„Aki” 63 éve elvarázsolja a nézőket: a Magyar Televízió

Azt viszont a mai napig sem tudom, hogy ugyan miből tellett anyámnak egy AT403-as tévére? Az akkori ára 5200 forint, ami egy mérnök havi fizetésének nagyjából tízszerese, márpedig anyám egyáltalán nem volt mérnök, sokkal inkább vasúti tisztviselő…

Megtaláltam korabeli háztartási könyvét, a megoldás ebből azért sejthető: minden hónap úgy kezdődik, hogy tartozás Liának 200-300 forint. (Lia a nagynénénk volt.)

Így hát, ha nem is karácsonyeste – mert az szerdára esett, márpedig abban az évben kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap volt csak adás –, hanem másnap odaülhettünk a képernyő elé, s ha sikerült beállítani a szobaantennát, megnézhettük a Micsoda éjszaka című magyar filmet Latabárral, Tolnai Klárival, Rozsos Istvánnal, Ruttkai Évával, Horváth Tivadarral, Szabó Lászlóval, Zenthe Ferenccel és az azóta mennybe ment színészpanteonnal…

Hát akkor ennyi családi közjáték után köszöntsük az idén május elsején születésének 63. évét ünneplő Magyar Televíziót!

Bár érdemes óvatosan kezelni ezt a születésnapot, hiszen Mihály Dénes mérnök és E. H. Traub fizikus már 1933-ban bemutatott egy majdnem valódi televíziós készüléket. Sőt, ezzel a masinával 1936 őszén megtörtént az első zártláncú televíziós közvetítés a Gellért Szállóban. (Azért volt zártláncú, mert csak 30 méteres távolságra volt képes sugározni a televíziós jelet, ami így a szállóban maradt.)

Egy évtizeddel később, 1946 tavaszán, a Közlekedési és Posta Kiállításon láthatott először a nagyközönség is televíziót működés közben. A „mű­sor” egy három méter hosszúságú hurokfilm, amelyen három nő beszélgetett.

Az események lendületet 1952 februárjában vettek, amikor is párthatározat mondta ki, hogy hazánkban 1954. május 1-jéig meg kell indítani a televíziózást. Mindössze három feladatot kellett addig megoldani: a sugárzást, a műsort és a tévékészülékek gyártását.

Mindháromnak nekiveselkedtek, s mindháromnak hosszú és igen izgalmas története is van, ami messze meghaladja ennek a visszaemlékezésnek a keretét. Mindenesetre az ORION – amely akkoriban még csak rádiógyár volt – kifejlesztett egy 14 × 18 centiméteres, jó tenyérnyi vevőkészüléket, úgyhogy az 1954. január 20-án meginduló első próbaadások már ezeken a készülékeken voltak láthatók.

A miénk

A legelső magyar tévékészülék, az AT50 az ORION gyárban már 1956-ban elkészült, s a Lenin körúti Ravill boltból 5500 forintért vitték is, mint a cukrot. A székesfehérvári Vadásztölténygyár 1959-ben kapott engedélyt tévégyártásra, az évek során ebből nőtt ki a Videoton. Első készülékük a Munkácsy volt, amely az addig 43 centis képernyőket lekörözte a maga 53 centijével.

A nagy tömegeket vonzó őszi mezőgazdasági vásár egyik kiemelt látványossága is ez lett, s az eseményt követően a Corvin, akkori nevén Budapest Nagyáruház kirakatában is díszhelyen mutatkozott be a televízió. Decemberben pedig, a Kísérleti Állomás Gyáli úti épületéből – ugyanonnan, ahonnan 30 évvel korábban az első rádióadást is elindították – a sugárzott műsor már egészen a négy kilométerre lévő ORION gyárig elért.

Egy évvel későbbi próbaadások: a Mágnás Miska című film részlete, a Magyar Filmhíradó néhány képsora, végezetül az első bemondónő, Mednyánszky Ági színésznő közölte mind a 15 nézőjével, hogy: a Magyar Televízió kísérleti adását látják. Időközben a népszerű Rádióújság is kapcsolt, és utolsó, 16. oldalán 1956 augusztusától már közölte az akkor heti két kísérleti tévéadás programját.

