Honalapító és honvédő

Geopolitikai helyzetünkből fakadóan mindig is a germán birodalomépítés, a szláv fegyverkezés, délről pedig a bizánci veszély, majd az iszlám invázió szorításában éltünk. Államalapító királyunknál jobban senki sem kezelte ezt a helyzetet, nem hiába nevezte Szent Istvánt legfőbb szellemi és politikai irányítónknak Bajcsy-Zsilinszky Endre.

Kiharcolta és megőrizte függetlenségünket. Természetesen fűződnek hozzá hadjáratok, de alapvetően békés kapcsolatot ápolt a környező országokkal. Így volt ez a németekkel és a lengyelekkel is, csakhogy a rendszeres lengyel–német háborúk miatt egy időre megromlott a magyar–lengyel viszony.

Ezeréves barátság

Ne felejtsük, hogy István hitvese a bajor Gizella volt, II. Henrik császár húga, míg a magyar király egyik nővére, Judit feleségül ment Vitéz Boleszláv lengyel királyhoz, akit néhány évvel később férje eltaszított magától. A lengyel–német csatározások következményeként a lengyelek a Magyar Királyság területére is betörtek Trencsén környékén, az ott elfoglalt erősségeket viszont István hamar visszavette.

Mivel a németek és a lengyelek nem bírtak egymással, 1018-ban megkötötték a bautzeni békét, ami rendezte a lengyel–magyar viszonyokat is. Ennek megerősítéséül 500 magyar lovas segítette Boleszlávot, aki még ugyanebben az évben Kijev ellen vonult.

A magyar–lengyel barátsággal kapcsolatosan tehát egyáltalán nem túlzás ezer évet emlegetni. Ezt bizonyítja az az öt lengyelországi templom, amelyek védőszentje államalapító királyunk.

Véget ért a jó viszony

Istvánt már nemcsak politikai megfontolás – mint apját, Géza nagyfejedelmet –, hanem hitbéli meggyőződés is vezette abban, hogy népe fejét a keresztvíz alá hajtsa, amelyhez német papokat és katonákat hívott segítségül. Ezek a lovagok mind beolvadtak a magyarságba, olyan nemzetségek származtak tőlük, mint a Babócsai, az Orci vagy a Rád.

A törvényhozásban és pénzverésben követte a német mintát, jó kapcsolatokat ápolt III. Ottó és II. Henrik császárokkal. Gyermekeit is róluk nevezte el: nagyon korán elhunyt fia az Ottó nevet viselte, a magyar Imre névalak pedig a német Henrikből ered. Ám a németek főségét nem fogadta el. Mindig is ügyelt hazánk szuverenitására, éppen ezért a pápától kért koronát, nehogy a császár hűbérese legyen.

Ezenkívül elérte, hogy Esztergomot érsekséggé emelje II. Szilveszter pápa, létrejöjjön az önálló magyar egyháztartomány, így megszabadulva a mainzi egyházszervezet laza függőségétől.

Több évtizedes konfliktus

István és Koppány konfliktusa 970 tájáról eredeztethető, ugyanis Géza már hatalomra kerülésekor kiszorította az irányításból Tar Szeréndet, majd később annak fiát, Koppányt. Géza idején egyre kedvezőbben kezdtek alakulni a nyugati kapcsolatok a nyitrai tartományban, ami által megnövekedett ott a kereskedelmi forgalom és a vámjövedelem, ezért ezt a területet választották dukátusnak (hercegség) a trónörökösök. Valószínűsíthető, hogy Géza testvére, Mihály herceg volt az ura ennek a területnek, halála után pedig következő trónörökösként megjelent ezért az uradalmi körzetért az Árpád egyik fiának az ágából származó Koppány. Ám Koppány sem a nyitrai, sem a bihari dukátust nem kapta meg Gézától, helyette Somogyban jutott területekhez. A nagyfejedelem 972-es megkeresztelkedésekor könnyen lehet, hogy Koppányt is megkeresztelték, de mindenképp nagyobb hatással volt rá a pogány ideológia, mint a kereszténység. Géza és Koppány között az igazi ellentét István születésével alakult ki: kérdés volt, hogy ezután a pogány norma szerint vagy a keresztény rend alapján történjen meg az öröklés, és utána milyen irányba induljon el az ország? Koppány helyett István kapta a nyitrai dukátust, továbbá a tolnai uradalmat, amely a XII. századig szintén a trónörökös jussa volt. Géza azonban tartott Koppánytól, amit jól mutat, hogy Somogyország köré három várat és katonai falvakat is építtetett, amelyekben besenyő és székely határőr népek laktak. Amikor István átlépte a 14 éves kort, Géza fejedelem összehívta az ország főurait, köztük Koppányt is, és kijelölte előttük utódául fiát, majd a főurakat meg­eskette István mellett. Mivel 997-ben Géza öccse, Mihály nem követelte a trónt, valószínű, hogy ő ekkor már meghalt. Könnyen lehet, hogy pont az ő halála volt az oka annak, hogy Géza összehívta a főurakat, és nem az, hogy István betöltötte 14. életévét. A trónutód kiválasztásánál fontos volt az idoneitás elve is, vagyis a jelölt alkalmassága, és ennek nem felelt meg Koppány Géza számára, ugyanis egyáltalán nem lehetett benne biztos, hogy folytatni fogja az ő nyugatra húzó politikáját és a pogányság elleni harcot.

Miután 1024-ben elhunyt sógora, II. Henrik császár, az új uralkodó, II. Konrád törekvései miatt elmérgesedtek a magyar–német kapcsolatok. Konrád 1028-ban a cseheket, 1029-ben a lengyeleket tette hűbéresévé, hogy azután szemet vessen Magyarországra. Kisebb határincidensek már ekkor voltak magyarok és németek között, a háborúra azonban a következő esztendőben, 1030-ban került sor.

Konrád – oldalán a vazallus csehek hercegével, Bretiszláv­val – a Duna két oldalán tört hazánkra, csakúgy, mint a 907-es pozsonyi csata idején a németek. A végeredmény mondhatni hasonló lett. Ugyan Pozsonyt ekkor elfoglalták Konrádék, és eljutottak egészen a Rába vonaláig, komoly ellátási nehézségekbe ütköztek. Szent királyunk ugyanis a felperzselt föld taktikáját alkalmazta, vagyis kitelepítette erről a vidékről a lakosságot, és elpusztíttatta az élelmet, így az ellenség utánpótlás nélkül maradt.

Meg sem álltak Bécsig

„Magyarországról katonaság és minden eredmény nélkül tért vissza azért, mert a sereget éhínség gyötörte; a magyarok Bécset is elfoglalták” – jegyezték fel az Altaichi Évkönyvben Konrádról, István ugyanis tönkreverte az éhségtől elgyötört germán hadakat, majd bevette Bécset. A Győr környéki csatában a trónörökös Imre herceg is jeleskedett, a nyugati határvidéken letelepített orosz–varég harcosok élén. A következő évben kötött béke értelmében aztán István a Lajta és a Morva folyók vidékén területekhez is jutott.

Ahogyan létfontosságú volt 907-ben, hogy a Magyar Törzsszövetség visszaverje a germánokat, és biztosítsa magának a Kárpát-medencét, úgy István győzelmének is óriási jelentősége volt. Előbb erős kézzel megszervezte a keresztény Magyar Királyságot, majd ugyanolyan határozottsággal meg is védte azt. Fiatal állama megőrizte függetlenségét a Német–római Császársággal szemben, és Szent István több mint ezeresztendős országa azóta is túlélte a történelem minden viharát.