Karnyújtásnyira a szennyezett víztől?

Úgy tudjuk, az illetékes állami szerveknél meg­vannak a tervek és a források a gondok megoldására. Kérdés azonban, hogy a kármentesítést a koronavírus-járvány miatt mikor tudják elkezdeni, hiszen a szennyezés, amelyet a volt szovjet laktanya és az egykori Pest Megyei Vegyi- és Divatcikkipari Vállalat (PEVDI) egyik részlege okozhatott Szentendrén, néhány éven belül eléri a vízkiemelő kutakat.

A Dera-pataktól északra lévő iparterületen és a volt szovjet laktanya területén feltárt talaj- és talajvíz-szennyezést egyrészt zsírtalanításhoz használt vegyi anyagok (ipari zsíroldók) okozhatták. Az eddigi mintavételekből arra lehet következtetni, hogy ez többnyire a volt katonai bázisról, a harckocsik karbantartása során juthatott a talajvízbe.

A baj másik fő okozója az lehet, hogy a PEVDI-ből az írószergyártás során fémfelületek galvanizálására használt anyagok kerültek a környezetbe. A helyzet súlyos, hiszen a talajba, illetve a talajvízbe szivárgó mérgek között van olyan, ami rákkeltő, és van, ami idegrendszert károsító vegyület.

A szennyezés ugyanakkor olyan területre jelent közvetlen fenyegetést, amely Szentendre, Pomáz, Budakalász és további tizenhárom település, együttesen több mint 90 ezer lakójának biztosítja az ivóvízellátást.

Azonnali beavatkozásra lenne szükség, és természetvédők köréből származó információink szerint erre már vannak is konkrét elképzelések – és pénz is az Innovációs és Technológiai Minisztériumban. S bár a kérdés már csak az, hogy a koronavírus-járvány miatt a munkákat képesek lesznek-e idejében elkezdeni, a probléma nem mindennapi és nem is új keletű.

A szentendrei Dózsa György úti ingatlanokon már 1997-ben észlelték a jelentős klórozott szénhidrogén-szennyeződést, többek között diklórt, triklórt, tetraklór-etilént és vinil-kloridot. Ez a szennyezés a becslések szerint 7,5 méteres mélységig terjed, több mint 240 ezer négyzetméteren.

A felszín alatti vizekben, egy 2012-es jelentés szerint, a tetraklór-etilén esetében 88-szoros határérték-túllépést tapasztaltak, a vinil-kloridnál pedig az egyik figyelőkútban a határérték több mint ötszázszorosát mérték. A legfrissebb, 2018-as adatok alapján a szennyezés mértéke valamelyest kisebb volt, de továbbra is súlyos.

Az egészségre legnagyobb kockázatot jelentő vinil-klorid területi kiterjedése pedig még meg is növekedett, és meg-közelítette a vízbázis északi kútjait is. A 2018-as tényfeltáró vizsgálatok szerint beavatkozás nélkül a mérgek már három év múlva elérnék a víztermelő kutakat, emiatt az ellátást nyújtó infrastruktúrát egy teljesen új vízbázisra kellene átállítani. Ennek költsége pedig nagyságrendileg 9 milliárd forintra becsülhető.

Minden szempontból célravezetőbb lenne tehát a kármentesítés, amely a szakemberek szerint 5-6 mil­liárd forintba kerülhet. A szénhidrogén-szennyezés észlelése után 1999-ben a régi, déli kútcsoport működését ugyan leállították, a mérgek azonban nemcsak a vízben fejthetik ki hatásukat.

Az ipari területen dolgozók be is lélegezhetik a felszín alatti vízből kipárolgó illékony anyagokat. Ezzel azonban vélhetően nem mindenki van tisztában, a volt laktanya területét például az utóbbi időkben tűzoltók használták gyakorlatozásra, a helyszín bizonyos részeit pedig lézerharcjátékra alakították át.

Mint minden múltbéli szennyezésnél, a szentendrei vízbázisok ügyében is mindenki másra hárítja a felelősséget, mert az eredeti károkozóknak már bottal üthetik a nyomát. Pedig az adatgyűjtések során több potenciális szennyezőforrás is valószínűsíthető volt.

Szóba került a Dózsa György Laktanya és a volt írószergyár (PEVDI, majd Hungaropen) mellett a felszámolás alatt álló Concord Invest egykori telephelye, a Szentendrei Papírgyár, az Építésügyi Minőség-ellenőrző Intézet Kht., illetve a Budapesti Elektromos Művek Rt. telephelye is.

A két lehetséges fő szennyezőnek érdekes a története. A laktanyát például a szovjet alakulatok harckocsizó egységének kivonulása után adták el. A sors különös fintora, hogy a rákkeltő anyagokkal terhes 21,5 hektáros ingatlanon álló épületeket 12,5 millió forintért éppen egy Nemzeti Egészségmegőrző és Rákellenes Központ Alapítvány (NEREK) nevű szervezet vásárolta meg, amely ugyanezért az árért egy szerződésmódosítást követően magához a telekhez is hozzájutott.

A területen azonban fejlesztés nem történt, az épületek és berendezések látványos pusztulásnak indultak. Vélhetően ezért jöhetett az ötlet, hogy „a romvárost” bérbe adják paintball- és lézerharcjátékokhoz, illetve gyakorlatozásra.

