Tovább a Csillagösvényen

– Rengeteg aláírást sikerült összegyűjteniük annak érdekében, hogy az unióban élő őshonos kisebbségeket kezelje különös figyelemmel az Európai Unió, és közvetlenül is részesülhessenek a kohéziós alap támogatásaiból. A többi uniós polgári kezdeményezéshez képest mekkora sikernek számít ez?

– Nem érzem a tisztemnek, hogy a saját sikerünket minősítsem, de az összehasonlítás kedvéért mondhatok egy arányszámot. Az elmúlt kilenc évben, amióta a polgári kezdeményezés jogintézménye az unió­ban létezik, hetvenhat ilyen aláírásgyűjtés indult, és ebből hatan tudtuk teljesíteni a keretfeltételeket. Ez azt jelenti, hogy leg­alább egymillió aláírás kell leg­alább hét országban, hogy foglalkozzon az ügyünkkel az Európai Bizottság. Nekünk ráadásul tizenegy országban,1,4 millió támogató szignót sikerült összeszednünk.

– A kezdeményezés 2019 májusában indult, a Székely Nemzeti Tanács révén. Azóta mit kellett tenni a sikerért?

– A kezdetektől eltelt kilenc hónapig csak ötszázalékos eredményt sikerült elérni, vagyis ötvenezer aláírás jött össze. Tavaly januárban ezért úgy gondoltuk, kellene valamit csinálni, mert három hónap volt hátra az akkori határidőig, amit később a járványhelyzet miatt meghosszabbítottak. A Gerilla.hu kampánycsapatával elég intenzíven elkezdtünk dolgozni, négy fronton.

El kellett kezdeni forrásokat gyűjteni, kalapozni, kiépíteni a politikai kapcsolatrendszert, a lobbivonalakat, megtalálni a médiafelületeket – a járvány miatt elsősorban az online médiában –, és kitalálni az üzenetet, azt, hogy milyen tartalmakat kell ezeken a felületeken üzenni. Nagypénteken, egy hónappal a határidő lejárta előtt felállítottunk egy központi weboldalt egy új domainnévvel, ez volt az Írdalá.hu. A közösségimédia-felületek révén az utolsó pár hét alatt meglett az egymillió aláírás. Csak az utolsó napon 190 ezer szignót sikerült megszereznünk.

– A járvány hátráltatta vagy inkább elősegítette, hogy sikeres legyen a kampány?

– A kampány egybeesett a pandémiával, ebben az időszakban pedig az emberek nagyon sok online tartalmat kezdtek el fogyasztani, mert nem járhattak koncertre, kávéházba, többen a munkahelyükről is távol maradtak. Így sokan megtalálták a mi üzeneteinket is. Vélhetően ez is hozzátett ahhoz, hogy végül sikerült elérni, sőt túl is teljesíteni a célunkat.

– Ha az Európai Bizottság úgy dönt, hogy támogatja ezt a kezdeményezést, mire költhetik majd el az uniós forrásokat a nemzeti kisebbségek?

– Hivatalosan a petíció arról szól, hogy az Európai Unió forrásai­ból részesülhessenek a kultúra, a hagyomány megőrzése, a nyelvük megtartása, a hosszú távú megmaradásuk érdekében. A petíció azonban olyan szinten még nincs kidolgozva, hogy ki, milyen önkormányzatok, regionális kormányzati szervek, konkrétan milyen beruházásokra, fejlesztésekre, célokra költhetnék majd el a támogatásokat.

Dél-Tirol vagy Katalónia például már régóta működő autonómiával rendelkezik, míg Székelyföldön, ahonnan a kezdeményezés indult, még küzdeni kell ezért. Mindenütt más a közigazgatási, jogi keretrendszer, nyilván ezt is figyelembe kell majd venni, ha elfogadják a javaslatot.

– Mikor kerülhet a kezdeményezés az Európai Bizottság elé, mikor dönthetnek a javaslatról?

– Korábbi példák alapján csak saccolni tudunk, hogy mikor lehet a kezdeményezés alapján törvénymódosítás. A Minority SafePack nevű sikeres polgári kezdeményezés két évvel a miénk előtt indult el, szintén a kisebbségek jogaiért és szintén Székelyföldről. Az aláírások összegyűjtése után két évet kellett várni, míg a szakbizottságok, az Európai Parlament, majd az Európai Bizottság elé került. Hosszú folyamat elé nézünk tehát. Először a tagországokban fogják megszámolni és hitelesíteni a szavazatokat, aztán előbb vagy utóbb Brüsszelnek is foglalkoznia kell a dologgal.

– A Minority SafePack kezdeményezést az Európai Parlament ugyan kétharmaddal megszavazta, az Európai Bizottság viszont megsemmisítette. Mi a garancia arra, hogy nem így jár ez a kezdeményezés is?

