Lánykérés meghitt hangulatban

Szülői áldással. A régi magyar hagyományok szerint már a fiatalok megismerkedésének is hivatalos keretek között kellett történnie, nem beszélve magáról az eljegyzésről. Ahhoz, hogy egy legény udvarolhasson a kedvesének, először is a szülők beleegyezését kellett kérnie. Ezután általában szombatonként látogatta a lányos házat, ahol eleinte csak a szülőkkel beszélgetett, majd egyre több időt töltött a kiszemelt lánnyal, persze soha nem kettesben.

Az ismerkedés időszaka akkor zárulhatott lánykéréssel, ha a szülők is áldásukat adták a frigyre. A legény az apától, vagy ha ő már meghalt, a legidősebb férfirokontól, esetleg az anyától kérte meg a lány kezét. Az eljegyzés a lányos háznál zajlott a násznagyok, valamint mindkét oldali hozzátartozók jelenlétében. A szertartást a násznagy vezette, a fiatalok házassági szándékának kinyilvánítását pedig a jegyajándékok cseréje és kézfogás követte.

Gyűrűért jegykendő. Eljegyzéskor a legény legtöbbször gyűrűt adott a választottjának, amely az anyagi helyzetétől függően lehetett sima karikagyűrű, de előkelőbb körökben inkább nemesfémből készült egyköves leánykérő gyűrűvel, úgynevezett szoliterrel pecsételték meg az eseményt. A lány szintén adott ajándékot a kérőnek, méghozzá egy jegykendőt. Az eljegyzést követően a fiatalok jegyespárnak számítottak, kitűzték az esküvő időpontját, s bár a jegyesség ideje – ami lehetett egy-két hónap, de akár egy év is – még amolyan próbaidőnek számított, innen meghátrálni nem volt ildomos.

Se eleje, se vége. A lánykérés, az eljegyzés és az esküvő mai napig elengedhetetlen kelléke a karikagyűrű, melynek viselése a Nílus mentén létesült egyiptomi civilizációtól ered. Krisztus előtt 3000 körül az egyiptomi fáraók már karikát formázó gyűrűt adtak kedvesüknek szerelmük jelképeként, mert az egyiptomi hieroglifákban a kör az örökkévalóság szimbóluma, melynek sem eleje, sem vége nincsen. A férfi és nő kapcsolatában a gyűrű ezért a véget nem érő összetartozás jelképe lett.

Egyiptomból Nagy Sándor hódításai révén Rómába is eljutott a jegygyűrű viselésének szokása. A karikák eleinte kenderből születtek, később tartósabb anyagra cserélték őket, így bőrt, csontot (elefántcsontot) használtak a készítéséhez. A III. században váltotta fel a természetes alapanyagokat az arany és az ezüst, a nemesfémek megjelenése pedig magával hozta, hogy a jegygyűrűnek most már esztétikai jelentősége is legyen. Viselete a középkorban vált igazán elterjedtté. Sokáig a legtöbb országban csak a feleség ujján csillogott ékszer, majd amikor a XIII. században a keresztény egyházi szertartás rituáléjába belefoglalták a gyűrűcserét, a férj ujjára is került egy karika.

Egyes országok hagyományai szerint a karikagyűrű (azaz eljegyzési gyűrű) az eljegyzési ajándékok közé tartozik, és a sorban utolsó. A főként az ékszerészek által támogatott szokás az úgynevezett gyűrűajándékok sorozata, amely három egymáshoz illő gyűrűt jelent. A múltat, a jelent és a jövőt szimbolizáló ékszerek között az első az eljegyzési gyűrű, a második a jegygyűrű, a harmadik az első gyerek születése után ajándékozott gyűrű.

Az örök gyémánt. Az európai elit már az 1700-as években szimbólumként használta a gyémántgyűrűt, melyet eljegyzéskor adtak a menyasszonynak. Ugyanakkor a ma ismert klasszikust, az egy nagy drágaköves szoliter gyűrűt csak kicsivel több mint egy évszázada ismerjük, amikor is 1886-ban Charles Louis Tiffany debütált az Iconic Solitair kollekciójával. Később, 1947-ben a DeBeers gyémántbányász és -kereskedő cég új szlogenje, „A gyémánt örök” megingathatatlanná tette a szoliter eljegyzési gyűrű jelentését, nem csoda, hogy a népszerűsége töretlen.

Lábujjon és gyöngysoron. Ma a karikagyűrű a házasság intézményében egymásnak hűséget fogadó nő és férfi örök szerelmét szimbolizálja. A szokásnak megfelelően a bal kéz gyűrűsujján hordják, mert régen azt tartották, hogy annak az ujjnak a vénája közvetlenül a szívhez vezet. Bár a gyűrűcsere szinte minden népnél elengedhetetlen eleme a frigynek, az esküvői ékszerek mibenléte, illetve jelentése országonként eltérő.

India egyes részeiben például a hindu nők apró lábujjgyűrűt, bicsuát kapnak a vőlegénytől. A skorpiógyűrűnek is hívott ékszert hagyományosan a férj helyezi a választottja második lábujjára.

Tudta?

A világ legdrágább gyűrűje a mai napig az 59,6 karátos rózsaszín gyémántköves Pink Star, melynek aukciós ára 71,3 millió dollár, azaz körülbelül 23 milliárd forint. Nem csak az ára, a mérete is elképesztő, típusából ez a létező legnagyobb a világon. A Pink Start a gyémántnagyhatalomnak számító Dél-afrikai Köztársaságban bányászták 1999-ben, a megmunkálása előtt 132 karátos volt. Az élénkpink kő tökéletes megmunkálása csaknem két évig tartott, és elképesztő biztonsági intézkedések mellett Monacóban mutatták be az izgatott érdeklődőknek.

Nepálban az ékszerek királynője a man­galszútra, a lapos, háromszög alakú arany medál, ami egy fekete gyönygysorra van fűzve. A mangal jelentése szerencsés, a szútráé pedig csomó vagy szál, vagyis az ékszeré: amíg a halál el nem választ. A vőlegény teszi a menyasszony nyakába, amit aztán a nő a férje haláláig visel. Ha az asszony megözvegyül, a nyakláncot is eltemeti.

Legyen akár nyaklánc, akár lábujjékszer vagy klasszikus egyköves szoliter, a lényeg nem az ékszerek formájában, hanem azok jelentésében van: örökké kitartok melletted és hűséges leszek.