Sikerrel küzdött meg a németekkel, az oroszokkal és a bizánciakkal is. II. Géza idején jelentek meg a johannita lovagok hazánkban, ő alapította a stefanita magyar lovagrendet, és igen aktív külpolitikát folytatott. Ennek itták meg a levét többek között az osztrákok 875 éve, 1146-ban a Lajta-melléki ütközetben.
„Az Úr letekintett Magyarországra, és adott neki oltalmazót, aki járt erejének nagy voltában. Mert az Úr a királyságot Béla fiának, Gézának adta, akit szűz Szent Cecília napján koronáztak meg, és akinek megfogta kezét, megerősítette, sok népet rendelt alája, és kardja előtt a királyok hátát futamodásra fordította” – írja a Képes Krónika.
Kiterjedt rokonság
II. Géza a Lajta-melléki csata után is aktív külpolitikát folytatott. Orosz felesége révén hat hadjáratot is indított keletre sógora, a kijevi nagyfejedelem megsegítésére, aki többször is neki köszönhette hatalmát. A szerb uralkodócsaládhoz szintén rokoni szálak fűzték édesanyja révén, a szerb, valamint időnként magyar területre is betörő bizánciakkal pedig ugyancsak hosszasan háborúzott. Ezen a fronton is meg tudta őrizni pozícióit. A Lajta-melléki csata kapcsán említett trónkövetelő, Borisz többször is feltűnt az ellenség soraiban, ám mindannyiszor alulmaradt, mígnem 1155-ben elhunyt.
Mindössze 11 esztendős volt II. Géza király, amikor megkoronázták, helyzete pedig egyébként sem volt könnyű. A Magyar Királyságot harapófogóba szorító birodalmak épp felívelő korszakukat élték. Erőtől duzzadt Bizánc és a Német-római Birodalom is, ráadásul a németekkel való békés viszony megerősítése is kútba esett: a császár fiát ugyan eljegyezték Géza nővérével, az eljegyzést végül felbontották. Zsófia hercegnő az admonti zárdában élte le hátralévő éveit, onnan küldözgette leveleit testvérének, Gézának és édesanyjuknak, Ilonának.
II. Géza ábrázolása a Képes Krónikában. Forrás: Wikipedia
A magyarok viszonya ebben az időben a csehekkel is megromlott, ott ugyanis a németek felé húzó II. Vladislav került a trónra. Mindezeket tetézte Könyves Kálmán törvénytelen fiának, Borisznak a megjelenése, aki Jasomirgott Henrik bajor herceg és osztrák őrgróf támogatásával toborzott zsoldossereget, hogy azzal megszerezze magának a magyar trónt.
Kik azok a stefaniták?
Szent István királyunk 1018-ban megnyitotta a hazánkon átvezető szentföldi zarándokutat, ezzel együtt magyar zarándokházat építtetett Jeruzsálemben. A zarándokok védelmét és gondozását ellátó emberekből szervezte meg II. Géza király a Szent István Király Keresztesei lovagrendet, amelynek anyaháza az említett zarándokház volt. Jeruzsálem 1187. évi elestével a stefaniták Esztergomba tették át székhelyüket. A későbbiekben kivették a részüket például II. András király szentföldi hadjáratából, ott küzdöttek a muhi csatában, majd működésüket a török időkig tudjuk nyomon követni. Utoljára egy 1439-es oklevél említi őket. Az egyházzal kapcsolatos tevékenységei között meg kell említeni, hogy II. Géza alapította az első ciszterci monostort Cikádoron (ma Bátaszék). 2017-ben itt egész alakos szobrot állítottak neki.
A határ menti kisebb villongások nem mondhatók ritkának a korban, 1146-ban azonban a korábbiaknál jóval nagyobb létszámú seregek csaptak össze a határ közelében. Ennek oka volt az említett elmaradt esküvő, valamint az, hogy Borisz elfoglalta Pozsonyt – igaz, azt rövidesen visszavette Géza –, illetve az, hogy Géza Henrikkel szemben egy másik német herceget, VI. Welfet támogatta a Bajorországért folyó küzdelemben.
A felsorakozó magyar had élén II. Géza mellett ott állt a nagybátyja, Belos bán is, aki nemrég még gyámjaként segítette az ország irányítását. Az ütközet jelentősége abban áll, hogy egy jól felfegyverzett páncélos nyugati haddal szemben arattak diadalt a magyarok, akik a feljegyzések tanúsága szerint ebben a csatában vonultatták fel először nehézlovasságukat. Természetesen ott voltak soraikban – és még hosszú évszázadokig ott vannak – a székely és besenyő könnyűlovasok, de a Könyves Kálmán által néhány évtizeddel korábban elindított hadi reform következtében immár nagy létszámú páncélozott lovagsereggel is bírt a király.
Jasomirgott Henrik emlékműve Bécsben. Forrás: Wikipedia
Isten engem úgy segéljen!
Az említett Jasomirgott Henrik idején választották le Bajorországról Ausztriát, és vált független hercegséggé a terület. Szintén ő az, aki ősei korábbi székhelyét áttette Bécsbe, és kiépítette a későbbi Ausztria fővárosát.
A Babenberg-házból származó uralkodó neve is érdekes eredetű. Először a XIII. században jelent meg egy dokumentumban Jochsamergott formában. Jelentése a mai napig tisztázatlan. A legnépszerűbb elmélet szerint tőle származik az „Isten engem úgy segéljen” kifejezés a „Ja so mir Gott helfe” kijelentés összevonásából.
II. Géza egy újkori metszeten– idősnek tűnik, pedig mindössze 32 évet élt. Forrás: wikipedia
„A hadimérkőzés elején a németek a magyarok fölé kerekedtek; olyanok ők ugyanis, mint az eretnekek, kezdetben mindig heveskednek, végül is azonban meglankadnak. Ekkor a király úr anyai nagybátyja, Belus, akit bánnak neveztek, övéi ezre fölött állván dicsőségében, a német csapatokra rontott, keményen rajtuk ütött szemtől szembe, és nagy vérontást vitt véghez közöttük. A király válogatott vitézei is megtámadták az ellenséget. Nehéz lőn a csata a németeknek, erejük semmivé foszlott, hétezernél több harcos veszett kard élén, a megmaradottak pedig elfutottak. Megszabadította tehát az Úr a magyarokat ama napon a kegyetlenül dühöngő sárkányok torkából. Annyira megtört itt a németek ereje, hogy azután még a határszélükön lakó magyar parasztokat sem merték bántani, sem sérteni.”
A csata tehát magyar győzelmet hozott, a németeket egészen a Fischa folyóig üldözték. A győzelem fényét tovább emeli, hogy II. Géza király mindössze 16 esztendős volt ekkor, és az ütközet előtt övezték fel, vagyis nyilvánították felnőtt lovaggá. Az ifjú uralkodó diadala pedig azt jelentette, hogy a Magyar Királyság megőrizte területi épségét és függetlenségét.
