Mi lehet a hosszú élet titka?

Ma Magyarországon a nőknél 79,33, a férfiaknál 72,86 év az átlagéletkor, a KSH adatai szerint pedig minden második hazai lakos krónikus betegségben szenved. Bár nem egy tanulmányból kiderül, hogy Dél-Korea, Japán és Svájc vezeti a legtovább élők or­szágainak listáját, a betegségek ezeket a területeket sem kerülik el.

Vajon mi a titka azoknak a népcsoportoknak, amelyek tagjai a gazdasági növekedés, a fenntarthatóság, az egészségügyi ellátáshoz és orvosi technológiához való hozzáférés szerényebb szintje mellett is sokszor több mint százéves korukig aktív, egészséges életet élnek?

Erre a kérdésre kereste a választ Dan Buettner amerikai újságíró, aki a National Geographic Society támogatásával az utóbbi években olyan helyek felkutatását tűzte ki célul, ahol a lakosok nem csupán nagy arányban érik meg a 100 évet, de a helyiek anélkül tudnak megöregedni, hogy olyan komolyabb egészségügyi problémákkal kellene szembenézniük, mint az elhízás, a szívbetegség, a rák vagy a cukorbaj. Buettner és csapata öt Kék zónát határozott meg, és az ezekkel kapcsolatos eredményeit, megfigyelé­seit Kék zónák: leckék a hosszú élethez azoktól, akik legtovább él­tek című könyvében összegezte.

A kötet szerint az öt zóna: Ikaria (Görögország), Okinava (Japán), Ogliastra régió (Szardínia szigetének középső területe), Loma Linda (Kalifornia – Egyesült Államok), Nicoya-félsziget (Costa Rica).

A csapat e területek mellett további régiókat is megvizsgált: a Hun­za-völgyet (Pakisztán), a ser­pá­kat (Nepál – Himalája régió), a kínai Bama régiót, a latin-amerikai indiánokat, valamint az abháziaiakat a Kaukázusban. Ezeken a helyeken szintén kiemelkedően magas életkorral találkoztak.

Buettner megfigyelései azt bizonyították, hogy a genetikai adottság mellett nagyon fontos szerepet játszik a tudatos életmód, az aktivitás, az optimista világszemlélet és az egészséges táplálkozás. Miként megfogalmazta, a Kék zónákban lakók közös tulajdonsága, hogy harmóniában élnek a természettel, értékelik a pihenést, de emellett keményen dolgoznak, sokat mozognak, és van motorja az életüknek, azaz minden reggel tudják, hogy mire ébrednek.

A halhatatlanok szigetének is nevezett Okinava lakóira magas élettartamuk miatt már a második világháború alatt felfigyeltek a kutatók. A vizsgálatok során azt tapasztalták, hogy az ott élők körében megszokott a 100 évet meghaladó életkor és a stroke, a daganatos vagy a szívbetegségek aránya itt volt a legalacsonyabb a világon.

Mit tanulhatunk a Kék zónák lakóitól?

- A közösségi média helyett koncentráljunk a családunkra, a társas kapcsolatainkra. - Étrendünk alapja a zöldség legyen. - Találjunk célokat az életünkben, amiért érdemes felkelni mindennap. A százévesek mélyen hiszik, hogy képesek hozzájárulni egy jobb világ megteremtéséhez. - Maradjunk aktívak. - Értékeljük, amink van. A hála és a pozitív életszemlélet a Kék Zóna lakói életének egyik alappillére.

A zöldségalapú táplálkozás, illetve a céltudatos életvitel mellett Buettner feljegyezte a szigeten: bár a Kék zónákban általában véve fontos szerepet játszik a család és a közösség, egyikben sem kap akkora hangsúlyt, mint a japán kultúrában. Az okinavaiak mindennapjaiban kiemelt jelentősége van az úgynevezett moainak, ami tulajdonképpen egy kicsi, de nagyon összetartó baráti kör, amely a születéstől egészen a halálig segíti a tagjait. A szeretetteljes, megértő környezet elegendő szociális támogatást nyújt a mindennapi stressz kiiktatásához, az egészséges, kiegyensúlyozott mentális állapot, illetve viselkedés megteremtéséhez. Nem meglepő, hogy az okinavaiak körében találjuk a leghosszabb életű nőket a világon.

Okinava mellett Szardínia elsősorban azzal szerzett hírnevet magának, hogy a sziget Nuoro tartományában figyelemre méltóan magas számban élnek 100 évnél idősebb férfiak. A magyarázatot nagy valószínűséggel részben a génekben kell keresnünk: a lakosok generációról generációra örökítenek egy olyan ritka genetikai markert, amely a kutatások szerint a hosszú élettartamhoz köthető. Ám Buettner szerint ez csupán egyetlen tényező a sok közül, s bár a genetikai adottságok szerepét nem lehet figyelmen kívül hagyni, az, hogy meddig élünk, nagyban függ az életmódunktól is.

A csapat kutatásai során megfigyelte, hogy Szardínián a he­lyi lakosok 95 százalékban növényi alapú étrendet követnek, tejtermékeik nem tehén-, hanem kecsketejből készülnek, tojást pedig maximum kétszer esznek egy héten. A táplálkozás mellett nagy hangsúlyt fektetnek a fizikai aktivitásra, a férfiak jó része ugyanis juhpásztor, így gyakran naponta akár 8-10 kilométert is gyalogolnak. Ugyanakkor a családi kapcsolatokra és a vibráló társasági életre is ügyelnek, amely frissen tartja a szellemet.

A mérsékelt húsevés egyébként nem csak itt, de mind az öt Kék Zóna területére jellemző. Ez nagyjából havi öt alkalmat jelent, ám ilyenkor sem egy jól megpakolt sültestálat fogyasztanak el, hanem legfeljebb 50 grammos adagokat. A hús nem az étkezés fő alkotóeleme, csak különleges alkalmakkor eszik, vagy néhány növényi alapú étel ízesítéséhez használják fel. Az állati eredetű fehérjék helyett rengeteg hüvelyes kerül a tányérjukra, amiket gyümölcsökkel, gabonafélékkel és magvakkal kombinálnak.

A táplálkozás és aktív életmód mellett Latin-Amerika Kék zónája, a Costa Ricán elterülő Nicoya-félsziget lakosai azt bizonyítják, hogy az életcél is hatalmas hajtóerő a mindennapokban. Ebben a régióban az egész világon a legalacsonyabb a középkorúak halálozási aránya, és Szardínia után itt találhatók legnagyobb számban 100 év feletti férfiak. A lakosok életfelfogása az úgynevezett „plan de vida”, azaz a „keress célt az életednek!”.

Nicoyán az idősek folyamatosan keresik a lehetőségeket, amelyek fizikailag aktívan, szellemileg frissen tartják őket: sok időt töltenek a családdal, szomszédaikkal, bará­taikkal, és természetesen a napi fizikai aktivitás is az életük velejárója. Mindez segíti őket abban, hogy elkerüljék a feleslegesség érzését, valamint az ezzel járó lehangoltságot, depressziót.

Ahogy Buettner összegezte: a Kék zónákban lakók közös tulajdonsága, hogy harmóniában élnek a természettel, keményen dolgoznak, sokat mozognak, ápolják a kapcsolataikat, és van motorja az életüknek. Abban hisznek, hogy a világunk életközpontú, természetközeli, család-, társaság- és munkaalapú.