Szelíd és békés, mégsem élhet nyugodt életet

Thaiföld elefántpopulációjának a fele nem él szabadon, sokukat cirkuszokban, turisták szórakoztatására tartják. Az utóbbi években megjelentek az úgynevezett etikus állatparkok is, hiszen a környezettudatos látogatók már nem láncra verve, hanem természetes élőhelyükön szeretnék látni kedvenceiket.

Vajon tényleg az állatok érdekeit szem előtt tartva működnek ezek az ökoparkok, vagy mindez csak ámítás, a változó piachoz alkalmazkodó üzleti fogás? Ennek jár utána hamarosan megje­lenő dokumentumfilmjében Csapó András operatőr-rendező, Mátai And­rás műsorvezető-producer, illetve Majoros Kinga asszisztens.

Csapó András az egyetemi évei alatt sokat tanult a természetvédelemről, az emberek és állatok kapcsolatáról, s az utóbbiak kiszolgáltatottságáról:

– Úgy éreztük, eljött az ideje, hogy az elefántokkal foglalkozzunk, már csak azért is, mert a Magyarországról Thaiföldre, s így az elefántparkokba látogatók száma is évről évre növekszik, miközben sokan nem tudják, mi is áll valójában a hőn áhított elefánton lovaglás hátterében.

A thai kormány 1989-ben tiltotta be az elefántok ipari, illetve mezőgazdasági munkára használatát, ám az állatok szenvedését az új törvény sem szüntette meg teljesen. A munka nélkül maradt gazdáknak valamiből pénzt kellett előteremteniük az óriások eltartására, így az állatok legtöbbje a turistaiparban kötött ki, és az új trendnek megfelelően az etikus parkok is megjelentek.

Ez utóbbiak területén elvileg nem bántalmazzák az állatokat, nem alkalmaznak kampós botot az idomításukra és láncok sincsenek. Ám a film készítőinek tapasztalata szerint nem sok olyan parkot találni Thaiföldön, ahol a behemótok valóban teljesen szabadon élhetnek.

Ezek között a legfigyelemreméltóbb – az apró termetű, de annál harciasabb asszony, Sangduen „Lek” Chailert által megálmodott – Elefánt Természeti Park, ahol a dokumentumfilm egy része is játszódik.

Az 52 éves Lek Délkelet-Ázsia egyik legmegosztóbb személyisége, akit kompromisszumot nem ismerő munkája miatt a családja kitagadott, és nemzetközi fórumokon való felszólalásai, az etikátlan parkok bezárása melletti kardoskodása miatt pedig több halálos fenyegetés ér.

Cirkuszból, ipari munkából, koldulásból 200 elefántot mentett ki, de akadt olyan állat is, amelyik a burmai határon felrobbant taposóaknától megsebezve érkezett. Lek énekel elefántjainak, valamennyihez különös kötelék fűzi. Alighogy megjelenik az erdő szélén, a fák lombkoronája mozogni kezd, a csorda minden tagja megmentőjük üdvözlésére siet.

A filmkészítés legnagyobb kihívását nem is a szükséges szponzorok keresése, a hiteles thai források megtalálása, a terepen forgatás jelentette, hanem hogy miként is filmezzenek azokon a területeken, ahol egyértelműek a visszaélések.

– Ez Délkelet-Ázsia sötét titka, mert a parktulajdonosok mindent megtesznek, hogy a tényeket elkendőzzék – mondja Csapó András. – Hogy mennyire hétköznapiak az állatkínzások, elmondok egy esetet. Éppen a magyarok körében is igen népszerű turistaparadicsom, Phuket parti öble fölötti kávézó teraszán ültem, amikor észrevettem, hogy a turisták örömére elefántokat úsztatnak a tengerben.

Ez is az állatokkal együtt pózolós látványosság, amire oly sokan vágynak. Ám az egyik fia­tal nőstény megmakacsolta magát, nem akaródzott neki a lubickolás, inkább elindult felfelé a parton. Gazdája tettetett vidámsággal ment utána, ám amikor azt hitte, hogy senki nem látja, elővette a markában lapuló kampót, és azzal kezdte ütlegelni az elefánt fejét és fülét.

Döbbenten ültem, semmit nem tehettem, de végre a saját szememmel láttam azt, amiért Thaiföldre érkeztünk.

A stáb a legszomorúbb, ám egyben a legfelemelőbb történettel is Lek parkjában találkozott. Az idős nőstény sorsa bejárta a világsajtót: az állat az egyik fakitermelésen dolgozott, amikor vemhes lett. A kétéves periódus idején, még a vemhesség vége felé sem kímélték.

Egyik alkalommal, amikor mázsás farönköket húzattak vele, az iszonyatos erőlködéstől a borjú szó szerint kicsusszant belőle és legurult a domboldalon az erdőbe. Még azt sem engedték meg az anyaállatnak, hogy lemenjen a völgybe megnézni, él-e a borja.

A történtek után a nőstény érthető módon kezelhetetlen, agresszív és depressziós lett, hiszen az elefántok rendkívül magas érzelmi intelligenciával rendelkeznek, az emberhez hasonlóan érzékenyek.

A nőstény makacsságára a további kínzás volt a válasz. Hogy megleckéztessék, csúzlival kilőtték a szemét, majd amikor ez sem segített, másik telepre adták el.

A probléma azonban ott is folytatódott, az ellenszegülést az állat másik szeme bánta. Végül teljesen vakon került Lek csodaparkjába. S ez­után jött, amire senki nem számított.

A bánatos, vak elefánt megismerkedett egy szintén sérült nősténnyel, amellyel az évek folyamán oly szoros barátságot kötött, hogy az mindkettejüket átlendítette a magányon és a fájdalmakon. Ma már mindenhova együtt járnak, s bár szabadon akárhová elsétálhatnának, mégis mindketten Lek és egymás közelségét részesítik előnyben.

Nehéz megválaszolni, vajon mit takar valójában az etikus állattartás, de az már most látszik, hogy a pozitív változás csakis rajtunk múlik. Ha többet beszélünk az állat- és környezetvédelemről, ha többen megértik, mi zajlik egy-egy elefántlovaglás mögött, akkor, ha lassan is, megváltozik e szelíd óriások élete.

Meg kell értenünk, hogy minden megvásárolt jeggyel mi magunk is letesszük a voksunkat valami mellett. Nekünk, utazóknak a kezünkben a lehetőség: a közösségi médián jól mutató szelfik helyett ideje elkezdeni felelősségteljes döntéseket hozni. Ha nem lesz többé divat az elefánton való lovaglás, egyre több park fordul az etikus tartás felé.

A 45 perces dokumentumfilm elsősorban online lesz elérhető, de a készítők tervei szerint tavasszal a televízió is sugározza.