A Dera-patak által kettészelt terület másik oldalán a PEVDI írószergyára működött. Itt kezdték el 1962-ben PAX tollak és tollbetétek gyártását. Az üzem északi részén volt a galvanizáló-felületkezelő egység oldószertároló tartálya. Ennek a térségében a felmérések szerint a talaj nagy mennyiségű tetraklór-etilént és triklór-etilént tartalmazott.

Az oldószer valószínűleg kifolyt a felszínre vagy a felszín alatti, repedezett betonmedencékből a talajba és a talajvízbe szivárgott. A PEVDI szentendrei üzemét azonban 1990-ben privatizálták.

A területen működő Hungaropen Író- és Írószergyártó Kft. pedig nem jogutódja a PEVDI-nek, így nem vállalja az egykori állami vállalat által okozott károk elhárítását.

Ez nem véletlen. A kárelhárítás folyamata ugyanis komoly szakértelmet, munkát és anyagi forrásokat igényel. Simon Gergely, a Greenpeace munkatársa szerint a kármentesítéshez első lépésben felül kell vizsgálni a korábbi tényfeltárások eredményeit, és pontosítani kell a két szennyező góc helyét. A szennyezett talajt el kell szállítani és ártalmatlanítani kell.

A talajvíz kezelésére egy korábbi beavatkozási tervben sztrippelő berendezés telepítését javasolták. Az eljárás lényege, hogy a kezelendő vizet kiszivattyúzzák, és egy levegőztető (sztrippelő) toronyban vagy tartályban kiszellőztetik belőle a szennyező anyagokat. Emellett felmerültek biológiai vagy kémiai oxidációs eljárások is. Ahhoz viszont, hogy eldöntsék, melyik módszer a célravezető, további vizsgálatokra lenne szükség.

A zöldek szerint több mint gyanús fejlemény az is, hogy a dokumentumok tanúsága szerint a szovjet laktanyát 1993-ban elvileg kármentesítették, és az akkori jelentések azt állították, teljesen tiszta a talaj. Ezt követően mutatták ki a laktanya közelében lévő ivó­vízkutakban a szennyezést.

A szovjet csapatok által okozott környezeti károk elhárításának felelőssége sokáig vita tárgya volt a minisztériumok között is. Ma sem teljesen világos, hogy a kárelhárítás pontosan kihez tartozik, hiszen az ügyben vannak környezetvédelmi, vízügyi és katasztrófavédelmi feladatok is.

– Sajnos olyan régen húzódik ez az ügy, hogy már kormányokon átívelően megoldatlan probléma – nyilatkozta lapunknak Fülöp Zsolt, Szentendre polgármestere, aki állítja, hogy az őszi választások után tájékoztatást kért az ügyben, de a kármentesítés megindításáról egyelőre nem kapott információt.

Fülöp Zsolt elfogadhatatlannak tart minden további késlekedést, hiszen a műszaki beavatkozási terv szerint Szentendre regionális déli vízbázisán a szennyezés kevesebb, mint ami négy múlva eléri a víztermelő kutakat. Álláspontja szerint félévente felül is kell vizsgálni az érintett területeken a szennyezettség terjedését és súlyosságát.

A fennálló kockázatok és veszélyeztetettség miatt a szennyezett talaj eltávolításának, majd ártalmatlanításának pedig már idén neki kell látni, ami megfelelő szakmai felkészültséggel, eszközparkkal rendelkező cégek bevonását igényli.

– A koronavírus-járvány miatt kialakult rendkívüli helyzet sok mindent módosíthat, ám bízom benne, hogy a vízbázis-védelmi szempontok, az egészséges ivóvízkincsünk védelme nem szorul háttérbe, és az év második felében megindulhatnak a szükséges munkálatok – fűzte hozzá a polgármester.

Az ügyben kérdéseinkkel megkerestük a szaktárca illetékeseit is. A Belügyminisztérium kommunikációs főosztálya azt a választ küldte, hogy kormányhatározat szól arról, „hogy a Szentendre Regionális Déli Vízbázis által kiszolgált települések ivóvize jó minőségű, a jó vízminőség hosszú távú megóvása érdekében intézkedéseket kell tenni”. Az érintett területen és környezetében feltárt talaj- és talajvíz-szennyezettség kármentesítésére vonatkozó beavatkozási terv elkészült, a kármentesítés a szükséges forrás biztosítása után megkezdődhet. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium tájékoztatása alapján a finanszírozás uniós forrásából tervezhető. „A projekt jól előkészített, és összhangban van a KEHOP 3., »Hulladékgazdálkodással és kármentesítéssel kapcsolatos fejlesztések« című prioritási tengely céljaival.„ A KEHOP felülvizsgálata folyamatban van – a finanszírozási ciklus végdátuma 2023. december 31., s amennyiben a felülvizsgálatot követően a szükséges források rendelkezésre állnak, a „Szentendre vízbázis klórozott szénhidrogén szennyezésének kármentesítése” című projekt már idén elindulhat. Amennyiben a KEHOP forrásai ezt nem teszik lehetővé, úgy a projekt a 2021–27-es finanszírozási források terhére indulhat meg.