Higiénia mindenekelőtt

A korabeli Európa egyik legkorszerűbb egészségügyi intézményét avatta fel 1913 februárjában Bárczy István polgármester. A Székesfővárosi Fertőtlenítő Intézet a korabeli külföldi példákat követve Hönig Dezső építész tervei szerint épült meg. A fertőző betegeket, valamint a kórokozókkal szennyezett tárgyakat ide, a Váci út 174. szám alá szállították be fertőtlenítésre.

Már az ókorban is gyanították, hogy a fertőzéseket szabad szemmel nem látható dolgok, „apró magvacskák” terjesztik. Tudták azt is, hogy melyik betegség ragályos és melyik nem, arra viszont, hogy miképpen terjednek, a XIX. század végéig nem kaptak választ. Az 1870-es években született meg a bakteriológia tudománya, és váltak kimutathatóvá a baktériumok, a vírusok a mikroszkóp alatt.

Az épület tervezésekor elsőrendű szempont volt a higiéniai feltételek megteremtése, ezért két részre osztották: „tiszta” és „fertőző” területekre. Két nagy udvar köré húzták fel a falakat, az egyik oldalról a másikra az emberek és a tárgyak csak előzetes fürdés, illetve fertőtlenítés után kerülhettek át.

Az épület Váci úti oldalán kaptak helyet a fürdők, ezek mögé épültek a fertőtlenítő csarnokok és a mosókonyhák a fertőzött ruhaneműk számára. A földszinten három-három férfi és női medence készült az egyszerűbb emberek számára, az emeleten pedig 6-6 fülkében egyszemélyes kádak várták „az intelligensebb közönséget”. A tervező adott a minőségre is: a medencéket márvánnyal burkolták.

Maga a fertőtlenítés szigorú menetrend szerint zajlott. A fürdőkbe érkezők az intézet fertőzőoldali udvarából egy kis kezelőhelyiségen keresztül a vetkőzőhelyiségbe jutottak, ahol megszabadultak a ruháiktól. Azokat gőz-, illetve formalin-fertőtlenítőgépekbe tették, a betegek pedig lysoformoldatos vízben megmosták a kezüket és a fejüket, majd káliszappannal megfürödtek.

A ruhacsomagjaikat és az öltözőket megszámozták, így azonosították be a betegeket és a holmijukat. A fürdés után már senki nem térhetett vissza a fertőző oldalra, az átvett csomagjukkal a tiszta oldalon távozhattak. A szigorú előírások természetesen a személyzetre is vonatkoztak, akik akár naponta háromszor-négyszer is átestek a tisztasági fürdőn.

A fertőtlenítőcsarnokban gőzfertőtlenítők és vákuumos formalin-fertőtlenítőgépek szolgáltak a ruhák, az egyéb holmik és a bútorok fertőtlenítésére, de beépítettek egy 2 köbméteres sterilizátort is, amely 180-200 fokon forró levegővel fertőtlenítette a sodronyágybetéteket, a fémtárgyakat, a kötszereket. A mosókonyhákban a személyzet holmijának, valamint a fertőtlenítéshez használt textíliák, takarók fertőtlenítése történt – ezeket a helyiségeket is fertőző és tiszta részre osztották.

Rendelettel a ragályok ellen

Az 1876. évi XIV. törvénycikk kimondta, hogy az állam feladata a „sanitas publica”, vagyis a közegészség ügyének intézése. Akkoriban a bacilusok létezése még ismeretlen volt az orvostudomány előtt (Robert Koch a következő években fedezte fel a különféle járványokat okozó baktériumok létezését: 1882-ben a tuberkulózis, 1883-ban a kolera kórokozóját azonosítva), így ez a kormányzati lépés úttörőnek nevezhető – írja a cink.hu. Ezekben az években az ország különböző részein tízévente söpört végig valamiféle súlyos járvány: kolera, vörheny, hastífusz vagy kanyaró. 1882-ben határoztak arról, hogy Budapesten dezinfektőrök bevetésével kezdik meg a küzdelmet a ragályos betegségek ellen: kerületenként egy-egy szakembert jelöltek ki erre a feladatra. A járványok ellen rendeleti úton is igyekeztek küzdeni, 1900-ban patkány-, 1901-ben szúnyog-, 1914-ben tetűirtási rendelet született – ez utóbbi a kiütéses tífusz terjesztője ellen.

Az épület fertőzőoldali udvarán kapott helyet a betegszállító automobilok garázsa, a kocsiszínek, a kocsik mosására egy fűthető mosóhelyiség. A lovak számára patamosót, lószerszám-fertőtlenítő kádat, istállókat működtettek, de épült egy kemence is a fertőzött istállókból beszállított trágya, az intézeti szemét és az értéktelen tárgyak elégetésére.

Óriási kéménye ma is áll. A tisztaoldali udvaron az irodahelyiségek, műhelyek, kocsiszínek, istállók, garázsok, a kazánház, a személyzeti konyha, kamra, mosogató, tálaló- és ebédlőhelyiségek kaptak helyet.

Az első világháború során a járványok megelőzése lett az intézmény fő feladata. A második világháború után – szovjet mintára – átszervezték, s ezután már kutatásokkal, a rovarirtó szerek tanulmányozásával is foglalkoztak.

Az intézmény a szocializmus korszakában a Köjálhoz, majd a rendszerváltás után létrejött ÁNTSZ-hez tartozott.

Az épületet 2002-ben Ro­cken­bauer Zoltán kulturális miniszter védetté nyilvánította, ma pedig a Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Főosztály Köz­egész­ségügyi Laboratóriumi Osztálya működik benne.