Farsangtemetés Székelyföldön

A közönség és a kászonaltízi hagyományőrző csapat gyűrűjében kezdődik el a csíkszeredai farsangtemetés egyik izgalmas jelenete, a bikavásár. Az előadás főszereplője a bikát alakító, szalmával, gyékénnyel kibélelt legény, akit villások, galibások, ostorosok kísérnek két siratóasszony és cigány társaságában. A bika fejére cse­rép­fa­zakat kötöttek, a maskarásnak két szarva is van.

A fia­talember épphogy kilát a jelmezből, a bikát kísérő férfinépség pedig szalmafonatból készült „láncokkal” tartja kordában az időnként megbokrosodó állatot. Egy mellettem álló székely ruhás férfinak mondom, mennyire életszerű a bika hordozása, amire helyeslően bólogat. Helyi lévén, eligazít a Kászonokból érkező hagyományőrző csoport felől:

– Nálunk nagy hagyománya van az állattenyésztésnek – sokan tartanak juhot és szarvasmarhát –, így a legények látnak bikát is, és tudják, hogyan kell vezetni. A ló sem hobbiállat, hanem igavonó jószág.

Közben pörög a harsány vásári alkudozás Csíkszereda külnegyedében, a várossal és a közeli Csíksomlyóval összenőtt Csobotfalva utcáin. Az Agyagfalva nevű falurészbe több autóbusz szállította ki három település hagyományőrző csoportját, akik a vendéglátó csobotfalviak vezetésével indulnak különböző irányba műsorukkal.

A 31. Hargita Megyei Farsangbúcsúztató ünnepségre összesen 12 csapat nevezett be a székely megye településeiről. A közös farsangtemetést 14 év után ismét Csíkszeredában szervezték meg, így a megyeszékhely minden szegletébe jutott hagyományőrző csoport.

Amíg a csíksomlyói kegytemplom szomszédságában megtartott ünnepélyes megnyitó szónokait hallgattam, azon töprengtem, vajon melyik csapatot kísérjük végig a város utcáin. A remek jelmezekbe, maskarákba, székely népviseletbe öltözött kászonaltízi, alsósófalvi, csíkszentsimoni, csíkborzsovai, csíkcsicsói, csík­szent­domokosi, csíkszentkirályi, szentegyházai, gyer­gyó­remetei, csíkmenasági, gyergyóditrói és gyer­gyó­szár­hegyi mókázók és zenészek forgatagában ember legyen a talpán, aki könnyen tudna választani. Aztán megérkezett a mentőöv, amikor pár percre szóba elegyedtem Ferencz Angéla néprajzossal, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetőjével, akiről azt tartják, ő a „szíve-lelke” a megyei hagyományőrző rendezvénynek.

Csíkszereda alpolgármester asszonya, Sógor Enikő is bekapacsolódik a beszélgetésbe, és kézen-közön kiderül, hogy az egyik legrégibb és legnépesebb hagyományőrző csapat az öt faluból álló Kászonokból érkezett. Ez nem rangsorolás, hiszen a vendéglátó csobotfalviakkal együtt mind a 13 együttes olyan faluközösséget képvisel, ahol élő hagyomány a farsangtemetés, eligazításnak azonban jól jön a se­gítség.

– Amikor a kulturális központ keretében kidolgoztuk a mai rotációs rendszert – évente mindig más település látja vendégül a központilag szervezett Hargita megyei farsangtemetést –, célunk az volt, hogy olyan falvak csapatait fogadjuk, amelyek otthon is őrzik a hagyományt, azaz a húshagyókedd előtti hétvégén vagy húshagyókedden, hamvazószerdán kerül sor a rendezvényükre. Ami azt jelenti, hogy Kászonaltízen, Csíkmenaságban, Sófalván, Gyergyóditróban vagy a 13 település bármelyikén éppúgy élvezhető a farsangtemetés, mint most Csíkszeredában – fogalmazott lapunknak Ferencz Angéla.

Még van annyi időnk, hogy elérjük a szomszédos buszparkolóból induló „csapatszállító” járműveket. A tucatnyi busz Csíkszereda különböző fertályai fele indul a hagyományőrzőkkel, és ahol van üres hely, ott a kísérők és turisták közül is felfér néhány ember. De az sem búslakodhat, aki a buszokról lemarad, hiszen a szervezők jó előre, internetes oldalakon tették közzé a hagyományőrző csoportok útvonalát Csíkszereda utcáin. Ki-ki választhat, melyik csapattal tart, ahogy mi a kászoniak mellé szegődtünk.

