Kemény ellenállás

A 781 évvel ezelőtti eseményeket új kutatócsoport vizsgálja az ELTÉ-n Tatárjárás 1241 – A tatárjárás Magyarországon és a mongol hódítás eurázsiai összefüggései né­­ven. Uhrin Dorottya, Nagy Balázs, Laszlovszky József, B. Szabó János és Bárány Attila eredményeiből mutatjuk be a legérdekesebb újdonságokat, amelyek rácáfolnak akár több száz éves tévhitekre is.

Igenis informálódott

Széles körben elterjedt állítás, miszerint IV. Béla nem készült föl a tatárok támadására. A kijelentés több szempontból sem állja meg a helyét. Egyrészt a magyar király jól informált volt, a keresztény uralkodók közül ő látott rá legjobban a keleti régióra. Másrészt kivágott fákkal lezáratta a Kárpátok hágóit: március végén, amikor a hegyekben még zord téli időjárás uralkodik, csaknem áthatolhatatlan akadályokkal zárta el a szorosokat. Joggal hitte azt, hogy ez biztos védelmet nyújt. Csakhogy a tatárok több ezer fogollyal pillanatok alatt eltüntették az akadályokat, amelyek még lelassítani se nagyon tudták a mongol előretörést.

Ezenkívül IV. Béla sereget gyűjtött. Ugyan belviszályoktól volt terhelt a korabeli Magyarország, a helyzet az, hogy az sem lett volna elég a tatárok ellen, ha minden kardforgató ott harcolt volna a király oldalán. A különböző névsorok egyébként azt bizonyítják, hogy semmilyen jelentős erő nem hagyta cserben az uralkodót, az egyházi és világi főméltóságok mind hadba szálltak.

A Magyar Királyság hadereje mintegy 30 ezer főből állt abban az időben, a legújabb becslések szerint ebből kb. 10 ezer harcolt Muhinál, a többiek máshol vették fel a küzdelmet. A tatárok nagyjából kétszer annyian lehettek a Sajó menti csatában, viszont azon kívül két másik haddal is az országra törtek, Morvaország, valamint Erdély felől.

Szó sincs testvériségről

Egyes feltételezések szerint a nagykán szövetséget ajánlott Bélának, hivatkozva az „íjfeszítő népek” testvériségére. Az állításnak nincs realitása. A mongolok szemében Magyarország teljesen különbözött tőlük, hiszen keresztény ország voltunk, amit le akartak igázni, uralkodóját meg akarták ölni.

Ráadásul a hozzájuk hasonló sztyeppei nomád népekkel szemben sem ismertek kíméletet. Egy sor ilyen népet leigáztak, köztük a kunokat, akiknek egy része bebocsátást nyert hazánkba. Az ő befogadásuk pedig csak növelte a tatárok haragját. Igaz, a támadás előtti utolsó pillanatban a magyarokkal kitört viszály miatt a kunok elhagyták az országot.

Taktikai vereség

Egy kortárs beszámoló alapján terjedt el az a téves nézet, amely szerint IV. Béla stratégiai hibát követett el azzal, hogy szekértáborba zárta hadait, és ezért arattak fölényes győzelmet a mongolok. A szekérvár nem hibás, hanem helyes döntés volt: védelmet biztosított az éjszakai rajtaütéssel szemben.

A hibát ott követte el a magyar hadvezetés, hogy a Sajó hídjától északra és délre lévő egy-egy gázlót nem fedezte fel, és így a tatár sereg azon átkelve körbe tudta őket venni. Hozzá kell tenni, hogy 5-10 ezer ember átúsztatása a gázlókon olyan profi teljesítmény volt, amire Európában nem is láthattak példát korábban.

Arra a lépésre pedig ugyancsak nem számíthattak a magyarok, hogy a mongolok hajítógépekkel kezdik lőni a hidat védő katonákat. Az őrség a kövek elől ugyanis megfutamodott, és így gond nélkül kelt át a hídon a tatár had többi része.

Egérutat engedtek

A tatárok közel sem arattak könnyű győzelmet Muhinál, és bőven találkoztak még ellenállással a továb­biakban. A csata csaknem 24(!) óráig tartott, a magyarok olyan keményen védekeztek, hogy Batu kán egérutat engedett nekik. Természetesen nem megkönyörült rajtuk, hanem arra számított, hogy egy szétszakadt menekülő haddal könnyebben le tud számolni.

IV. Bélával egyértelműen végezni akartak, a menekülő király és kísérete azonban túljárt az eszükön. A várakozásokkal ellentétben nem Pest és Fehérvár felé ment, hanem észak felé indult Diósgyőrnek, majd Gömörön és Nyitrán keresztül jutott el Pozsonyba. Ezután ment Bécsbe, ahol Babenberg Frigyes gyalázatos módon kifosztotta, innen kiszabadulva jutott el Zágrábba, majd a tengerparti Trau várába.

Miért mentek el?

A tatárok 1242. évi váratlan kivonulását évszázadokig a nagykán halálával magyarázták, mondván: Batu hazasietett a kánválasztásra. Ma a tudomány inkább azt az álláspontot képviseli, miszerint a mongoloknak beletört a bicskájuk Magyarországba. Hazánk számára tragikus következményekkel járt a tatárdúlás, de az ellenség közel sem tudta elérni azt, amit akart.

A muhi csata előestéjén történő kisebb összecsapás után, ahol még a magyarok arattak győzelmet, a tatár hadvezérek közül többen a visszavonulás mellett érveltek. De a Sajó menti győzelem után sem alakultak számukra zökkenőmentesen az események. Azt, hogy milyen nehéz ellenfélnek bizonyult hazánk, bizonyítja, hogy a Mongol Birodalomban külön temetőben nyugodtak a Magyarországon elesett katonák. Ilyen kiváltság más csaták katonáinak nem járt.

Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy a muhi csata után nyolc hónapot vártak a Dunán való átkeléssel. Mindez arról árulkodik, hogy a túlparton további komoly haderő várta őket, ezért csak télen, amikor már befagyott a folyó, akkor merték megkockáztatni az átkelést.

A közelmúltban a régészek egyre több bizonyítékot találtak arra, hogy szerte az országban kemény ellenállásba ütköztek a tatárok. Részben helyi, vármegyei szinten szervezték meg az ellenállást, de a Dalmáciában tartózkodó IV. Béla sem engedte ki kezéből az irányítást.

A tatár had komoly veszteségeket szenvedett 1241–42-ben a Magyar Királyságban, és nem tudta elérni céljait. Minden bizonnyal ezért vonultak ki az országból.