Rizsavi Tamás kitartott gyermekkori álma mellett, és mozdonyvezető lett. A tizenkét órás, sínpáron töltött műszakjai mellett Budapestet és a közlekedés világát mutatja be fényképein. Ha tornyot, magas épületet, külföldön felhőkarcolót lát, az az igazi kihívás neki. Látószöge finoman szólva sem szokványos.

A vasparipáktól a felhőkarcolókig

Rizsavi Tamás túl van az előző napi, hajnal hattól este hatig tartó, 12 órás mozdonyvezetéses műszakon. Három kanyarja volt, azaz háromszor járta meg a Budapest–Szob szakaszt. Ez a kedvenc, igazán szép és változatos tájakon át vezető vonala.

A kötöttpályás közlekedés stratégiai üzem, így nyilvánvaló, hogy a vonatok a koronavírusos időszakban is járnak, talán kicsit kevesebb az utas, mint békeidőben. A teherforgalom ugyanannyira jelentős, mint máskor – vélekedik.

Kisgyermekkora óta az volt a családi program, hogy a szüleinek vinni kellett őt különféle vasutas eseményre, így unos-untalan a Rákosrendezőn, a Gyermekvasútnál, a budapesti pályaudvarokon vagy a gödöllői HÉV-végállomáson csodálta a vonatok mozgását.

Budapesten született, itt nőtt fel, és rajong ezért a városért. Fotó: Rizsavi Tamás

A ra­jongás később sem hagyott alább, így a MÁV-nál húszévesen mozdonyvezető lett. Tizennyolc évesen kezdte a kétéves mozdonyvezetői tanfolyamot Szombathelyen, és kilenc éve mozdonyvezető. Most huszonnyolc éves. Személy- és tehervonatot vezet, sok mozdonytípusra van vezetői jártassága.

– Miközben utaztam, rengeteg szép helyet láttam, és meg akartam örökíteni fényképezőgéppel az elém kerülő tájakat, létesítményeket, és persze vonatokat. Mondhatni, az egyik szerelem hozta a másikat. Egy ideig a Magyarországon közlekedő összes vonatról akartam képet készíteni, ez 97 százalékban sikerült is.

A három legszebb mozdony? A kényelmes és vezetési szempontból praktikus zenélős Tau­rus és a kék-sárga V43-as Szili meg a piros színű svéd Nohab, amely kinézetre egyszerűen gyönyörű, zseniális gép, mondhatni azt is, hogy a vonatok Cadillacje!

A mozdonyformák elkötelezett híveként szerette meg a fotózást. Facebook-oldalának 130 ezer követője van, a platformon mindennap közzétesz egy fényképet. Évek tapasztalatát nézve fő fotótémái a budapesti közlekedéshez, leginkább a vasúthoz kapcsolódnak, de a természeti tájak, időjárási körülmények fényképezése is az első helyen áll nála.

Tamás a mozdonyformák elkötelezett híveként szerette meg a fotózást. Fotó: Rizsavi Tamás

Kedvence még a viharok, csillagállások, tájak megörökítése is. Bármilyen témakörről legyen szó, a nem szokványos pontról történő fényképezés érdekében akár extrém dolgokra is hajlandó: magas objektumokra mászik.

Még csak a vasutat fotózta, aztán egyszer úgy döntött, hogy magasról kellene megörökítenie egy szerelvényt. A legelső mászása nem épület volt, hanem egy elég magas térvilágító torony Komáromban, tehát így kezdődött nála a magaslati fotózás.

– Szeretek érdekes pillanatokat meglesni, magaslatokra felmászni, ha ezzel valami újat mutathatok meg. Jártam a budapesti hidak és a Parlament tetején (96 méter), tévéadók csúcsán, de templomtoronyban is.

A természeti jelenségeket, esti felvételeket, nagyobb rendezvényekhez kapcsolható témákat profi felszereléssel rögzítem, de ha mászni kell, és mászni gyakran szükséges, akkor odafigyelek a cipelt súlyokra. A mobiltelefonom negyven megapixeles képek készítésére alkalmas.

– Érdekelne, hogyan lehet feljutni egy hídra vagy éppen a Parlament tetejére.

