Beletört a vörösök foga

„Ha valamely kert, házhely, avagy egyéb értékes földrész birtoklását végérvényesen biztosítani akarjuk, úgy azt minden esetben kerítéssel vesszük körül. A kerítés egymagában sohasem jelent teljes biztonságot. Tolvajok, zsiványok, garázda lények mindenkor átjuthatnak rajta. A kerítés mindazonáltal sohasem lesz közömbös számunkra.

Rendes körülmények között már léte egymagában is bizonyos tiszteletet parancsol az idegenre – adott esetben pedig védőgát! Amíg köztünk és támadónk között áll, a védelem aránylag könnyű, még túlerős ellenféllel szemben is – egyszerűen azért, mert nem férhet hozzánk! Annál inkább igaz ez, mennél hatalmasabb és áthatolhatatlanabb a védőgát” – írta Hárosy Teofil, az Árpád-vonal tervezője.

A védelmi rendszer megtervezése még a háború előtt kezdődött egy magyarországi laktanyában, ahol háromméteres falakat emeltek különböző vastagsággal, különböző vasalással, aztán különböző lövegekkel tesztelték, és a „tökéletes” mintájával kezdtek építkezni a Kárpátokban.

Hat különböző bunkert építettek, a tiszti bunkerekben volt görbített szellőző, betonasztal és vaskályha is. A közkatonák ennél kisebbekben helyezkedtek el, amelyekben csak öt ember fér el, és sem ülő-, sem fekvőhely nincs benne.

Hármas védrendszer

A Kárpátokon 700 kilométer hosszan végighúzódó hármas védelmi erődrendszer 1940-től épült ki, legkülső része a Hunyadi-állás, azt követi a Szent László-állás az ezeréves határon, és tíz kilométerre a határtól kezdődik az Árpád-vonal. Az első kettő gyengébben kiépített védelmi rendszer, hiszen ezek csak lövészárkok és fa-föld erődök, de így is nagy szolgálatot tettek. Az Árpád-vonal viszont már megerősített védelmi körlet, amellyel 1944-ben meg is gyűlt a baja a Vörös Hadseregnek.

A védelmi rendszer hármas tagolódása azt szolgálta, hogy a szovjet ellenség ne tudjon menetből rázárkózni. Ha nagy tömegben elindul egy csapat és lerohanja a védelmi rendszert, akkor egy erőteljesebb támadással áttöri. Ellenben ha hármas a rendszer, és az elsőn át is jut, akkor rögtön friss fegyverzetű, friss katonákkal találja magát szembe, és ha még ezen is túljut, még mindig ott a harmadik vonal. Így nemcsak megakasztották a szovjeteket, hanem egy erőteljesebb ellentámadással vissza is tudták verni őket.

Pincének se rossz

A bunkerek jó részét a háború után felrobbantották: vagy a magyar katonák kivonuláskor, vagy a szovjetek, hogy a gyanús elemeknek ne legyen hova elbúj­niuk. Ekkor történt, hogy az egyik kárpátaljai faluban bementek egy bácsihoz a szovjet katonák, hogy a kertjében lévő bunkert felrobbantsák, mire ő leültette őket enni-inni, a lerészegedett katonákat pedig rávette, hogy elégedjenek meg egy kis füsttel. Meghagyták a bunkert, amit így a mai napig pincének használ a család, ugyanis az egyméteres falvastagság miatt odalent 12-13 fok van télen-nyáron.

A völgyekben álltak a bunkerek, a közbeeső szakaszokon lövészárkok voltak és fa-föld erődök, illetve portyázó magyar katonák vették fel a szintén portyázó szovjetekkel a harcot. Portyázók, mivel 1500-2000 méter magas hegyeken csak gyalogosokról beszélhetünk, páncélozott gépkocsik nem jutnak fel oda.

Fölényben a magyarok

A magyarok óriási előnnyel vették fel a harcot a Kárpátokban. 1940-ben kiépült a védelmi rendszer, ezt követően pedig volt idejük belőni az egész völgyet, tudtak minden koordinátát, méréseiknek köszönhetően pontosan oda lőttek a honvédek, ahova akartak. Európában egyedülálló védelmi rendszert hozott létre a hadvezetés: ez az egyetlen a XX. század történetében, amit nem tudott áttörni az ellenség.

A Hunyadi-álláshoz 1944 nyarának elején ért a Vörös Hadsereg, szeptemberre jutottak az Árpád-vonalhoz. A Kárpátok túloldalán 600 ezer szovjet katona állt, sikerüket valójában az 1944. augusztus 23-i román átállásnak köszönhették, ugyanis míg egy részük az Árpád-vonalat próbálta áttörni, addig másik részük Románián át megkerülte a Kárpátokat és vele együtt a védelmi rendszert.

A honvédek két hónapig tartották az Árpád-vonalat; igen beszédes adat, hogy míg a kőrösmezei harcokban 22 magyar esett el, addig több mint 2000 szovjet.

Román átállás

A román átállás és a Vörös Hadsereg Magyarországra történő betörése miatt azonban megbolydult a védelmi rendszer. Debrecennél is zajlanak már a harcok, amikor a magyar katonák egy része még a Tatár-hágót védi. Záródik a gyűrű, ezért a kőrösmezei katonákat erőltetett menetben elkezdték kivinni és Máramarosszigeten keresztül kimenekítették őket.

A felperzselt föld taktikáját alkalmazva vonultak ki a magyar katonák, felgyújtották a településeket, ami miatt a később ide visszatérő honfitársaik még inkább meg lettek bélyegezve. Aki nem bizonyította, hogy jó kommunista, az nem kapott hivatalt.

A védelmi rendszer kiépítése miatt a szovjet egységek nem tudták gyorsan letarolni a kivonuló honvédeket. Ötven kilométeren keresztül védelmi körletek álltak, vagyis amerre vonultak kifelé, a völgy végében megint volt 13 bunker, amelyekből ismét tüzet tudtak zúdítani a szovjetekre, így folyamatosan vissza tudták őket tartani.

Aztán 14 kilométernyire újabb bunkerek és így tovább. Nem a menekülés miatt volt így kitalálva, hanem azért, hogyha az első védelmi körletet áttörik, akkor legyen megint egy kapaszkodó, amiben vissza lehet állni és a támadást vissza lehet verni.

Az egyedülálló védelmi rendszer megtervezője, Hárosy Teofil mondta egy alkalommal: „Eldöntött küzdelem után már csak a győztesnek hallani szavát, és ilyenkor elsikkad annak a feszegetése, hogy a győzelem minő erőfeszítésbe került.”

A magyar történelemoktatásban, ha meg is említették ezidáig az Árpád-vonalat, akkor mint szégyellni való, a fasiszták által kitalált bűnös építményről beszéltek, amelyből a dicsőséges szovjet hadseregnek baja származott. Ma már így sem említik meg, pedig XX. századi történelmünk egyik legnagyobb büszkesége.