Autóbuszukra egy rég látott kollégám invitált fel: a Bukaresti Rádió magyar adásában dolgozó Forró ­László felesége révén kötődik Kászonaltízhoz, ahova a román fővárosból járnak haza. De nemcsak a csapatot kísérő falubeliként, hanem a zenei együttes tagjaként is részt vesz a csíkszeredai rendezvényen: fúvós hangszerrel erősíti a talpalávaló dallamokat a társaságban.

Velence helyett a Csíki-medence

A kászonokbeli bikás „forgatókönyv” régi farsangi hagyomány. A két-három megállóhelyen előadott műsor lényege, hogy a bikát kísérő legények az eladott állat árából mulatni akarnak, ezért minél többet kérnek, hátha valaki kifizeti legalább a vételár egy részét. A falusi legények régen is pénzzé tettek valamit, hogy bálra, mulatozásra, cigányzenére jusson. A bika azonban nem akar elkelni: az egymillió forint fölötti lejnek megfelelő kikiáltási ár feléért sem kérik, bármennyire is kínálgatják egymást pálinkával a szereplők.

A hosszas és sikertelen vásárt – amit zenés, táncos részek és közös éneklés tesz igazi népünnepéllyé – csak egyféleképpen lehet lezárni: ha nem kell senkinek az agyondicsért háziállat, akkor leütik és megeszik. Annyi bizonyos, hogy az ütés pillanatában nem szerettem volna a bikát alakító fiatalember bőrében lenni: a bunkósbottal rámért suhintástól a fejére erősített cserépedény ripityára tört, de a maskara alól előkerülő fiatalember épségben és megkönnyebbülten köszönte meg a közönség vastapsát. Végszóként a csapat szalmabábuja tüzet fog, eltemetve ezzel a telet.

A zenészek dallamaira nemcsak a farsangtemetés hagyományőrző csapattagjai perdülnek táncra, hanem a helyi bámészkodók és a turisták is. A városban sok magyarországi turistabuszt láttam, a székelyföldi farsangtemetés egyre felkapottabb népünnepélynek számít. Ferencz Angéla szerint több magyarországi turistairoda szervezett turistacsoportokat Székelyföldre. A tavalyi és az idei farsangtemetés iránt kiemelkedően nagy az érdeklődés olyanok körében is, akik korábban az olaszországi Velencébe látogattak. Ahogyan a szakemberek fogalmaznak, a székelyföldi mókázásnak egyre nagyobb turistavonzó ázsiója van.

Vendéglátás utcai asztalokon

Csíkszereda a megterített asztalokkal is kitett magáért. Noha nem régi hagyomány, a legtöbb székelyföldi farsangoló település „lekoppintotta” a Szovátához és Parajdhoz közeli sófalviak szokását, akik utcán falatozó helyeket alakítottak ki a hagyományőrző csoport tagjai, a falubeliek és a vendégek számára. Egy-egy utca közösen állítja ki a megterített asztalokat. Összegyűjtik a pénzt, és megvásárolják a hozzávalót, vagy mindenki azt hoz, amije van. Az asztalok elengedhetetlen étele a farsangi fánk, de a hidegkonyha választékával is találkozunk.

Csobotfalvi vendéglátóink a környékbeli gazdaságokban termelt juhtúróval, sajttal, füstölt szalonnával, kolbásszal, zsíros kenyérrel, szendvicsekkel és más harapnivalóval várták a zenélő, mókázó társaságot. Nem hiányozhatott a közkedvelt székely pityóka sem. Az egészben főtt vagy sült burgonya szépen fogy a lábosokból: sóval, hússal, zöldségekkel lehet enni.

Mivel nagy a tömeg, egy-egy asztal előtt sorok alakultak ki. Gépkocsivezetőként egy pohár forró ­teáért állok sorba. A csípős szél miatt a téli csíki időjárás akkor sem kellemes, ha éppen nem fagypont alatti. Megkérdezem az előttem álló székely férfit, ­teáért áll-e sorba. Mire széles mosollyal válaszol:

– El tudja képzelni, hogy ennyi székely ember meleg teáért áll sorba, miközben meleg bort is osztanak?