– Az Országház egy nagyon nagy bakancslistás álom volt már régóta. Sok dolognak kellett összejönnie, hogy feljuthassak oda, köszönöm is azoknak, akik segítettek ebben. Nagyon izgalmas helyeken vezetett fel az út a kupola csúcsára.

Leírhatatlan érzés a világ egyik legszebb épületének tetejéről csodálni a világ egyik legszebb fővárosát. Sok épületnél egyszerű a feljutás, mert belső lépcsőkön vezet az út, tehát teljesíthető akkor is, ha az ember tériszonyos, feltéve, ha nincsen be­zártságérzése.

„Ez extrém sport, ez ad adrenalint nekem. ” Fotó: Rizsavi Tamás

Ellenben az adótornyok, hidak komolyabb erőfeszítést, lélekjelenlétet igényelnek, míg a gyárkémények tetejére a vaskapcsokon kell felmászni. Az óbudai távhőkémény 200 méter magas, oda engedéllyel mentem, s voltam az ország legmagasabb darujában is. Nem szállhat inamba a bátorság, ráadásul védőfelszerelésem sincsen.

Az engedélyek? Ez hosszú és körülményes procedúra. Lényeg, hogy több helyről és személytől kell ezeket az engedélyeket megkérni, és sokszor nem is bólintanak rá. Ez extrém sport, ez ad adrenalint nekem. Van, hogy állvány és nehéz telefon van rajtam, s lóg le rólam, ahogy araszolok felfelé.

Rizsavi Tamás szerint nem mindegy, hogy mikor mászik. Mindig a napfelkeltés vagy a naplementés időpontok azok, amikor elindul, mert akkor páratlanul gyönyörű a kilátás. Az első dolog, amikor felér, hogy kicsit relaxál, majd pár perc múlva elkezdi a fotózást, amely gyakorta órákig is eltart.

Egy évvel ezelőtt az igazán magas, 300–500 méteres házak kedvéért Hongkongba utazott.

Kirándulás a hongkongi éjszakában. Fotó: Rizsavi Tamás

– Ott még nem annyira szigo­rúan zárják, riasztózzák a tetőket és a kirakatokat, mint az Egyesült Államokban vagy Párizsban az Eiffel-torony szintjein, tetején. Kimentünk és próbálkoztunk. Be kell sunnyogni, hogy ne vegyenek észre. Sok felesleges próbálkozásunk volt.

Budapesten született, itt nőtt fel, és rajong ezért a városért. Szeretné másnak is megmutatni, hogy több jó oldala van, mint rossz, és hogy mások is vegyék észre benne a szépet, ahol nap mint nap közlekednek, megfordulnak és élnek.

Modern szóval élve: szelfi a magasban. Fotó: Rizsavi Tamás

Szerinte a 2-es, valamint a 4-6-os villamos a város világszintű szimbóluma. Jelent már meg fotója a National Geographic címlapján, s képei a Daily Mail és a The Sun című brit lapokban.
Mégis mozdonyvezetőnek tartja magát.

– Mindig is olyan iskola felé kacsingattam, ami a kötöttpályás közlekedéshez kapcsolódik. Így lettem mozdonyvezető, s bevallom, nem tudnék elképzelni szebb hivatást magamnak. Ha ajánlanának egy irodai munkát kétszer annyi fizetésért, akkor sem hagynám ott, mert nincsen annál fontosabb, hogy úgy menjek mindennap dolgozni, hogy szeretem, amit csinálok és örömmel teszem.

– És a fényképezés?

– A fotózásról önmagában nem sok dolgot kellene mondanom, hiszen az szubjektív dolog. Az exponálás egy pillanatot búcsúztat: a jelenből a gombnyomás pillanatában múlt lesz. A képen annak lenyomatát őrizzük, ami volt. De jól ötvözi a két dolgot. A hivatást és a megszállottságot.

Budai kilátás egy kollégium tetejéről. Fotó: Rizsavi Tamás

Rizsavi Tamás nemrégiben egy 5033 fotó összefűzéséből készült, úgynevezett time-lapse (idő múlása) videót tett ki a YouTube-oldalára. A klip három percben mutatja be a mozdonyvezető útját Kunszentmiklós-Tasstól Kőbánya-Kispestig.

A fiatal férfit mégis a fényképezés tette igazán ismertté. Valahol azt mondták róla, ő a magyar pókember.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.