Szigetek a Dunán

Balczó Bertalan a HírTv Soroló című műsor már­ciusi adásában a nemzeti zöldpolitikáról beszélt. A természetvédelemért felelős helyettes államtitkár szerint a fajok sokszínűsége az éghajlatváltozás kedvezőtlen hatásait is tompítja, s a természetvédelem nem esztétikai, erkölcsi kérdés, hanem minden bolygólakó közös érdeke. Így van ez.

Ezért is jó hír, hogy az Agrárminisztérium rendelete révén 2020 áprilisától új természetvédelmi területként tartjuk nyilván a táti és süttői Duna-szigeteket. Hiszen ezeknek mindig fontos szerepük volt a környezetükben élő emberek és a folyam élővilágának életében.

Menedéket, kitűnő szaporodó- és utódgondozó, gazdag táplálkozóterületet jelentenek az ilyen vidékek. Viszonylagos zártságuk hozzájárul ritka fajok fennmaradásához.

A szigetek nyújtotta istenadta előnyöket a helyi lakosság is a maga javára fordította. A legeltetés és a kaszálás segített megőrizni a gyepeket, és élőhelyet biztosított a kornistárnicsnak meg a réti iszalagnak. Ám a gazdálkodás felhagyásával sajnos gyomfajokkal sújtott, megbolygatott élőhelyek maradtak örökül, mint a Táti-szigetcsoport.

A természet elkezdte visszafoglalni e területeket, de a megbomlott egyensúly már nem a korábban honos növény- és állatfajok visszatelepedésének kedvezett. Noha természetvédelmi szempontból nagyon értékes a tájra jellemző változatosság.

Becsesen különleges, mert e természetvédelmi területté nyilvánított szigeteken – jellegükből fakadóan – a vizes élőhelyeken nem lápi, hanem mocsári társulások alakultak ki: éppúgy előfordulhat teljes vízborítás, mint hosszabb ideig tartó aszályos időszak. Igaz, hogy a zöld szemléletre érzéketlen vörös csillagos rendszer idején a ligeterdők java részét az 1950-es évektől fokozatosan letermelték.

E folyamat pedig az 1970-es években a bős–nagymarosi vízlépcsőrendszer környezetpusztításával vett újabb lendületet. Így mára a korábbi fehér nyaras ligeterdőknek csak kis részük maradt meg, noha természetes állapotukban az ártéri és a folyó menti galériaerdők jellemző állományai, a part menti bokorfüzesek és a beljebb található puhafa-ligeterdők voltak jellemzőek a szigeteken.

Komoly jelentőséggel bír tehát a Duna mentét hajdan jellemző, fajgazdagságukban egyedülálló mocsárrétek és puhafás ligeterdők természetes mintázatban történő megőrzése.

A Horthy-korszak népi irodalmának hagyományait ápolta a Magyarország felfedezése sorozat. Ennek egyik darabja Varga Domokos (1922–2002) 1976-os Vizek könyve című szociográfiája. „Erdők, folyóágak, szigetek, limbusok” közt járva a Dunaszaurusznak csúfolt nagyberuházás idején szólt aggódva a „vesztüket váró” erdők sorsáról.

Más idők járnak, s ezentúl remek alkalom nyílik a védett, fokozottan védett növény- és állatfajok élőhelyének és állományainak megőrzésére, életfeltételeinek biztosítására is. Erről a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság gondoskodik majd. Szabadon szállhat a rétisas a mocsári aggófű fölött.