Élesztőből nyert hivatás

– Milyen a viszonya a születési helyével, településével?

– Szőnyben születtem, ami már Komárom része. Az Igmándi vár és a Rüdiger-tó között nőttem fel. Magunk készítette tutajjal jártunk be a tavon lévő két szigetre, és időnként „meghódítottam” a várat, nagyon romantikus gyermekkorom volt. Ahogy idősödöm, egyre fontosabb lesz ez a kapcsolat, ha arra járok, majdnem mindig lehajtok az M1-esről, és leülök egy kicsit, nézni a tavat. Az ötvenedik születésnapomon a tóra néző kis étteremben szerveztek meglepetésünnepet a gyermekeim.

– Kisgyermekként mi foglalkoztatta?

– Egy dologra különösen élesen emlékszem egészen pici koromból. Az élesztőre. Iszonyatosan érdekelt, hogyan működik az „élesztés”, mert folyton attól féltem, hogy elveszítem az anyukámat. Az nyugtatott meg, hogy létezik élesztő, és ha meghal, akkor odamegyek és beadom neki. Azután megtudtam, hogy az nem arra való. Feltámasztani azóta sem tudok, de a vágy, hogy másokon segítek, meghatározta az egész életemet.

– Kedvenc könyve?

– Egyet lehet mondani, ugye? Akkor Dosztojevszkijtől A félkegyelmű. Az életem során számtalan olyan emberrel találkoztam, akiket a világ kinevetett, én pedig tudtam, hogy valahol egy szent lakozik bennük, mint Miskin hercegben. Azt gondolom, nagyon sok rejtett szentet hordoz körülöttünk a világ.

– Milyen zenét szeret?

– Ma is hallgatok Queent, Green Dayt, Brahmsot, Bartókot. És most persze Omegát. Egy darab az ifjúságomból is elment Benkő Lacival és Mihály Tamással.

– Kivel beszélgetne egy pohár bor mellett?

– Nagyon sokan vannak, akikkel szívesen töltenék több időt, de ha muszáj megnevezni valakit, Lázár Jánost említeném. Sokat tett az integrációért, a szegény gyermekek esélyeinek növeléséért. Ha kicsit el lehet szakadni a valóságtól, gondolatban sokat beszélgetek Pilinszky Jánossal, aki jövőre lenne százéves. Irigylem azokat, akik személyesen ismerhették őt.

– Került már igazán kellemetlen helyzetbe? Itt az ideje, hogy el is mesélje!

– Életem egyik meghatározó találkozására készültem, aminek időpontját telefonon egyeztettem. Amikor megérkezett az illető, kiderült, hogy egy hasonló nevű egykori iskolatársamat hívtam meg, tévedésből. Amikor megláttam őt, kiült a döbbenet az arcomra, kénytelen voltam elmondani, hogy mi történt. Nagyon kínos volt, bár végül jót beszélgettünk.

– Milyen szakmát tanulna szívesen?

– Hogy tanulnék–e még, azt nem tudom. Egyetemi éveimben a vendéglátásban, a pult mögött kerestem meg a kenyerem. Szívesen dolgoznék még valamikor egy kicsi, hangulatos étteremben vagy kávézóban. És abban is kedvem lelném, ha restaurátorként fával, bútorokkal foglalkozhatnék.

– Gyűjt valamit?

– Könyvet mindenképpen, és az elmúlt időben sok szőnyeget vásároltam, amit a baráti körömben tovább is ajándékoztam. A kézzel szőtt, keleti szőnyegekben elképesztő emberi teljesítmény rejlik. És gyűjtök működésképtelen zsebórákat, az asztalomon van egy kosár tele még romos állapotban is gyönyörű óraházakkal, számlapokkal. Sok mindenre használom őket, és nemcsak fizikai mivoltukban, hiszen gyakran indul úgy a beszélgetés, hogy a vendégem szóvá teszi, milyen szépek ezek.

– Szokott felesleges dolgokat vásárolni? Mondjon egy példát!

– Cipőből kétszer annyi van, mint amit egész életemben el tudnék hordani. Nem tudom az okát, de azt tudom, hogy az első dolog, amit megnézek egy emberen, az a cipője.

– Kedvenc helye a világban?

– Inkább hadd ne kedvenc helyet mondjak, hanem emlékezeteset. A 2005-ös nagy földrengés után Pakisztánban voltam, ahol egész országrészek semmisültek meg a katasztrófában. Miközben a segélyszállítmányt átadtuk, a Himalája egy nagyon magasan fekvő völgyében volt lehetőségünk kicsit jobban megismerni az embereket. Ez a tragédia utáni találkozás nagyon mély élményem.

– Mi jut eszébe a Balatonról?

– Káptalanfüred. Sok nyarat töltöttünk a gyerekeinkkel a dédi nyaralójában, regénybe illő idők voltak.

– Mi a kedvenc sportja?

– Gyerekkoromban hosszú éveken keresztül vívtam. És, mint a legtöbb férfi, egy focira mindig kapható vagyok, bár mostanában inkább csak cipőt húzok és elmegyek egyet futni.

– Az okostelefonja mely funkcióit használja?

– Leginkább beszélek rajta, Messengert használok, útvonalat tervezek, és egyre többször vásárolok is vele, leginkább a Vaterán.

– Mennyi idő alatt rakja ki a Rubik-­kockát?

– Egyszer iszonyatosan hosszú idő alatt sikerült két oldalt kirakni, akkor tudtam, hogy ennél tovább száz év alatt sem jutok. De nagy csodálattal nézem azokat, akikben megvan hozzá a képesség.

– Tapasztalata szerint mit tudnak külföldön a magyarokról?

– Puskás, Bartók, Balaton, Budapest, tokaji bor. És természetesen a Rubik-kocka.

Vecsei Miklós a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke, felzárkózásért felelős miniszterelnöki biztos. Történelmet, teológiát és szociálpolitikát tanult. Nevéhez fűződik a roma telepek felzárkózását szolgáló Jelenlét program kialakítása, amely 2016-ban Magyar Örökség Díjat kapott. 2019-ben a kormány felzárkózást segítő programot hirdetett az ország 300 legszegényebb településén, ennek irányítására miniszterelnöki biztosnak kérték fel.