Az én képernyőm: Kötelező lehetne a Szerelem

És régi filmeken természetesen nem a két háború közötti giccsözönt értem. Azok – néhány kivétellel – mai szemmel nézhetetlenek, a bugyuta sztoriknál csak a színészek mesterkélt beszédmodora idegesítőbb. Az ötvenes-hatvanas-hetvenes évek számos kiemelkedő alkotására gondolok, Fábri Zoltán, Makk Károly, Kósa Ferenc, Huszárik Zoltán, Szabó István és mások filmjeire.

A ma már klasszikussá vált művek közül is kiemelkedik a Szerelem. Bármikor, bármilyen tízes listát állítanak össze a legjobb magyar filmekből, Makk Károly 1971-es remekműve mindig az élbolyban szerepel. Nem titkolom, nálam első helyen.

„Történelmi” film, de minden korban érvényes, mert nagyon fontos értékekről szól, olyanokról, mint szeretet, hűség, bátorság, barátság, igazság. És persze a szerelem.

Sajnos méltatlanul a feledés homálya nyeli el Déry Tibor igen jelentős életművét. De ha valami fennmarad belőle – szerintem a novellái –, az ennek a filmnek köszönhető. Az író és a rendező összekomponált két Déry-elbeszélést, a Két asszony és a Szerelem címűt, mindkettő az ötvenes években játszódik, de valójában az 1956 utáni évekről szól. Csak hát, ha az író ezt nem titkolja, sohasem adják ki. Ez is annyira jellemző volt a korra: minden olvasó és minden néző tudta, hogy miről van szó, tudták persze a kulturális élet nagyurai is, de amíg mindenki csak cinkosan kacsint, addig nincs baj...

A történet az író saját életéből való. 1957 áprilisában, hatvankét évesen Déry Tibort letartóztatták a forradalom alatti írásaiért és beszédeiért, majd 1957 novemberében a Legfelsőbb Bíróság kilenc év börtönbüntetésre ítélte. Négy év múlva kiengedték, majd innentől kezdve újra megjelenhettek a művei.

A fiatal asszony, Luca (Törőcsik Mari) mindennap meglátogatja nagyon idős, fekvő beteg anyósát. János, Luca férje politikai fogoly, évek óta börtönben ül, semmit sem lehet tudni róla. Az idős hölgy (Darvas Lili) már élet és halál mezsgyéjén lebeg, és biztosan nem bírná el az igazságot. Ezért a menye azt a kegyes hazugságot adagolja neki nap mint nap, hogy a fia Amerikában filmet forgat. Felolvassa a „tengerentúli” leveleket, amit egy régi légiposta-borítékból vesz elő, és amiket természetesen ő maga fogalmazott, utánozva férje stílusát. Anyósát csak ez tartja életben. Meg a meggyötört, de magát mindig vidámnak mutató fiatal nő tündöklő személyisége. Aki egymaga küzd az élettel. Állásából kirúgják, a barátok gyáván elfordulnak tőle.

A film második, csodálatosan lírai részében János (Darvas Iván) hazatér a börtönből, és a házaspár újra egymásra talál. Itt nagyon kevés szó hangzik el, a két zseniális színész játéka visszafogott és nem is lehetne tökéletesebb. Az operatőr, Tóth János pedig költői képeivel szolgálja a kor és a történet hiteles megjelenítését. Akkoriban már ritka volt a fekete-fehér film, de a néző mai szemmel is úgy érzi, hogy itt teljesen helyénvaló: a szürke reménytelenség kifejezője.

A filmet díjeső fogadta a világban. A két nő játékát számos díjjal ismerték el. Makk Károly hatalmas érdeme Darvas Lili fellelése. A már évek óta nem aktív színésznő – Molnár Ferenc író özvegye – természetesen nem volt olyan idős, mint karaktere, a 100. éve felé közeledő Mama, de ő is teljesen azonosult szerepével, a játéka megrendítő. Darvas Iván alakítása pedig azért is rendkívül hiteles, mert ő maga is 22 hónapot ült börtönben. Bátyját és más politikai foglyokat szabadított ki, mint ahogyan ezt a nézőtéren minden egyes néző jól tudta. Később mesélte, hogy bizarr élmény volt a forgatáskor visszamenni egykori börtönébe, s őreivel is találkozni...

Ezt a filmet kötelezővé tenném minden középiskolásnak, amikor a korról tanulnak. Mert többet megérthetnek belőle, mint akárhány történelemkönyvből.