Legalább olyan kemény dió a táplálkozásunkat megreformálni, mint a gyógyszerlobbival szembeszállni – ez Szendi Gábor klinikai szakpszichológus tapasztalata. A szakíró nézetei megosztják a szakmáját és a nagyközönséget is. Egyik pszichológiai társaságnak sem tagja, a Magyar Természetgyógyászok Szövetségétől viszont díjat kapott az egészségügy területén végzett tényfeltáró, oknyomozó és szemléletváltoztató munkásságáért.

A betegségipartól a paleolit táplálkozásig

– Programozó matematikus, forgatókönyvíró, dramaturg, könyvkötő – elég kacskaringós utat járt be, mire rátalált a hivatására. Hogyan jutott el végül a pszichológiáig?

– Amikor a Társulás Stúdiót feloszlatták, utcára kerültem. Igazság szerint elegem is lett a filmgyártásból, inkább könyvkötésből éltem. Magamtól tanultam meg, antikváriumoknak kötöttem, s mellette megszerezhetetlen, háború előtt megjelent pszichológiai tárgyú könyveket adtam ki hasonmás kiadásban. Így ismertem meg Freud, Jung és mások munkáit. Egyre jobban kezdett érdekelni a pszichológia, különösen édesanyám halála után, amikor mindenféle pszichoszomatikus, azaz lelki eredetű testi tüneteim lettek.

Évekig jártam beszélgetni egy szakemberhez. Egy idő után lassan úgy éreztem, én is tudnék a másik oldalon ülni és másoknak segíteni. Jelentkeztem pszichológia szakra, vörös diplomával végeztem, később beiratkoztam a doktori iskolába. Az éppen akkor alakult Magatartástudományi Intézetben kaptam állást, szabadon kutathattam, gyárthattam az elméleteimet.

– Révbe ért?

– Egy ideig ideális munkának tűnt. Ami igazán megragadott a tudományban, az az olthatatlan kíváncsiság, a felfedezés izgalma, a szívós igazságkeresés, a hősiesség, hogy inkább a máglya, mint a tanok visszavonása. Mégsem gondoltam, hogy egyszer én is a „máglya” közelébe jutok. Írtam ugyanis egy tanulmányt az antidepresszánsok hatástalanságáról, aminek közlését megtagadták.

Erre lett belőle esszé a Mozgó Világban, majd 2005-ben Depresszióipar címmel egy könyv. Ettől az intézetben megfagyott körülöttem a levegő, majd a Pszichiátriai Társaság beperelt 30 millióra, végül a Magatartástudományi Intézet igazgatónője egyik percről a másikra elbocsátott állásomból. A hivatalos indoklás szerint azért, mert nem doktoráltam le.

– Mivel sértette meg ennyire a Társaságot?

– Könyvemben és cikkeimben azt állítottam, hogy a pszichiátria elhallgatja az antidepresszánsok hatástalanságát és veszélyességét. Akkoriban placebokutatással is foglalkoztam. Az ilyen kísérletekben a résztvevők egy része gyógyszert kap, míg mások hatástalan placebót; senki nem tudja, igazából melyiket szedi. Ezt követően a kutatók összehasonlítják a gyógyszer, illetve a placebo hatását a résztvevőkön, így meg tudják határozni az új szer hatékonyságát és mellékhatásait. Vizsgálatok bizonyítják, hogy az antidepresszánsok hatása a placebóval egyenértékű.

– Jól értem: azt mondja, hogy akkor nincs is gyógyszerhatás?!

– Pontosan. Sokan a placebohatásra hiszik, hogy hat náluk a gyógyszer. A legsúlyosabb mellékhatás az öngyilkossági késztetés, de az elhízás és libidócsökkenés ugyancsak gyakori. Más pszichiátriai szerekkel sem jobb a helyzet. A WHO a hetvenes-nyolcvanas években összehasonlító vizsgálatokat végzett a skizofréniával kapcsolatosan. Kiderült, hogy a harmadik világban kétszer-háromszor jobb a gyógyulási arány, mint a fejlett országokban, merthogy ott a skizofréniára ható gyógyszert csak addig adják a betegnek, amíg a pszichotikus tünetei meg nem szűnnek.

A Depresszióipar című könyvem arról szól, hogy a fejlett országokban a pszichiátria mindent megtesz a gyógyszerek forgalmának növekedéséért: betegségeket gyárt, fellazítja a diagnosztikus kritériumokat, és a gyakorlatban kritikátlanul írogatják fel például az antidepresszánsokat és a nyugtatókat. De létezik pánikipar, szorongás ipar, hiperaktivitás-ipar és a többi. A gyógyszeripar eladni akar.

– Ön egyenesen áltudománynak tartja a pszichiátriát.

pszichológia, paleolit étrend, Szendi Gábor,

Szendi Gábor klinikai szakpszichológus. Fotó: Németh András Péter

– Így van. Korábbi borzalmas módszereinek – a bezárásnak, a verésnek, az inzulinkómának, az elektrosokknak – a lényege mindig a lecsendesítés volt. A cél nem változott, csak ma a kémiai kiegyensúlyozatlanság teóriájára hivatkozva vegyületekkel érik el, mondván, depresszióban a szerotoninból van túl kevés, pszichózisban pedig a dopaminból túl sok. Egyik tétel sem igazolható, mégis a pszichiáterek „megoldókulcsa” ez lett: a beteg vegye be a gyógyszert, és jobban lesz. Holott a pszichiátriai gyógyszerek nem gyógyítanak, hanem eltompítanak, közömbössé tesznek.

