Ösztönösen, de háttértudással konyhatündérkedjünk

Samin Nosrat a jó főzés négy elemének istennője. Amerikai. Illetve, mint az a mellékelt receptből is kiderül, eredendően iráni. Azaz perzsa. De „olaszul” sem hibázik.

Nő. Szülei az iráni forradalom kitörése előtt néhány pillanattal jó érzékkel eltávoztak Teheránból, és meg sem álltak San Diegóig. Mindez röviddel 1979-es születése előtt történt.

Fárszi nyelvet beszélve, a perzsa újévet ünnepelve, perzsa iskolában tanulva nőtt fel, és kultúrájának legélvezetesebb részeként ott volt az étel, amely összehozott és -tartott mindenkit.

Nagynénik, nagybácsik, nagyszülők hatalmas vacsoraasztaloknál, sáfrányos-rizses edények, a fűszerek illata, ragusfazekak halmaza – az ilyesmi nem múlik el nyomtalanul.

Bár először irodalmat tanult (nem baj, érződik a stílusán), viszonylag hamar enyhe fordulatot vett a sorsa. Enyhét, mert írni és főzni egyaránt kellemes terápia.

Beleszeretett egy költőbe, a pénz nem vetette fel őket, de azért összespóroltak maguknak egy álmot: a cipősdoboznyi negyeddollárost beváltották két darab százasra, felvették a legjobb ruhájukat, beültek egy rozzant bogárhátú kabrióba és elpöfögtek San Francisco legmenőbb éttermébe, a Chez Panisse-ba vacsorázni. Mint a mesében.

Ami úgy folytatódott, hogy Samin Nosrat hamarosan ott találta magát a csapatban. Takarítással kezdte, asztalleszedőként folytatta, aztán rendre összetévesztette a petrezselymet a korianderrel, de nyitott volt, érdeklődő és elhivatott, így lett belőle konyhafőnök.

Ez már egy olasz étteremben történt, az olaszországi tanulmányút és számtalan tapasztalat után. Majd a tévés szakácsok egyik legjobbikává vált, tanú rá a Netflixen komoly sikerrel futott sorozata.

Erről írja Wossala Rozina étteremtulajdonos, gasztronómus Nosrat könyvének fedlapján: „Számomra az egyetlen ember, aki megfejtette a gasztronómiai mátrixot, Samin Nosrat. Igazi, sallangmentes gasztrozseni.

Ha egyetlenegy gasztrosorozatot nézel a Netflixen, legyen ez. Ha egyetlen szakácskönyved van otthon, legyen ez, s ígérem, megtanulsz főzni!”

A szerző további jeles méltatói sem fukarkodnak a dicséretekkel. „Elképesztően informatív”, „új generációs kulináris forrásmunka” – és így tovább. Kiemelhetjük még a szórakoztatva tanítást, az olvasmányosságot, a szerethetőséget és a mű inspiratív szellemiségét.

Valamint és nem utolsósorban az illusztrációkat. A könyvben nincsenek fotográfiák, viszont Wendy Mac­Naughton rajzai egyszerre csodásak és informatívak, változatos vizuális útmutatók, remekül kiegészítik a szavakat.

A Só, zsír, sav, hő nem tipikus szakácskönyv. Nosrat azt javasolja, olvassuk el nyugodtan az elejétől a végéig, módszereket, tudományt, történeteket, mindent, s ne aggodalmaskodjunk, ha netán kapásból elfelejtenénk a felét. Majd rögzül.

A kezdők könnyedén megérthetik az alapokat, a haladók és a profik önigazolhatnak és fejlődhetnek, tehát mindenki boldog lesz.

A könyv második felében (csaknem ötszáz oldalas masszív kötetről beszélünk) található a receptgyűjtemény, az a rész, ami nélkül később remekül elleszünk.

Nosrat nem titkolt szándéka ugyanis, hogy magabiztosságot szerezzünk a kony­hában és átálljunk a tudásalapú ösztönös főzésre. Nos, ő mindent megtett az ügy érdekében.