A természettel harmóniában él az isteni B.B.

„Az, hogy Brigitte Bardot vagyok, semmiféle hatalmat nem ad” – vallotta be a világ legtöbbet fotózott nőinek egyike, akinek imázsa, stílusa, nemkülönben külseje sokakra ösztönzőleg hatott, valóságos kultusz szövődött a személye köré. Szeptember 28-án lesz 86 esztendős. Munkatársunk levelet kapott tőle.

Ország-világBorzák Tibor2020. 09. 28. hétfő2020. 09. 28.

Kép: Une parisienne 1956 directed by Michel Boisrond Brigitte Bardot. COLLECTION CHRISTOPHEL / RnB © Cinédis / Les Films Ariane, Fotó: Cinédis / Les Films Ariane

Une parisienne 1956 directed by Michel Boisrond
Une parisienne 1956 directed by Michel Boisrond Brigitte Bardot. COLLECTION CHRISTOPHEL / RnB © Cinédis / Les Films Ariane
Fotó: Cinédis / Les Films Ariane

Hosszú évtizedek óta visszavonultan él dél-franciaországi birtokán. Kerüli az embereket, ma már a kikötőben sem sétálgat, mert ha valaki észreveszi, azonnal nagy fejhajtás kavarodik körülötte. A magas kerítéssel körbevett otthonában úgy él, ahogy mindig is szeretett volna.

Mindennap ugyanaz a programja. Reggel kilenc óra körül felkel, néha egy kicsit korábban. Megeteti a kutyáit, kiszórja kétszáz galambjának a magokat. Férjével elköltött reggelije után elolvassa az újságokat, intézi alapítványának ügyeit, válaszol az e-mailjeire, telefonál.

Aztán farmjának távolabbi szegletében meglátogatja a háziállatait, majd irodájában beleveti magát a tennivalóiba. Felbontja a leveleit, naponta legalább száz érkezik hozzá a világ minden részéből. Mindegyiket elolvassa, amelyik megérinti, arra válaszol is.

Beteg, idős embereknek és gyerekeknek mindig ír néhány sort, hiszen tudja, milyen nagy örömöt szerez vele. Legtöbben dedikált fényképért esedeznek, mások leírják az életüket, tanácsot kérnek, de olyanok is akadnak, akik kíméletlenül kritizálják.

A szőke filmcsillag 1973 tavaszán döntésével felforgatta a világot: 38 évesen visszavonult a mozitól, s azóta az állatok megsegítésének szenteli az életét. Legközelebbi ismerősei, barátai, sőt akkori élettársa is azt hitte, csak múló szeszélyről van szó.

Bár a színésznőnek jócskán voltak hóbortjai, ezt a lépését halálosan komolyan gondolta. Boldogtalanul élt egy felszínes világban, amit soha nem tudott elfogadni, a sztárság számára nyűg volt, űzött vadként rohant haza a négy fal közé. Mindezektől megszabadult, amikor tengerparti birtokára, La Madrague-ba költözött.

A külvilágtól elzárva harmóniába került önmagával és a természettel. Viszont innen kitekintve sikerorien­tált, rivalizáló, érzelemmentes világot lát maga körül, ami elkeseríti, nem akar benne részt venni.

„Amikor mérleget vonok az életemről, elmondhatom, hogy sikeres volt, de nem voltam boldog. Az állandó és vakító fény soha nem illett hozzám” – vallja be Bardot A küzdelem könnyei című, utolsó összegzésnek szánt önéletrajzi könyvében.

Megadatott neki, hogy egész életében csodálják, imádják, mindazonáltal hazugságokat terjesztettek róla, állatvédőként élesen kritizálták. Mindenhová követték a paparazzók, még a szülése napján is zaklatták, az ablaka alatt újságírók tolakodtak, nem tudott kórházba menni, otthonában kellett világra hoznia a gyermekét.

A díva elviselte a sok pusztító és fájdalmas megnyilvánulást, mára azonban úgy érzi, hogy a róla alkotott kép megszépült, nyolcvan fölött egyre nagyobb szeretettel veszik körül. Hátralévő életében a csendet és a harmóniát akarja élvezni.