Farsangtemetésen – akárcsak a mindennapi életben – Székelyföldön az ember lépten-nyomon szembetalálja magát a székely humorral. A székelyektől elválaszthatatlan a furfangos észjárás, a humor, akárcsak a melegszívű vendéglátás. Miklós Zoltán András, az idei Hargita megyei farsangtemetést szervező Csobod Öröksége Egyesület munkatársa érdeklődésemre elmondta, hogy Csobotfalván könnyen ment az asztalterítés, mert korábban kialakult a hagyománya, hiszen évi rendszerességgel megtartják a felvonulást.

Utcánként 10-15 család áll össze, aminek kiváló közösségépítő szerepe van. Csíkszereda többi részében némileg újdonságnak számított az utcai vendéglátás, így a nagyszámú turistára való tekintettel – csupán a hagyományőrző csoportok tagjai kilencszáz embert számoltak – a polgármesteri hivatal beszállt pénzzel az asztalok megterítésébe. Városszinten 23 helyszínen kínáltak ételt és italt a vendégeknek.

Hazatérő elszármazottak

Az 1989-es rendszerváltás után újra fellángoló farsangtemetés már nem annyira a pártában maradt, férj­hez menendő lányok noszogatását szolgálta, hanem aktuálpolitikai töltettel kiegészülve, görbe tükröt állít a közösség elé. Farsangtemetéskor a székely falvakban a helyi politikusokat, polgármestereket, közbirtokossági vezetőket és papokat egyaránt kigúnyolják. Az esőbe forduló, felhős idő láttán Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere köszöntő beszédében viccesen megjegyezte, hogy a természet azért nem tart a farsangolókkal, mert túl sokszor kigúnyolták elöljáróikat.

A csíki farsangolók humora azonban mégsem volt túl sértő, mert megúszták szárazon: a borús idő ellenére még csak nem is szemerkélt, noha Székelyudvarhely irányából jövet a két vidéket elválasztó Hargitán zuhogott az eső, a Csíki-medencében viszont délre kivirult az idő.

A csapat zenés-mókás műsorát kísérve több, a Kászonokból elszármazott, hazatérő földivel is megismerkedtem, akik Erdély különböző részeiből vagy Magyarországról érkeztek a jeles eseményre. Egy fiatal család Debrecenből érkezett gyerekkel. Az apuka bosszúsan mesélte, hogy már nem volt ideje hazamenni a Kászonokba, és átöltözni székely ruhába. Maga is a farsangtemető csapat tagja volt, amíg el nem végezte az egyetemet. Utána elkerült Debrecenbe, jött a házasság, a gyerekek, de a szívük mindig hazavonzza őket. Nincs olyan egyházi ünnep és főleg farsangtemetés, hogy ne jöjjenek pár napra Székelyföldre.

Alkalmi ismerősöm jó jelnek tartja, hogy sok fiatal marad helyben, és itthon vállal családot. Több ismerősének három, illetve négy gyereke van. Meglátása szerint a Kászonokban ismét „menő lett” a nagycsaládos modell.

A kászoni hagyományőrzők vezetőjével, Lakatos Tamással is váltok néhány szót, habár a nagy zenebonában alig értjük egymás szavát. A csaknem száz ­leányt, legényt, asszonyt és férfit számláló csapat tagjai kevés kivétellel mind kászoniak. Van közöttük ingázó is, de a többség a falvakban gazdálkodik.

– Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a Ceaușescu-korszakban is megtarthattuk a farsangi mulatságokat. A kommunista párt elkönyvelte, hogy a farsangtemetés nem egyházi eredetű ünnep, hanem pogány szertartás, így megúsztuk a letiltását – magyarázza a székely viseletbe öltözött atyafi. A több évszázados szokást őrző kászoniak mókás szertartásában fiatalok és idősek egyaránt részt vesznek. A csoport a farsangtemetés előtti hetekben kezd próbálni a kultúrotthonban, hogy az előadásban ne legyen fennakadás.

Ferencz Angéla szerint a farsang mára elveszítette régi jelentését, ezért rendezvénnyé alakult. Azonban a mai „műsor” megőrizte a régi hagyományok számos elemét, ami elsősorban a székely ember észjárásáról szól.

– A farsangtemetést a humor kapcsolja össze a mával. A nevetés kultúrája társadalmi szelep is, mert kimondja a felgyűlt feszültségeket és kérdéseket. Álarccal vagy alakoskodással egy másik személy bőrébe bújhatunk, és világgá kürtölünk egy igazságot. Aminek ma is fontos szerepe van, ezért nem illik megsértődni – fogalmaz a Csíkborzsován élő néprajzos szakember.