A pápa áldásával

– Milyen a viszonya a születési helyével, településével?

– Budapest VI. kerületében a Délibáb utca volt gyerekkorom terepe. Írásaimban Tünemény utcaként emlegetem. Kevéssé szerettem, mert elsősorban öregek laktak ott, játszótársakat másutt kellett keresnem. De a fővárost imádom, a XIII. és a III. kerület vált igazi otthonommá, máig is ezekben élek.

– Kisgyermekként mi foglalkoztatta?

– Voltaképp már akkor is író akartam lenni. Figyeltem az embereket, a tárgyakat, az érzelmeket. Virginia Woolf szerint akit az ember jól megnéz, azt majdnem lehetetlen gyűlölni. Ezt az alapelvet követem. Jó volna, ha sokan csatlakoznának hozzám, és jól megnéznék a cigányainkat, migránsainkat, zsidóinkat, satöbbi, talán a szerencsétlen politikusainkat is. Persze nekik is jól meg kéne nézniük embertársaikat.

– Kedvenc könyve?

– Kedvenc száz? Na, jó, sorolok néhányat. Ezeket többször olvastam. Tolsztoj: Anna Karenyina. Joyce: Ulysses. Dosztojevszkij: A játékos. Csehov és Hemingway novellái. Virginia Woolf: A világítótorony. Camus: Az idegen (Közöny). Móricz: Árvácska. García Márquez: Száz év magány. Örkény: Egyperces novellák. Etc.

– Milyen zenét szeret?

– Bach, Beethoven, Mozart, Beat­les, Pink Floyd.

– Példaképei voltak?

– Nem, csak olyan emberek, akiket tisztelek, akikre fölnézek. Elsőre és másodikra Raoul Wallenberg és Carl Lutz jut eszembe. Sokat tanultam Déry Tibortól, Mándy Ivántól és Örkény Istvántól, valamint egy Gáll István nevű, mára elfeledett prózaírótól, aki nem volt annyira nagy író, mint amennyire nagy ember. Hiányzik.

– Kivel beszélgetne egy pohár bor mellett?

– Az előbbi kérdésre adott válaszban említettekkel. Ha csak eggyel lehet, Gáll Istvánnal.

– Mindenkiben megbízik?

– Igen, az első csalódásig. Magamban bízom a legkevésbé, mert túl sokat csalódtam bennem.

– Került már igazán kellemetlen helyzetbe?

– Rengetegszer. Nehéz választani. Pél­dául egyszer Rómában megáldott a pápa. Intett, menjek közelebb, és megáldott. Biztosra veszem, hogy összetévesztett valakivel. A testőrei kevés híján rám ugrottak, de őszentsége egy intéssel visszaparancsolta őket. Szívesen megmondtam volna, hogy ki vagyok, de nem jött szó a számra, olaszul csak az operaszövegekből tudok valamicskét. Remélem, az áldás ettől még érvényes és hat.

– Milyen szakmát tanulna szívesen?

– Asztalosságot. Stílbútorok készítését és restaurálását. Az anyai felmenők között majdnem minden férfi asztalos volt, gyerekkoromban kicsit idétlenkedtem a nagyapám Eötvös utcai pinceműhelyében, gondolom, ez a magyarázat. Meg az, hogy remek érzés, ha az ember látja, mit teremtett a kezével. Fiatalkoromban Valló Péterrel készítettünk könyvespolcrendszert és lambériáztunk ismerősöknél. Imádtam, noha előbb-utóbb mindig szétütöttem valamelyik ujjamat. A frissen fűrészelt vagy gyalult deszkák illatától máig megmámorosodom.

– Gyűjt valamit?

– Embereket. Emlékeket. Hangulatokat. Ábrándokat.

– Szokott felesleges dolgokat vásárolni?

– Mindannyian túlvásároljuk magunkat. Például élelmiszerből. Ami a tárgyakat illeti, azokhoz kevés az affinitásom. Van néhány, amelyhez ragaszkodom, kedves füzetek, két drága töltőtoll, aztán a munkaeszközeim (számítógépek), és persze a táskám, amelyet annyian emlegetnek, mióta hajdani tévéműsoraimban látták. Sokan gondolják, hogy stílusjegyemmé akartam tenni, hogy mindig nyitva volt, pedig ez csak lustaság, az ilyen oldaltáska becsatolásához két kézre van szükség, vagy arra, hogy az ember letegye.

– Kedvenc helye a világban?

– A Cote d’Azur. Aztán a Yale Egyetem (New Haven, Connecticut), ahol befogadtak, második hazára találtam.

– Magyarországon?

– A Duna. Bármelyik oldala, és bármelyik része. Kevésbé tág értelemben pedig a saját házam, azon belül a dolgozószobám és a kert. (További részletek erről a Dunapest című új regényben.)

– Mi jut eszébe a Balatonról?

– A gyerekkorom, úszóedzőtáborok. Viszont a föntiekből már kiderülhetett, én a folyóvizeket szeretem, nem az állókat. Ilyen értelemben egy széles folyam a tengernél is vonzóbb számomra.

– Mi a kedvenc sportja?

– Egyértelműen a tenisz.

– Az okostelefonja mely funkcióit használja?

– A legbutábbakat. Telefonálok, SMS-ezem, de újabban a Messenger és a Viber is a kommunikációm részévé vált. És persze nagyon élvezem az állandó hozzáférést az internethez.

– Mennyi idő alatt rakja ki a Rubik-kockát?

– Neki se kezdenék. De annyian megoldották már, hogy nem izgat.

Vámos Miklós József Attila-díjas író. Eredeti neve Vámos Tibor Miklós, a Gerilla együttesben még ezen a néven szerepelt. Elsőre nem vették fel az ELTE Bölcsészkarára, másodjára viszont igen, de már a Jogi Karra, ahol 1975-ben diplomázott. Nem lett jogász, dramaturgként, kiadóigazgatóként dolgozott, há­rom évig élt az USA-ban, ahol több egyetem film- és színművészeti karán tanított. Az MTV-ben sikeres műsorai voltak. Itthon 36 könyve jelent meg, a legutóbbi szeptemberben, Dunapest címmel.