadon engednek egy-két vadat. A kutyák feladata az, hogy önállóan találják meg ezeket a jószágokat, és hajtsák is egy jó tíz percen át, közben pedig folyamatosan adjanak hangot, űzzék, illetve egy idő után próbálják megállítani a prédának kiszemelt állatokat. Ezt követően pontozzák a keresési stílust, a kitartást, a rámenősséget.

A munkaversenyeknek másik fajtája az úgynevezett vércsapaverseny. Ez gyakorlatilag a sebzett vad keresésének utánzását jelenti. A versenyen a szervezők elcsepegtetik a vért egy csapáson, illetve úgynevezett vonszalékot (egy vaddisznó- vagy egy szarvaslábat) húznak el rajta.

A csapák 600-700 méteren vezetnek, több töréssel, a végükön a kutyát jutalom várja, egy lőtt vad vagy egy bevarrt vaddisznóbőr. Ez nagyon nehéz feladat, sokat kell rá készülni, mert a kutyáknak fegyelmezettséget kell mutatniuk. Nem szabad letér­niük más csapákra, az új vérnyomot kell keresniük.

És hogy mire jó ez az egész? – A versenyeken és a képességvizsgákon a kutyák ösztöneit vesszük górcső alá – fejti ki Katalin. – Egy lövésfélő vagy egy ösz­töngyenge kutyát ugyanis nem biztos, hogy érdemes tenyészteni. Nagyon kevés az ilyen kutya az erdélyi kopók között, a képességvizsgák tapasztalatai szerint a fiatal kutyáknak olyan jó orruk van, hogy az elhúzott vonszalékot akár vér nélkül is elkövetik.

A kutyái miatt Berényi Kozma Katalin elkezdett vaddisznóvadászatokra is járni, a hajtó csapatban. Ott derül ki ugyanis igazán, hogy a kutya mennyire jó alomból származik, de az igazi űzést természetesen a kopók is nagyon élvezik. A közös munkától is boldogok, a hajtás végén pedig szabályszerűen mosolyognak.

Az erdélyi kopót viszont egyelőre csak vaddisznóhajtásra használhatják, a vadászati törvény rendelkezései miatt nem vehetnek részt terelő vadászatokon. A fajta népszerűsítése érdekében pedig ez nagyon fontos lenne – véli Katalin. A törvényt pár évvel ezelőtt módosították, engedélyezték a kutyák használatát, de a terelő vadászatokon 45 centiméterre korlátozták a marmagasságot.

Az erdélyi kopó tehát csak azokon a vadászatokon vehet részt, amelyeken vaddisznót meg dúvadat lehet lőni. A vadásztársaságok viszont a terelő vadászatokat részesítik előnyben, ahol szinte minden vad kilőhető, ezért jóval kifizetődőbb.

Az Erdélyi Kopó Klub elnökségi tagja szerint az érthető, hogy a kaukázusi juhászokat nem engedik terelő vadászatra használni, mert abból mészárlás lesz. Az viszont nem, hogy egy ősi magyar hajtókutya esetében miért nem lehet kivételt tenni.

A tenyésztők ezért megkeresték Simicskó István KDNP-s képviselőt, aki tavaly novemberben beadott egy törvénymódosító javaslatot. Ebben az szerepel, hogy a fajta népszerűsítése érdekében szeretnék elérni a korlátozás megszüntetését az erdélyi kopó esetében, illetve hagyományos vadászati módként engedélyeztetni a kopózást.

Történeti leírásokból ismert ugyanis, hogy az agarazás és a solymászás mellett végeztek cserkésző vadászatot erdélyi kopókkal is. Ez olyan vadászati mód, amikor csak pár kutyával, akár lóháton megy ki a vadász az erdőbe, így hajtja fel a vadat, nem nagy területen, egész hajtósorral. Ha az erdélyi kopót több vadászati módra lehetne használni, megnőhetne a kereslet is a fajta iránt.

Erre viszont egyelőre nincs esély, mert mint megtudtuk, a módosító javaslatot február 18-án visszavonták. A vadászok szerint ugyanis még szakmai egyeztetésekre van szükség.

Az ügyben megkerestük az Országos Magyar Vadászkamarát is, de közölték: a tárgyalások lezárásáig nem áll módjukban nyilatkozni. Ezek után egyre jobban furdalni kezdett a kíváncsiság, vajon mi lehet a probléma a kopózással. A vadászok köréből megtudtuk, általában támogatják a fajta érdekében, hogy a marmagassági korláttól tekintsenek el az erdélyi kopóknál.

A szakértők egy része azonban úgy véli, nem túl jó hajtó ez a fajta, mert túl messzire, sokszor kilométerekre kergeti a vadat, ezt szokta meg a Kárpátokban. A kopózás hagyománya pedig a II. világháború óta lehanyatlott, a kinológusok szerint olyan régi, hogy ma már megkérdőjelezhető a létjogosultsága hazánkban.

Ráadásul erre nincs tapasztalat, nincsenek szabályok, és nem is túl eredményes. Franciaországban például lóháton vadásznak, miközben kopók segítségével hajtják a vadat. Ilyenkor általában egy vadat űznek, de ez jelenleg nem más, mint „úri hobbi” – fogalmazott az egyik szakértő.

Az ügyben tehát lesznek még viták, a legnagyobb dilemma jelenleg az, hogy külön vadászati módként jelenjen meg a törvényben a kopózás, vagy megpróbálják beilleszteni a meglévő szabályok közé.

Még szerencse, hogy az erdélyi kopó népszerűsítésének van más módja is. Az Erdélyi Kopó Klub tagjai sokat járnak vadásznapokra, falunapokra, hungari­kum­rendezvényekre. Utóbbira azóta viszik a kutyáikat, amióta a parlament megszavazta a kilenc ősi magyar kutyafajta hungarikummá nyilvánítását.

A program­jaikban nagy segítség az is, hogy a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetségén keresztül az Agrárminisztérium évente 50 millió forinttal támogat egy génmegőrző projektet is. A projekt részeként genetikai vizsgálatokat végezhetnek és népszerűsítő kampányokat indíthatnak.

Ez azért sem mindegy, mert a törzskönyvi adatok alapján a hatvanas évek vége óta mintegy 6 ezer erdélyi kopót törzskönyveztek Magyarországon. Évente manapság 80–100 kiskutya születik. Ez pedig nem sok, a magyar vizsla mennyiségéhez nem is hasonlítható, nem beszélve a francia buldogról, ami ma a legnépszerűbb, ebből a fajtából évente több ezer törzskönyvezett kutya születik.

Pedig a buldogért akár 3000 eurót is elkérhetnek, miközben egy erdélyi kopó kölyök ennél jóval kevesebbe kerül. Berényi Kozma Katalin szerint az igazi tenyésztők, akik nem szaporítók, nem elsősorban a pénzért foglalkoznak az erdélyi kopóval.

Általában egy szukát másfél éves korától 8 éves koráig háromszor-négyszer engednek elleni, ebből 30-40 kutya születik. Egy alom átadható korúvá nevelésére azonban elmegy öt kutya ára. Az az érzés viszont, amikor azt látják, hogy a kutyusuk jó helyre került és boldog, megfizethetetlen.