– Egy kicsit más a viszonyunk az Európai Parlamenthez, mint az Európai Bizottsághoz. De nem kritizálni kell, hanem lobbizni a sikerünk érdekében. A következő időszakban Európa legjobb nemzetközi jogászait kell megszereznünk, hogy fölkészüljünk a jogi vitára. A másik fontos feladat diplomáciai jellegű: minél több tagállam minél több politikai erejét magunk mellé kell állítanunk, amelyek eredményre vihetik az ügyünket.

– Nem késő ezt elkezdeni?

– Mi már tavaly szeptember óta építjük ezeket a lobbivonalakat. Először a kisebbségek körében építettünk ki egy nagyon jó kapcsolatrendszert. Nem véletlen, hogy Magyarországon kívül Romániában, Szlovákiában, Horvátországban, Írországban, Spanyolországban, Lett­országban, Szlovéniában, Svédországban, Litvániában és Belgiumban is sikerült összegyűjteni az aláírásokat. Utána elkezdtük a többségi nemzetekkel is kialakítani a jó viszonyt. A brüsszeli politikai teret ugyanis a többségi, nagy nemzetek uralják, és az lesz a nagyobb falat, hogy őket is meggyőzzük.

– Mely nagy nemzeteknél, meghatározó tagállamoknál van erre esély?

– Úgy gondolom, a német befolyás nagyon erős az unióban. A né­met parlamenttel, a Bundes­taggal már nyár óta sikeresen építgetjük a kapcsolatainkat. A fran­ciákkal nehezebb lesz a dolgunk, mert náluk évszázadok óta jelen van a közgondolkodásban az egységes nemzetállam gondolata. Erről a bretonok vagy az okcitánok tudnának beszélni. Ott van Spanyolország a baszk és katalán problémával, vagy Galícia egy önálló identitással, a gallegókkal, de a balti államokban még mindig élnek olyan orosz emberek, akik nem rendelkeznek állampolgársággal. Nagyon sok tagállamban problémás tehát az őshonos nemzeti kisebbségek helyzete, ezért meg kell győzni a többségi nemzet képviselőit, hogy javítsanak ezen.

– A legmeglepőbb a kampányuk során talán az volt, hogy egyfajta slusszpoénként még Belgiumban is sikerült összegyűjteni a támogató aláírásokat. Nem lehetett könnyű.

– Pokoli nehéz volt. A tizenegy ország közül messze a legnehezebb. Itt él egy német kisebbség és két nagy nemzet, a vallonok és a flamandok, akik régóta konfliktusban vannak egymással. A mi üzenetünkre a flamandok voltak fogékonyabbak, velük kezdtünk el dolgozni, és velük csináltuk végig az utolsó két-három, nagyon intenzív hetet. Ez persze nem jelenti azt, hogy a vallonokkal ne működnénk együtt a jövőben ugyanilyen szívesen. Egy nagy nemzetközi csapat dolgozott együtt egy harmincfős flamand csapattal, és nagyon sok pénzt is kellett áldozni a kampányra. De úgy éreztük, hogy ha a ­kampány utolsó napjaiban „Brüsszel asztalára lerakjuk magát Brüsszelt”, annak szimbolikus ereje is van.

– Mi lesz a következő lépés? Mivel foglalkozik mostantól a kampánycsapat, a Gerilla.hu a lobbitevékenységen kívül?

– A Gerilla.hu-nak hét nagy projektje van. A társaságunk egyik vezérhajója például az a munka, amely a Csillagösvény címet kapta. Ennek az a célja, hogy a következő tíz évben a székelyek brandjét fel­építse az európai kulturális és politikai életben. A kontinensen nem tudnak sokat rólunk, székelyekről. Az angol, a német vagy a francia ember szeklernek mondja a székelyt, ami a latin siculi szóból ered.

És ha valahol kimondod ezt a szót Nyugat-Európában, nem tudják, miről beszélsz, azt hiszik, valami ételről vagy furcsa növényről van szó. Sajnos fogalma sincs erről az európai emberek többségének. És ez annyira fájó, hogy neki kell állni és megismertetni a székely kultúrát, tájakat, magát a székelységet Európával.

– Ön dokumentumfilmes is. Akkor ezek szerint kampányvideókat, imázsfilmeket fog gyártani Székelyföldről, a székelyekről?

– Nem lehet ennyire leszűkíteni ezt a feladatot. Ez egy sokkal átfogóbb és hosszabb távú munka. Egyelőre most elkészült egy negyvenöt oldalas tanulmány, ami az alapjait adhatja a kampánynak. Ezt vitára kell, hogy bocsássuk, de a program központja Székelyföldön lesz. Akkor lehetünk sikeresek, ha a munka nagy része ott zajlik, ha ők csinálhatják a segítségünkkel, nem Budapesten mondják meg, mit kell tenni az érdekükben. Tovább kell haladnunk tehát, a Csillagösvényen.