Brigitte Bardot mindig félt a hírnévtől. Nem értette, mit „esznek rajta”, soha nem gondolta, hogy szép lenne. Egyáltalán nem bízott magában, még ma is emberfeletti harcot folytat önbizalomhiányának leküzdéséért. Elcsodálkozik azon, hogy annyira dicsőítették, hiszen csak pár filmben játszott.

Nem is bírta sokáig a bálványozást. Úgy érezte, saját maga börtönébe került. Állatvédőként viszont visszanyerte szabadságát, hírnevét jó szolgálatba állította. Erre sokkal büszkébb, mint az előző életére. „A lelkemben egy állat lakozik” – tartja magáról.

Derékig érő gesztenyebarna fürtjeit, arca körüli napszítta fehér tincseit kontyba fonja, hogy ne csavarodjon rá a kutyák mancsára. Mindennap kisminkeli magát, noha soha nem találkozik senkivel. Nyolcvanhat évesen, dédnagymamaként is ápolt, jól néz ki.

Ízületi gyulladástól szenvedő lábai, csípőproblémái azonban gátolják a mozgásban. Brigitte Bardot három éve bevallotta: belülről nem öregszik. Amit lát a tükörben, az egy idős asszony arca, ráncai a megélt történeteinek lenyomatai. Ahogy peregnek az évek, egyre több a vesztesége, barátai, pályatársai egymás után mennek el.

Talán ezért fél a haláltól, megrémíti. Végső nyughelyét már kijelölte, a formaságokat elrendezte – közel lesz a kis állattemetőjéhez. Házát múzeumnak szánja, birtoka nyilván zarándokhellyé válik majd.

B. B. néha elmélázik azon, milyen emlékeket őrzünk róla. A hajdani lázadó, dacos szőke filmsztár képét? Akinek az élete sokak számára álomszerű volt, neki pedig inkább hasonlított egy lidércnyomásra? Esetleg a mindenre elszánt állatvédő alakjában jut majd eszünkbe, aki könnyek között mentett bébifókákat és farkasokat?

A választ maga Bardot adja meg: „A múltnak csak a jelen fényében van értelme, a jelennek pedig csak a jövő tükrében – mindez már nem tőlem függ.”

Munkatársunk névre szóló dedikált fotót és levelet kapott a színésznőtől.

Első és egyetlen

Népszerűsége mindmáig töretlen, ami egyrészt abban is rejlik, hogy fontosnak tartja a rajongóival, szimpatizánsaival való kapcsolattartást. Ezt magam is tanúsíthatom. Tavaly nyáron elhatároztam, hogy levelet írok kétszáz világsztárnak. Nemcsak dedikált képet kértem tőlük, hanem újságíróként nyomban két kérdést is feltettem nekik. Túl nagy reményeim nem voltak. Amikor azonban szűk két hónap múlva egyszerre futott be Brigitte Bardot és Robert Redford küldeménye, felvillanyozódtam. Az állatvédő színésznő a kérdéseimre is felelt – mindeddig ő az egyetlen, aki ezt megtette. Azt kérdeztem tőle, milyen benyomása van a magyarokról, illetve volt-e magyar ismerőse, barátja az élete során. Válaszából kiderül: annyira nem ismer bennünket, hogy véleményt alkothasson rólunk. Megemlíti barátnőjét, Liliane Sujanszkyt, alapítványának első igazgatóját, aki 1988-ban csatlakozott hozzá. Nagyon fontos az életében, és ő nagyon szereti. Kapcsolatuknak magyar vonatkozása is van: ő vezényelte le 1991 tavaszán azt a magyarországi akciót, amelynek következtében 80 farkast mentettek ki a prémipar poklából és helyeztek biztonságba egy francia farkastelepen. Bardot így köszön el tőlem a levele végén: „Én is szeretlek – Brigitte.”

 

Ezek is érdekelhetnek