A kobaltkék szépség csábítása

Remetelak a szikla tetején. Algarve Portugália egyik leggazdagabb régiója, 16 városával és 450 ezer fős népességével Európa délnyugati csücskében igen kedvelt úti cél. A vidék sziklákkal ölelt, mintegy 160 kilométernyi partszakaszára, történelmi városaiba, eldugott falvaiba nyaralók millió sereglenek, hogy élvezzék az állandó napsütést, a homokos strandokat vagy a nyüzsgő éjszakai életet. A térség egyik eldugott öblében hirtelen apró kápolna harangja kondul meg a szikla tetején, a sirályok sivalkodva szállnak fel az égbe. A hófehérre meszelt falak szinte megvakítják a látogatót.

A Nossa Senhora da Rocha, vagyis Miasszonyunk Sziklája és a rajta álló, várfallal körbevett kis kápolna a VIII. századtól kezdve zarándokhely. Miként a helyiek tartják, a mór hódítások idején Szűz Mária gyakran megjelent itt, így épült először a szikla tetején remetelak, majd később erőd, ahonnan a tengerről érkező támadásokat verték vissza a portugálok.

Azúrkék csábítás. Nem hiába hívják az Istenek ösvényének, vagyis Sentiero degli Deinek az Amalfi-part hegyi fal­vait összekötő sziklás útvonalat. A legenda szerint ezen jöttek le az istenek megmártózni a tengerben, hogy a szirének csábító énekét hallgassák. Ez Európa talán legszebb, 72 kilométeres útszakasza. A görögök, rómaiak, normannok, szaracének, arab-szicíliaiak mind hagytak itt valamit a kultúrájukból. A különleges természeti és lakóterület 1997 óta a Világörökség része, nagyszerű példaként a kivételes kulturális és természeti értékeket felmutató mediterrán tájegységre.

Az 1900-as évek elején a part meredek lejtőin nehézkes volt a gazdálkodás, a turistaforgalom csak jóval később alakult ki. Bár néhány település még mindig csendesen megbújik a hegyekben, a terület visszafordíthatatlanul megváltozott. A kellemes éghajlat, a remek ételek és a páratlan természeti szépségek egyre több látogatót vonzanak.

Egyik legismertebb része, Po­si­ta­no – nevét Poszeidónról, a tenger istenéről kapta – már az ókori görögök és a föníciaiak idejében is a nyugati területekre irányuló expedíciók fontos kikötője volt. Mint sok más, a gyönyörű cam­paniai part mentén elterülő település, ez is a gazdag rómaiak kedvenc nyaralóhelye lett. A XV–XVII. században töretlenül virágzott, ám az 1800-as évek közepe nehéz éveket hozott, s a lakosság több mint fele Amerikába vándorolt.

Positano 1950-ig szegény halászfaluként tengődött, míg egy nap John Steinbeck amerikai író megszállt a színes házak egyikében. A helyiek között eltöltött idő, a sziklás terület drámaisága, a homokos tengerpartra néző teraszok annyira elvarázsolták az Egerek és emberek híres alkotóját, hogy lelkes beszámolót tett közzé a Harper’s Bazaar magazinban, amely gyökeresen megváltoztatta a falu sorsát. „Positano mélyen beleivódik az ember szívébe – írta Steinbeck. – Olyan hely, melynek a létezéséről csak álmodhatunk. Még akkor sem hiszünk a szemünknek, amikor ott fekszik az azúrkék tenger a lábaink előtt, csupán akkor válik valóságossá, miután elmegyünk, s újra felidézzük az itt átélteket.”

Őslények földjén. A brit sziget déli részét szegélyező, 155 km-es homokos part Jurassic Coast Dorset és Kelet-Devon tengerpartja. Az itteni kőzetek az egész földtörténeti középkort reprezentálják, a triásztól a krétáig, melynek dorseti szakaszán érdekes fosszíliák kerültek elő – megkövült jurakori fatörzsek és az első teljes Ichthyosaurus-csontváz –, de nagy számban rejthet még növényi ősleleteket, dinoszaurusz-lábnyomokat is.

Legkedveltebb és leghíresebb látnivalója a Lulworth falucska közelében található Durdle Door, a 180 millió éves leleteket rejtő mészkő-képződmény. A különleges alakzatú, első ránézésre akár őslényre is emlékeztető sziklát a víz és a szél alakította ilyenre az idők folyamán. Neve is erre utal: a durdle régi angolszász szó, vájatot jelent.

Évente több mint egymillió turista keresi fel az UNESCO világörökségi listájára 2001-ben felkerült partszakaszt, hogy élvezzék a zöld dombok tetejéről a lábuk alatt elterülő látványt, vagy netán dinoszauruszok nyomára bukkanjanak.

Szent János lábnyoma. Bilbaótól 35 kilométerre, Baszkföld vad, hullámok verte tengerparti szakaszán, a Vizcayai-öbölben bújik meg Gaztelugatxe halvány mészkő színű szigete. A tetején sziklavár, mely a hegyoldal gerincétől egy keskeny szirt megmászása után érhető el. Az óceán az évszázadok során tökéletes ösvényt mart a sziklába, amire később a kétlyukú híd épült. Innen 241 lépcsőfok vezet a domb tetején álló kápolnáig.

A templom Keresztelő Szent Jánosról kapta a nevét, akiről az a legenda járja, hogy itt lépett partra, amikor Bermeóba érkezett, lábnyomát a kövek közt hagyta. Ennek emlékére építettek remetelakot a IX–X. században, amelyet később Szt. Jánosról neveztek el.

A sziklák tetején lévő szentély története a templomos lovagokkal fonódik egybe. Mivel a sziget jelentős stratégiai szerepet játszott, Gaztelugatxe képezte a védőbástyát XI. Alfonz kasztíliai király ellen 1334-ben. A veszélyes támadást egy hónapon át tartó küzdelem során még visszaverték, de 1593-ban, amikor újabb roham indult, a menedéket kifosztották, az ott élő remetét pedig a mélybe vetették. A hely misztikumát alátámasztja, hogy San Juan de Gaztelugatxe jelentős szerepet játszott a spanyol inkvizíció boszorkányüldözésében is. Az itt tartott perekről és rituális ülésekről szóló hátborzongató történetek szerves részei a baszk mitológiának. Ekkoriban számos szerencsétlent vadásztak le a régióban, majd zártak be vádlottként a sziget barlangjaiba.