Hírneves magyarok nyomában

Mi, magyarok címmel immár két könyvet jegyez Sal Endre, aki főként sportújságíróként tevékenykedett. Mindig is érdekelték a múltbéli történetek, kiváltképp a századelő időszaka ragadta magával. Talán mára furcsának tűnnek az akkori szokások, viseletek, reakciók, mindazonáltal az emberi lélek alapvető mozgatórugói, a szenvedély, a hűség, a hit és az ármány állandónak bizonyulnak. A szerző ezek köré csoportosította újabb kötetének 51 szenvedélyes történetét, melyek az 1900-as évek táján keletkeztek.

– Hosszú ideig kutattam a korszakot, hallani akartam a fotókon látható kávéházak utánozhatatlan hangzavarát, a kávéskanalak koccanásától kezdve a dámák felcsendülő kacajáig – árulja el a kolléga.

– Tárgyi vonatkozása is van a hobbimnak: antik porceláncsészéket és korabeli újságokat gyűjtök. Valósággal beszippantott a múlt, a szélhámosoktól a grófokig egy-egy izgalmas életút megismeréséhez napokig képes vagyok bújni a háború előtti újságokat, önéletrajzi könyveket. Sokszor három-négy forrásból áll össze a történet, de levéltárakba is járok, ha szükségesnek érzem az adatok pontosítását.

Előfordult már, hogy olvastam valahol egy félmondatot, amiből aztán kitartó kutatással kikerekedett a teljes sztori. Hogy példát is mondjak: Jászai Mari még a naplójában sem ír arról, hogy saját testvére, Ignác merényletet próbált ellene elkövetni, de amikor a férfi pisztolyt rántott, a díva kilökte a szobájából. „Csortos Gyula közismert színművész szobát keres” – e hirdetés nyomán sikerült kiderítenem, hogy egyik legnagyobb formátumú komédiásunk élete utolsó éveit nyomorúságos körülmények között élte.

Sal Endre számára nagy kincset jelentenek a korabeli újságok, köztük azon lapszámok, melyek címlapján azóta történelmi jelentőségűvé vált események olvashatók, például Sisi királyné meggyilkolása vagy Kossuth Lajos temetése. Egyik büszkesége a Pesti Hírlap 1848. március 17-i száma, melyben először jelent meg a Nemzeti dal, illetve a Mit kíván a magyar nemzet, avagy a 12 pont.

Gyakran lapozgatja a Vasárnapi Újság, a Tolnai Világlapja, a Színházi Élet és Az Est megsárgult oldalait is. Gyűjteményéből szervezett már vándorkiállítást, újságmúzeumát a legnagyobb közösségi portálon 155 ezren követik, honlapja pedig tavaly novemberben indult.

Megdézsmálta a múzeum kincseit Kováts László, a Magyar Nemzeti Múzeum segédőre hat éven át lopta a gyűjtemény felbecsülhetetlen értékű iratait. Pedig a férfit megbízhatónak ismerték, főleg az 1848/49-es forradalom anyagát rendezte és kutatta. Először 1903-ban csempészett ki kéziratot, s mivel nem leplezték le, vérszemet kapott. Végül 1909 augusztusában bukott le, amikor Svájcban nyaralt. Amíg ő pihent, a beépített embere az elcsent és értékesítendő szabadságharcos gyűjteményt felajánlotta egy antikváriumnak, melynek tulajdonosa bevitte az anyagot a Nemzeti Múzeumba ellenőrzésre, ekkor derült fény a bűncselekményre. Kováts hazafelé tartva vett egy újságot, melynek címlapján éppen az ő sztoriját olvashatta. Menekülőre fogta, meglógott az országból. Rövid időn belül egy pesti detektív már a nyomában volt, de sikerült leráznia. Beugrott egy kapualjba és pisztolyával főbe lőtte magát.

– Magam is elcsodálkozom rajta, hogy milyen tekintélyes honfitársaink névsora, akik öregbítették hazánk hírnevét, tulajdonképpen Hollywood is a magyaroknak köszönheti a létét – mélázik el a szerző.

– Ma alig ismeri őket valaki. Az utánunk jövő generációkat már más érdekli, a színészóriá­sainkról vagy a külföldön ünnepelt talentumainkról nem is hallottak. Jómagam elszántan és lelkesen próbálok ez ellen tenni, és szerencsére elegendő muníciót találok hozzá.

(A történeteket Sal Endre Mi, magyarok a századelőn című könyve alapján írtuk, amiért­ köszönettel tartozunk a Libri Kiadónak.)