Segíteni, lépni, változtatni

Százmilliók nyomorban. Bár a szegénységnek többféle definíciója is létezik, egyik legfontosabb mércéje az úgynevezett abszolút szegénység, amelyről akkor beszélünk, ha nem áll rendelkezésre elegendő erőforrás a létfenntartáshoz szükséges alapvető javak (ivóvíz, élelmiszer, higiéniai feltételek) biztosításához. A Világbank jelenleg a napi 1,90 dollár (kb. 590 Ft) alatti jövedelmet tekinti az abszolút szegénység határértékének.

Míg az Európai Unióban a havi átlagkereset körülbelül 700 ezer forintnak megfelelő euró, addig a fejlődő országokban élő mintegy 4,8 milliárd emberből 982 millió napi 1 dollárból tengődik, míg további 2,5 milliárd kevesebb mint napi 2 dollárból él.

Magyarországon elsősorban a gyermekek, az idősek, az alacsony iskolázott­ságúak, a kistelepüléseken lakók, a romák, a betegek és a fogyatékkal élők a szegénység szempontjából legveszélyeztetettebb csoportok. Mellettük megjelent az úgynevezett dolgozó szegénység komoly problémája is: azoknak a mindennapos küzdelme, akik annak ellenére élnek a létminimum alatt, hogy napi 8 órában tisztességesen dolgoznak.

Napjainkban a nagyméretű szegénységet leginkább a földrajzi adottság, az iparosítás, a volt gyarmati rendszer, az oktatás, az erőforrások, az infrastruktúra, a túlnépesedés, valamint az ország adósságainak halmozódása idézi elő. Mindezeket a háborúk, a fertőző betegségek, a természeti csapások tetézik, nem csoda, hogy a világ legszegényebb országai Ázsiából és a fekete kontinensről kerülnek ki.

Háború, erőszak, félelem. Az afrikai kontinens közepén elhelyezkedő Kongói Demokratikus Köztársaság történelme mindig is viharos volt. A gyarmati idők kezdete óta idegen hatalmak elnyomása alatt állt, később a diktatúra és a véget nem érő polgárháborúk keserítették meg a teljes nyomorban élő lakosság sorsát.

Az utóbbi évtizedekben az erőszak és a félelem nyomta rá a bélyegét milliók mindennapjaira, a lázadó csoportok családokat – beleértve a gyermekeket is – öltek meg, egészségügyi központokat és iskolákat fosztottak ki, falvakat gyújtottak fel.

Bár 2006 óta valamelyest helyreállt az ország egysége, javult a biztonsági helyzet, létrejött a nemzeti hadsereg, visszavonultak a külföldi csapatok, azonban sok területen továbbra is aggasztó a helyzet. Burjánzik az elképesztő mértékű korrupció, még mindig nincsenek szociális szolgáltatások.

A lassú gazdasági fejlődés miatt sokak számára nem adódik olyan munkalehetőség, amely alternatívája lenne a fegyveres csoportokban való részvételüknek, és az országon belüli menekültek kérdése is megoldatlan.

Bár Kongó Afrika éléskamrája lehetne és vízi energiája is megannyi lehetőséget rejt, ám hiába a kiváló adottságok: jelenleg az olyan alapvető élelmiszer, mint például a liszt is importként érkezik, a befektetők pedig nem merik az országba hozni a pénzüket.

Földrengés után özönvíz. Nepál Dél-Ázsia egyik legelmaradottabb nemzete. Annak ellenére, hogy olyan dinamikusan fejlődő államok határolják, mint India és Kína, az egy főre jutó GDP továbbra is rendkívül alacsony. Területe főként a Himaláját foglalja magában, s bár a délen fekvő vidék a Gangesz-síkság része, ott az erdőirtás következtében visszafordíthatatlan károkat okozott az erózió az amúgy is törékeny mezőgazdaságban és ökoszisztémában. Ráadásul az ország szegénységét a természeti katasztrófák is elmélyítették.

2015-ben 7,8-es erősségű földrengés sújtotta a Katmandu és Pokhara közötti területet, majd egy újabb, 7,3-es utórengés főleg Do­lakha területén és Sindhupalchok járásban okozott tragédiát. Sok ezren haltak meg és az épületek mintegy kilencven százaléka vált a földdel egyenlővé. A két katasztrófa 5,6 millió embert érintett.

Ha ez nem lett volna elég, két évvel később az elmúlt 15 év leghevesebb esőzései kezdődtek, az ország 27 kerületében hatalmas kiterjedésű áradásokat és földcsuszamlásokat indítva el. A nepáliak a 2015-ös földrengések pusztításait sem heverték ki, a helyreállító munkálatok még tartottak, amikor a földcsuszamlások és az árvíz újabb súlyos károsodást okoztak.

Akarat és keret. Ahhoz, hogy a világ elszomorító szegénységi statisztikái megváltozzanak, közös erőfeszítésre van szükség.

Éppen ezért az ENSZ egyik fő célkitűzése a szélsőséges szegénység egy generáción belüli felszámolása, ám – miként a természetvédelem esetében és a klímaváltozás elleni küzdelemben is – az érdemi előrelépés nem a forrásoktól, hanem sokkal inkább a politikai akarat meglététől és a megfelelő keretek kialakításától függ.