Fametszetek nagymestere volt

Ha Erdélyben közvélemény-ku­tatást végeznének a legismertebb magyar képzőművészekről, a végeredmény minden bizonnyal Gy. Sza­bó Béla nevét hozná ki győztesnek. De nemcsak az erdé­lyiek körében népszerűek a fametszeteiről készült lenyomatok, ha­nem Kárpát-medence-szerte ismerik az 1905–1985 között élő művészt, aki 1933-ban Kós Károly biztatására kezdett el fametszetet készíteni.

Erdélyen kívüli első kiállítása 1939-ben Budapesten volt, ahova az addigi munkásságát bemutató egyéni tárlatával tért vissza 1948-ban. Az ötvenes évektől egyéni és kollektív kiállításaival bebarangolta a világot, többek között járt Moszkvában, Pekingben, Tokióban, Mexikóvárosban és tucatnyi európai nagyvárosban. Kiállításainak lajstromában minduntalan visszatérnek a magyarországi települések: az 1960-as és '70-es években sokat járt az anyaországban.

A főváros mellett kiállított Nagykanizsán, Nyírbátorban, Kiskunfélegyházán, Debrecenben, Tokajban, Miskolcon, Szigligeten... Vonzódott Kelet-Magyarországhoz, de szerette a Balaton vidékét is, ahova rendszeresen eljárt alkotni.

A hagyatékát gondozó Ferenczy Miklós református lelkipásztorral a művész emlékházzá átalakított kolozsvári belvárosi lakásában vesszük számba Gy. Szabó Béla fametszetekben, grafikákban, pasztell- és olaj­fest­ményekben gazdag örökségét. Egy népes Nyárád menti családból tíz­éves korában Kolozsvárra felkerülő Ferenczy Miklóst nagynénje, Ferenczy Júlia festőművész iskoláztatta, de a Ferenczy családdal régi barátságot ápoló Gy. Szabó Béla is megkedvelte, nevelt fiának tekintette.

„Úgy hagyakozott rám, hogy Bolyai utcai lakását nyissuk meg az érdeklődők számára. A szobákban alkotásai és személyes tárgyai segítségével igyekszünk bemutatni gazdag életművét. Fiatalon annyi jóságot kaptam tőle, amivel egy életre lekötelezett. Három gyerekünket is úgy neveltük, hogy az örökséget vigyék tovább” – fogalmaz vendéglátóm.

A hagyaték ápolása nemcsak az emlékházba érkező vendégek tájékoztatását jelenti, hanem számtalan kiállítást is, zömében Erdélyben és Magyarországon. Az elmúlt három évtizedben szülőföldjén mintegy száz, Magyarországon pedig harminc kiállításon mutatták be alkotásait, közöttük olyanokat is, amelyeket korábban nem láthatott a nagyközönség. Gy. Szabó életében nem szívesen mutatta festményeit, mert nem tartotta magát festőnek.

Százötven olyan olajfestményt hagyott hátra, amelyeket csak halála után állíthattak ki. Ferenczy szerint grafikusi munkássága olyan széles skálán mozgott, ami korának egyik legjelentősebb alkotójává tette. Kortársairól fametszetet vagy rajzot készített, de a XVII. században élt Apáczai Csere János elképzelt portréja is az 1946-ban született fametszete alapján ivódott be a köztudatba.

Gy. Szabó Béla az 1933-ban nyitott füzetébe 1985 novemberéig összesen 1348 fametszetének nevét jegyezte be. Hagyatékában számos fénykép és levél mutatja a kor jeles íróival, költőivel, képzőművészeivel ápolt barátságát. Barátja volt Márton Áron püspöknek, aki gyulafehérvári házi fogságából szabadulva kolozsvári lakásán kereste fel Gy. Szabó Bélát.

Püspök barátja adta át később a Vatikánban a Dante- és a Jelenések könyve-sorozatot VI. Pál pápának. A Szentatya magyar nyelvű köszönőlevelét is a hagyatékban őrzik.

Gy. Szabó Béla halálának 35. évfordulója alkalmából Erdély-szerte tíz grafikai kiállítása nyílt meg.

Ötven évvel ezelőtt megrendezett debreceni egyéni kiállítása kapcsán egyik méltatója így ír róla: „Stílusa fantáziával teli, egyéni alkotó képzelete, erős művészi egyénisége, mesterségbeli tudása, a mívesség gondossága az egyik legnagyobb művészünkké teszi.”