Nagy uralkodóink nyomában

A Nagyboldogasszony-bazilika a középkori Magyar Királyság legfontosabb templomának számított. Majdnem 50 alkalommal koronáztak a székesegyházban – egy idő után csak az a koronázás volt érvényes, amelyik itt történt –, és több mint egy tucat királyunkat temették el ugyanitt.

Ugyancsak számtalan főúr és főnemes rendelkezett úgy, hogy államalapító szent királyunk közelében búcsúztassák el ettől a világtól. Örök nyugalomra azonban nem lelhettek itt földi maradványaik.

Szulejmán szultán a mohácsi csatában végzetes csapást mért Magyarországra, 1541-ben bevette hazánk központját, Budát, majd további hódításba fogott. Két évvel később már a Dunántúlt pusztították a török hadak, és ostrom alá vették az ősi koronázóvárost. A helybéliek hősiesen védték Fehérvárat Varkocs György vezetésével, ám miután hadvezérük elesett, megegyeztek a törökkel, hogy szabad elvonulás fejében átadják nekik a várat. A törökök aztán – ahogyan ugyanez több más esetben is megtörtént – nem állták a szavukat, és kardélre hányták az elvonuló magyarokat.

A várost elfoglaló oszmán hadak kincsek után kutatva betörtek a bazilikába, és hozzáláttak a királysírok kifosztásához. Hogy mekkora kárt okoztak egykori uralkodóink sírjaiban, azt nem tudni, minderről két információval rendelkezünk: az egyik az, hogy az akkor nemrég elhunyt király, Szapolyai János holttestét szemétdombra akarta vetetni egyik vezérük, de az ott maradt városi polgárok megmentették Szapolyai maradványait, és máshol eltemették. A másik információnk, hogy biztosan maradtak épen királysírok, mivel a továbbiakat má­sok dúlták fel.

Néhány évtizeddel később, 1601-ben ismét ostromló seregek vették körbe Fehérvárat a 15 éves háború idején. A törökök lőporraktárul használták a bazilika egy részét, ami végzetesnek bizonyult. A császáriak ágyúzása következtében a székesegyház nagy része megsemmisült. A betörő keresztény vallon zsoldosok számára sajnos ugyancsak nem volt szent kirá­lyaink nyughelye: kincsek re­mé­nyé­ben kifosztották a sírokat, és fel­dúlták a még épen hagyottakat is.

Királysírból kőbánya

Röviddel ezután a törökök visszavették a várost, és egészen a XVII. század végéig birtokolták, amíg ki nem űzték őket az országból. A XVIII. században épülő új püspökség gyakorlatilag kőbányának használta a régi maradványait, egyedül annyit tudunk, hogy 1800-ban még állt Mátyás király sírkápolnája az omladozó régi székesegyház oldalában, de aztán valószínűleg az építkezések során az is eltűnt. Egykori uralkodóink sírja csak a XIX. század közepén került a kutatók látószögébe.

A kutatások az 1930-as években gyorsultak fel, az akkori kormány ugyanis szerette volna rendbe tenni a romkertet 1938-ra, Szent István halálának 900. évfordulójára. Ek­kor alakították ki az első közös osszáriumot az itt talált csontoknak. A kommunizmus évtizedeiben a kutatókat gyakorlatilag nem engedték foglalkozni a királysírokkal és a csontokkal, némi előrelépés a rendszerváltás után történt, 2000-ben pedig áthelyezték a maradványokat egy klimatizált osszáriumba.

A Szegedi Tudományegyetem és a Magyarságkutató Intézet munkájának köszönhetően azonban az elmúlt időszakban ismét az érdeklődés középpontjába kerültek a fehérvári királysírok. Több középkori magyar uralkodó, valamint Mátyás király maradványainak azonosításán is dolgozik kutatócsoportjával Neparáczki Endre, az egyetem genetikai tanszékének munkatársa, az intézet archeogenetikai kutatócsoportjának igazgatója. Hosszas hányattatottságuk után talán ismét méltó helyen nyugodhatnak majd királyaink.

Újratemetjük Mátyás királyt?

A székesfehérvári Középkori Romkertben összesen több mint kilencszáz ember összekeveredett csontmaradványa található. A kutatók fő célja, hogy a csontokból vett mintákból minél több DNS-profilt meghatározzanak, és ezeket a korábbiakkal összevetve több uralkodót is azonosítsanak.

Neparáczki Endre az MTI érdeklődésére nemrég elmondta, hogy jóllehet a török időkben a sírokat földúlták, az ékszereket ellopták, de a csontmaradványok nagy része ott maradt, sőt létük feledésbe merült. A később indult ásatások egyikén, 1848-ban Érdy János vezetésével azonosították III. Béla és felesége, Antiókhiai Anna maradványait, amelyeket ma is a budavári Mátyás-templomban őriznek.

Itt nyugszik…

Összesen 15 magyar királyt temettek a székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilikába. Nyolc Árpád-házi: Szent István (1038), Könyves Kálmán (1116), II. (Vak) Béla (1141), II. Géza (1162), II. László (1163), IV. István (1165), III. Béla (1196), III. László (1205); két Anjou: Károly Róbert (1342), Nagy Lajos (1382); valamint Habsburg Albert (1439), Hunyadi Mátyás (1490); két Jagelló: II. Ulászló (1516), II. La­jos (1526); továbbá Szapolyai János (1540). Rajtuk kívül szintén itt lelt „örök nyugalomra” többek között Szent Imre herceg (1031), a megvakíttatott Álmos herceg (1137) és a kiváló hadvezér, Ozorai Pipó (1426) is.

A kutatóknak a máig egyedüliként bizonyítottan az Árpád-házhoz tartozó maradványokból sikerült DNS-t nyerniük. Ennek segítségével az uralkodócsalád más tagjainak csontjai is azonosíthatóvá váltak az osszáriumban összekeveredettek közül.

Hunyadi Mátyás király maradványainak vizsgálatához is keresni kellett egy ugyanilyen sarokpontot. A hozzá vezető kulcsot Corvin János és Corvin Kristóf, Mátyás fia és unokája jelentik. Róluk bizonyosan tudott, hogy Lepoglavában, a mai Horvátország területén, a pálos kolostor gótikus templomában nyugszanak. A szakemberek a hely­színen mintát vettek ez év elején, annak feldolgozását a szegedi laborban kezdték meg, hogy DNS-t vonjanak ki belőlük.

Keresik a rokonságot

Az SZTE és a Magyarságkutató Intézet közötti együttműködés eredményeként alakítottak ki Szegeden egy speciális labort, és 2016-ban Magyarországon először bevezették az úgynevezett következő generá­ciós szekvenálási technológiát (next-generationsequencing – NGS) az archeogenetikában. Ennek segítségével már sokkal biztosabban nyertek ki adatokat a kutatók a csontokból.

Tervük, hogy kiderítsék: a Hunyadiak rokonságban álltak-e a Luxemburgi dinasztiával? Mivel Luxemburgi Erzsébet is a Romkertben nyugszik, így az ő földi maradványaiból is azonosíthatnak DNS-t.

Rendkívül izgalmas kérdés, hogy milyen eredményei lesznek az archeogenetikai vizsgálatok által elvégzett kutatásoknak. Ugyanakkor legalább ennyire jelentős, hogyha sikerül beazonosítani egy-egy királyunknak a csontjait, akkor hazánk olyan nagyjainak sírját látogathatjuk meg, mint Mátyás király. Különösen érdekes ez, ha belegondolunk abba, hogy a középkorban mindössze néhány évtizedig (1490–1543) tehették meg ezt elődeink.