Noha Románia támadta meg hazánkat az első világháborúban, végül a mi hadaink vonultak be Bukarestbe, majd 105 évvel ezelőtt, 1917. december 9-én megkezdődtek a tárgyalások a különbékéről. Ekkor úgy állt, hogy mi kapunk területeket Romániától, és nem ők szerzik meg Erdélyt.
Az Osztrák–Magyar Monarchia hadai sikeresen küzdöttek minden fronton, annak ellenére, hogy felkészültségben messze elmaradtak a többi nagyhatalomtól. Német és bolgár segítséggel, valamint viszonylag alacsony emberveszteséggel sikerült legyőzni Szerbiát, sőt még Montenegró és Albánia északi vidékét is megszállták katonáink.
Ugyancsak sikerrel verték ki a Kárpátokon behatoló orosz medvét. Előbb győzelem Limanovánál, utána áttörés Gorlicénél, valamint Przemysl erődjének a visszafoglalása, majd az orosz hadsereg teljes visszaszorítása a német fegyvertársakkal.
A rengeteg áldozatot követelő olasz fronton is óriási fegyvertényt könyvelhettek el katonáink: Caporettónál 2000 méteres szintkülönbségek között áttörték az olasz védvonalat.
Forrás: Wikipedia
Mi történt Erdélyben és Romániában? Keleti szomszédunk semlegességi nyilatkozatot tett még 1914-ben, abban bízva, hogy a központi hatalmak győzelme esetén Besszarábiát, az antant győzelme esetén Erdélyt kaparinthatja meg. Abban, hogy a kormányfő, Tisza István kezdetben ellenezte Szerbia megtámadását, komoly szerepet játszott, hogy a Román Királyságot már ekkor az ellenséghez sorolta, és számítása be is vált a későbbiekben. A német vezérkar viszont „garantálta” neki Románia semlegességét és az erdélyi határ megerősítését, így a miniszterelnök végül engedett a nyomásnak.
A háború közben aztán további nyomás nehezedett Tiszára német oldalról, ugyanis Németország folyton az erdélyi románok helyzetének javítását várta a magyar kormánytól, ily módon akarták ugyanis megnyerni a számukra oly fontos román haderőt. Tisza István ennek már nem engedett, Románia antanthoz való csatlakozásának azonban mégsem ez volt az oka, hanem az, hogy a Monarchia 1916-os katonai kudarcai folytán Bukarest úgy számított, sokkal jobban jár, ha a franciákat választja. Párizs Romániának ígérte teljes egészében Bukovinát, a Bánságot és Erdélyt egészen a Tisza vonaláig.
Mi vezetett a vereséghez? Dacára győzelmeinknek, végül 1918 őszén a mi tábornokaink kértek fegyverszünetet, a hátországban ugyanis katasztrofálissá vált a helyzet. Az élelmezési válság minden eddiginél komolyabbra fordult: éheztek a bakák, és sok helyen éhezett a lakosság is. Ez pedig elégedetlenséget szült, és 1918 januárjában, alig néhány hónappal a háború vége előtt, hatalmas sztrájkhullámot eredményezett szerte a Monarchiában, ami még inkább visszavetette az ekkor már amúgy is igen gyenge lábakon álló ipari termelést. Az élelmiszer-, nyersanyag- és lőszerhiány eldöntötte a háborút. Hiába győzött a magyar katona, utánpótlás nélkül maradt, miközben az ellenség oldalán belépett az Egyesült Államok, ezzel eldöntve az első világháborút az antant javára.
A román offenzíva megindulásakor mindössze a csendőrség őrizte a magyar határt, így a betörés könnyen ment. Érdekes, hogyan viszonyultak az erdélyi románok ekkor a román hadsereghez, ugyanis egyáltalán nem úgy fogadták őket, mint a határon túli magyarok Horthyt két évtizeddel később. Természetesen sokan örültek, és a román nemzet egyesülését várták az akciótól, ugyanakkor a többség tartózkodóan viselkedett, és arra is találunk nem kevés példát, hogy lenézően szóltak az erdélyi románok a bevonuló „regáti” katonákról.
A román hadsereg 1916 augusztusában megszállta Brassót és a Székelyföld nagy részét, de Nagyszebenbe már nem merészkedett be. Akciójuk egy hónap alatt kifulladt, szeptemberben érkezett a német–magyar ellencsapás: előbb Brassónál, majd Marosvásárhelynél győztek a központi hatalmak, december 6-án pedig bevonultak Bukarestbe, és megszállták Románia kétharmadát. 1918. május 7-én a cotroceni királyi kastélyban, Bukarestben Románia tárgyalni kezdett a Monarchiával, és a Kárpátokon túli vidéken 5000 négyzetkilométernyi, főleg erdőséggel borított területtel gazdagodtunk volna ennek értelmében. Persze, ez semmi ahhoz képest, amit aztán a románok kaptak tőlünk, főleg, ha hozzávesszük, hogy a központi hatalmak Besszarábia annektálását is elnézték, ami 45 ezer négyzetkilométert és hárommillió embert jelentett.
„Románia nem átallotta megrabolni szövetségesét is. Nem átallotta a túlnyomóan orosz lakosságú Besszarábiát kihasítani annak a szövetségesnek területéből, mely még néhány hónappal ezelőtt véres áldozatokat hozott Moldva megmentése érdekében” – mondta erről Nagybaczoni Nagy Vilmos vezérezredes.
Teljes kudarc
A Károlyi-kormány még megpróbált egyezkedni Bukaresttel, Jászi Oszkár 1918. november 13–14-én Aradon folytatott tárgyalásokat a románokkal. Habár ő próbált nekik engedményeket tenni, a románok nem voltak hajlandóak engedni az általuk követelt 26 vármegyéből. Alig telt el két hét a kudarcba fulladt tárgyalások után, és Jászi, valamint Károlyi Mihály utasította a magyar államvasutakat, hogy a gyulafehérvári népgyűlésre igyekvő románokat ingyen szállítsák, továbbá a népgyűlés rendelkezésére bocsátották a gyulafehérvári tiszti kaszinó nagytermét. Elérkezett 1918. december 1-je: a magyarországi románok 1228 küldöttje kimondta Erdély, a Körösök vidéke, a Bánság és Máramaros csatlakozását a Román Királysághoz.
Erich von Falkenhaynnek, a központi hatalmak tábornokának lovassága 1916. december 6-án bevonul Bukarestbe. Forrás: Wikipedia
Romániának nem kellett a bukaresti béke értelmében leszerelnie seregét, I. Ferdinánd román király ráadásul halogatta a szerződés aláírását. Az időhúzás bevált, néhány hónap alatt ugyanis nagyot fordult a világ: a központi hatalmak az Osztrák–Magyar Monarchiával együtt összeomlottak, a legyőzött Románia viszont a győztes antant oldalán állt, és hamar hozzálátott Erdély megszerzéséhez. A Trianonban aláírt békediktátum értelmében 103 ezer négyzetkilométert hasított ki Magyarországból, vagyis több mint hússzor annyi területet, mint amennyit mi kaptunk volna, ha életbe lép a bukaresti béke...