– Ön tudja a megoldást?

– Azt biztosan tudom, hogy a lelki és szociális problémákat nem lehet gyógyszerrel megoldani. Ha valaki a munkanélküliség vagy válás hatására rosszul alszik, szorongásrohamok törnek rá, az nem betegség. A félelmet keltő körülményeket vagy a gondolatainkat kell megváltoztatni. A pszichiátriának az akut pszichózisok kezelésében van létjogosultsága. Az utóbbi években kezdtem el foglalkozni a nyugati táplálkozás megbetegítő hatásával.

A legtöbb organikus, azaz szervi elváltozással járó betegség az életmódból: a rossz táplálkozási szokásokból, a mozgás-, a vitamin- és ásványianyag-hiányból fakad, ezt természetesen a lelki tényezők tovább ronthatják. Ennek ellenére a pszichiátria, tágabban az orvostudomány egyáltalán nem foglalkozik ezekkel, idegenkednek tőle. Valahogy úgy képzelik, hogy ők az autószerelők, de a benzin nem az ő reszortjuk, nem kell azzal foglalkozniuk, hogy mitől megy a jármű.

– Ilyen kulcsfontosságú lenne a „benzin”?!

– Igen! Az autós példánál maradva: ha egy benzines autóba dízelolajat öntünk vagy fordítva, az autó el sem fog indulni. Ha egy állatkert koalát vásárol Ausztráliából, importálnia kell bizonyos fajta eukaliptuszlevelet is – különben az állat elpusztul. Így van ez az embernél is. Sok millió év alatt bizonyos táplálékok fogyasztására specializálódtunk, és ha nem azt kapjuk, egy idő után megbetegszünk, és idő előtt meg fogunk halni.

Minden második halál esetért a szív- és érrendszeri betegségek, minden negyedikért a rák okolható; a lakosság 15 százaléka cukorbeteg; a 85 év felettiek 30-40 százaléka Alzheimer-kórban szenved. Ezek a betegségek még a XIX. században is igen ritkák vagy ismeretlenek voltak. Ma már nyilvánvaló, hogy a civilizációs betegségekért elsősorban az étrendünk okolható.

– Mitől nyilvánvaló?

– Kétszáznegyven természeti nép életét és táplálkozását ismerjük – mindegyiknél ismeretlenek a civilizációs betegségek. Életmódjuk tanulmányozása felér egy időutazással az őskorba! Mindegyik nép csak olyan élelmet fogyaszt, amit sok százezer év óta a természetes környezetében talál, míg a nyugati étrend mintegy 60 százalékát gyorsan felszívódó, azaz a vércukorszintet alaposan megemelő szénhidrátok (kenyér, tészta, sütemények, rizs, burgonya, kukorica, cukor stb.) alkotják.

Ilyet az ember évmilliókig soha nem fogyasztott. A földművelés és állattenyésztés bevezetése óta sok olyan fehérjeféleséget is fogyasztunk, amelyeket a szervezetünk nem tud megfelelően feldolgozni, ilyen a tej és tejtermékek, a gabonában található glutén vagy a hüvelyesekkel elfogyasztott lektinek.

– Az egészségünk érdekében együnk úgy, mint a természeti népek?

– Több könyvet írtam a paleo táplálkozásról, amelynek lényege egy mondatban így foglalható össze: az ősi táplálkozási elveket kell modern körülményeink közt rekonstruálni. Első lépésnek a finomított szénhidrátok elhagyását javaslom. Aztán a növényi olajokat kéne száműzni; kivéve az olíva- és a kókuszolajat.

– A növényi olajokat száműzné?! Hát nem a zsír a mumus?!

– Nem. A dietetika az élelmiszeripar szolgálóleánya, teletömik a fejünket tévhitekkel, a koleszterinhipotézistől a só kiátkozásáig. A paleo táplálkozás bebizonyítja önmaga hasznosságát: az ilyen étrendre áttérők többsége meglepődve tapasztalja, hogy évtizedek óta fennálló 2-es típusú, gyógyíthatatlannak hitt cukorbetegsége, allergiája, ízületi fájdalma elmúlik, magas vérnyomása rendeződik.

– Jut eszembe: anno hogy zárult a per?

– A kártérítési igényt visszavonták. Nyilatkozatot tettem: „Ha volna sértő olvasata a cikkemnek, úgy az nem szándékos volt, és ezért elnézést kérek. A cikkben leírt tudományos állításokat azonban továbbra is fenntartom.”

Névjegy

SZENDI GÁBOR Budapesten született 1954-ben. Programozó matematikusként végzett, majd forgatókönyvírást tanult. A Mafilm Társulás Stúdiójánál dramaturg lett, írásaiból egy játékfilm és két tévéfilm készült. A stúdió megszűnése után könyvkötésből élt, mielőtt jelentkezett az ELTE pszichológia szakára. 2007-ig a SOTE Magatartástudományi Intézet kutatójaként dolgozott. Több mint húsz könyvet írt, ezenkívül „tények-tévhitek” honlapján foglalkozik a pszichiátria és az egészség(ügy) mítoszaival, a paleo táplálkozással, magánrendelésen fogadja pácienseit.

 

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.