Így érkezünk el 1957. május elsejéhez, amikor hivatalosan is meg­kezdte működését a Magyar Televízió.

Nem kis fába vágták a fejszéjüket: a politika úgy döntött, hogy ez az alkalom legyen a május elsejei felvonulás. Kádárt, aki az ’56-os forradalom leverése után először lépett volna a nyilvánosság elé, tanácsadói megpróbálták lebeszélni, de ő döntött a rendezvény megtartásáról.

Magyarország a forradalom véres leveretése okán politikai­lag elszigetelődött, Kádár pedig a legkorszerűbb technikával kívánta demonstrálni ország-világ előtt, hogy ura a helyzetnek, Magyarországon nyugalom van. Azért az 1957 februárjában létrehozott Munkásőrséget fokozott készültségbe helyezték, a teret karszalagos munkásőrök biztosították, vonulás közben lehetett csak fényképezni, megállni tilos volt.

A tribün előtti fotó készítése pedig csak a hivatásos fényképészek, a sajtó számára volt engedélyezve. A közvetítés technikai megoldását egy sebtében megvásárolt, angol PYE-köz­ve­títőkocsi biztosította, amely négy kamerájának képeit akár 20-30 kilométerre is képes volt továbbítani. (Később is kísérthetett a múlt: az első színes helyszíni közvetítés is egy parádé, az 1970-es április 4-i katonai díszszemle volt.)

Visszatérve 1957-re: ekkor már heti három adásnap volt, amelyből két napon filmet, a harmadikon pedig színházi előadást vagy sportműsort adtak. Az első színházi közvetítés az Operaházból a Bánk bán volt. Júniusban megindult a TV-Híradó őse, a Televízió Képes Híradója, s december 31-én a nézők már végigröhöghették az első szilveszteri tévéműsort is.

A tévével új családtagok érkeztek a lakásokba. Mednyánszky Ági 1955-től – ahhoz a 15 nézőhöz –, Takács Marika és Tamási Eszter 1957-től már néhány ezer boldog készüléktulajdonosnak köszönt, Kudlik Júlia pedig 1964-től lett im­már 674 ezer előfizető kedvence.

És az akkortájt megismert szerkesztő-riporterek hosszú sora! Balogh Mária, Bán János, Búzáné Fábri Éva, Kovalik Károly, Matúz Józsefné (a későbbi TV-Híradó alapítója), Megyeri Károly (az első státuszos riporter, aki egy évtizeden keresztül tartotta a mikrofont Kádár hagyománnyá vált május elsejei köszöntőjekor), Rockenbauer Pál, Szepesi György (az első élő sportközvetítés riportere), Molnár Margit, Vitray Tamás – ugye, emlékeznek?

Filmajánló

Ifjabb olvasóink tanulmányozhatják a korabeli társadalmi viszonyokat a Két emelet boldogság című, 1960-ban készült remek vígjáték megtekintésével, és ha már tanulmányoznak, ki ne hagyják Szakonyi Károly keserű komédiáját, az Adáshibát sem.

A virtuális családtagok mellett valódi „családtagok” is érkeztek: azok a szomszédok, akiknek nem volt tévéjük, esténként bekopogtak a boldog vagy kevésbé boldog tévétulajdonos lakótárshoz, hozták magukkal a székeiket, s leültek az idők során kiharcolt helyükre.

A heti két, majd három adásnap 1958-ban ötre változott, 1960-tól hatra, s magam is meglepődtem, de ez így maradt egészen 1989 januárjáig! Vagyis a hétfői szünnap majd’ 30 évig tartotta magát. (Állítólag a magyarok éppen ezért a hétfői napokra időzítették a gyerekszaporulattal kapcsolatos teendőiket…)

Új fejezet kezdődött 1997 októberében: néhány nap különbséggel megindult a TV2 és az RTL Klub, s ezzel megjelent a kereskedelmi televíziózás is Magyarországon.

A történet vége: a „királyi” mellett ma már több mint 120 magyar nyelvű csatorna vár bennünket 365 napon át, többségük a nap 24 órájában.